hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2022. július 22. péntek   15:39
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
KISS
2022. július 14, Budapest Sportaréna

  TÖMEGSÍRT FEDEZTEK FEL BUDAPESTEN!!! Megdöbbent szemtanúk szerint a Budapest Aréna 2022. július 14-én tömve volt összezsúfolódott holtakkal!
  Legalábbis ez lenne a hatásvadász cím, ha igaz lenne Gene Simmons mondata, hogy a rockzene márpedig igenis halott. Kedves Gene, ezek szerint halott volt az a sok ezer ember, aki feltűnt az Arénában, lelkesen várva a koncerteteket? Persze értem én, mire gondolt Simmons mester, hogy bár ők még tényleg az a zenekar, amely felrobbantja az arénát piszok látványos színpadképpel, pirotechnikával, koncertteljesítménnyel és nem utolsósorban generációs slágerdalokkal, de ha ez a zenészgeneráció leteszi a lantot (Metallica, Iron Maiden, stb.), akkor nem nagyon maradnak korszakos, megkerülhetetlen rockbandák.
  Ebben a részében lehet, hogy Simmons-nak igaza van. Én meg azt mondom: és akkor már a rockzenét emiatt halottnak kell tekinteni? Arénabandák azért ma is vannak a színtéren, talán nem akkora kultusszal és világszintű ismertséggel bírók, de ez a mai zenei színtérnek és az információs társadalom dömpingjének is „köszönhető”, nem csak annak, hogy új zenekarok képtelen felnőni a szintjükre. A másik pedig: és akkor mi van, ha eltűnnek az arénabandák? Maximum a rock/metalzene visszaszorul a klubokba, a kisebb színterekre. Ami egyébként mindig is ennek a műfajnak az igazi erőssége volt.
  
  Szóval hiába hányja már ránk a földet Gene Simmons, egy kiváló magyar tudós társaság már régen megmondta: „jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek!” Így hát a KISS-nek se kellett amiatt aggódnia, hogy temetőket kellene kihantolniuk ahhoz, hogy megtöltsék a Budapest Sportarénát. Mert bizony teljesen megtelt a csarnok, de hát ebben nem is lehetett semmi meglepő. A The End Of The Road turné hivatalosan a KISS búcsúturnéja, úgyhogy jó eséllyel az utolsó alkalommal láttuk a Paul Stanley és Gene Simmons által vezetett társaságot. Ebben a műfajban persze soha ne mondd, hogy soha, látunk itt 20 éve folyamatosan búcsúturnézó zenekarokat, meg nagy ígérgetéseket és pár évvel későbbi újjáalakulásokat, szóval nem kizárt, hogy a zöldhasúak végül nagyobb urak lesznek Stanley és Simmons elképzelésénél.
  De a két fő arc már a 70-et tapossa, és egy olyan intenzív színpadi showt, ami a KISS-t jellemzi, valóban nem lehet a végtelenségig csinálni. Szóval esetükben tényleg van rá esély, hogy ez valóban a búcsú ideje volt, Magyarországon legalábbis mindenképpen. A KISS majdnem félszáz éves zenei karrierje azonban van olyan fontos az egész rockszíntér tekintetében, hogy tényleg mindenki látni akarja még utoljára őket, akinek csak egy kicsit is jelent valamit a torzított gitár.
  
  A KISS A Dirty Honey társaságában vágott neki az útnak, akiknek a fellépésére még nem tudtam odaérni az Arénába, így sajnos nem tudok róluk nyilatkozni. Pedig állítólag nagyon jók voltak. A KISS-re természetesen csordultig telt a nézőtér, mind az álló-, mind az ülőhelyeken izgatottan várták a rajongók, mivel készül a zenekar.
  A színpadkép se volt kispálya. Négy hatalmas, a tagokat formáló többszörös életnagyságú szobor övezte az amúgy sem kis színpadot, így még grandiózusabbnak tűnt az egész. A Detroit Rock City-re lezuhanó függöny pedig egy jó nagy LED falat fedett fel, ahol végig a zenészeket kamerázták különböző szögből, illetve néha a közönséget. Olykor néhány retro felvétel is helyet kapott, ezek különösen feelingesek voltak, szépen keretet alkotva a KISS karrierjének korai szakasza és a jelen között.
  
  Bár a KISS-nek volt maszk nélküli időszaka, hát nem is lehet kérdés, hogy Starchild, Demon, Spaceman és Catman legendás figuráját szerette volna az egész aréna a színpadon látni. Ez így is történt Paul Stanley és Gene Simmons természetesen hozták a velük egy életre összenőtt karaktereket, Spaceman és Catman jelmezében pedig már hosszú ideje Tommy Thayert és Eric Singert találjuk.
  Lehet rajta filózni, ezen a karrierzáró turnén mennyire lett volna helye az együtt zenélésnek, legalább egy blokk erejéig a klasszikus felállás megkerülhetetlen tagjainak minősülő Ace Frehley-vel és Peter Criss-szel. Nem ültünk ott a tárgyalóteremben, tehát nem tudhatjuk a pontos részleteket, de elvileg a nyitottság meg lett volna, csak a pénzügyi, játékidőbeli, fizikai kondícióbeli és bizonyos személyi kérdésekről nem sikerült dűlőre jutni. Gesztusként és élményként biztos jó lett volna a két másik alaptagot is a színpadon látni, de amilyen showt mutatott fel nekünk a csapat Tommy Thayer és Eric Singer közreműködésével, szerintem utólag senki nem hiányolta se Frehley-t, se Criss-t.
  
  Van önirónia is a KISS-nél, hiszen Stanley bemondta, hogy ma este hallhatunk régi számokat, még régebbi számokat és a kezdeteket is. És ebben nem is volt semmi túlzás, hiszen a csapat 2012 óta nem hozott ki új albumot és el is mondták nyíltan, hogy semmi affinitásuk nincs új zenéket írni. De igazából a rajongók se várnak ennél többet, bőven elég nekik a Detroit Rock City-re, az I Was Made For Loving You-ra, a Rock And Roll All Nite-re, a Shout It Out Loud-ra, meg a többi klasszikusra bulizni, így a kereslet találkozott a kínálattal.
  És valóban ezek a korai zsengék voltak a program alappillérei, elsősorban a KISS című legelső album nótái, 1973-ból (!!), meg a legnagyobb ismertséget hozó Destroyer lemez 1973-ból. Ezekről adták elő ma a legtöbb dalt. Hihetetlen belegondolni, hogy az olyan szerzemények, mint a Deuce, a Cold Gin, vagy a 100,000 Years már félszáz évesek!
  
  De ahogy Stanley mester elmondta, nem csak az ősrégi dalok voltak ma terítéken, hanem a későbbi lemezekről is felmutattak jó pár tételt. Hallhattuk így a War Machine-t, a Heaven´s On Fire-t, az I Love It Loud-ot, de a Lick It Up lemez címadója is előkerült.
  Hihetetlen, hogy félszáz évvel ezelőtt már kitalálták ezeket a karaktereket, de ma is mindegyikük imádnivaló volt, imádta őket a közönség. Simmons-nak talán ki is száradt hamar a szája, hiszen szinte minden pillanatban hozta a védjegyszerű nyelvöltögetős formáját. Különösen az első pár számnál, amikor a fotósok is meg voltak vadulva. A konferálásokat 80%-ban Paul Stanley végezte, az ő kicsit feminin, örökmozgó alakja is meghatározó jelenség a KISS-ben. Énekteljesítményben nyilván nem veheti már fel a versenyt a fiatalkori önmagával, de teljesen vállalhatóan adta elő magát. Mondjuk a konferálásokkor már kicsit néha sok volt az üveget karcoló, magas tónusú hangszíne.
  
  Tommy Thayer-t nem mondanám akkora showman-nek, mint a két főembert, de mindvégig ízlésesen gitározott, bejárta a színpad minden szegletét és a vokálokban is segített. Pont itt volt egy jó kis szóló blokkja is, amikor a színpad tetején ufókat formáló tereptárgyakat nagy durranások közepette kilövöldözte a gitárjával.
  Eric Singer nem mai gyerek már, szóval nem láttunk eszelős püfölést tőle a dobok mögött, de szolid, finom játékot azt igen. Volt, hogy az egész dobemelvénye felemelkedett a magasba, ez nagyon látványos volt. Egyébként is volt több lift a színpadon, amikor Singer mellett Simmons és Thayer is a magasból zenélt nekünk. Hihetetlen látványos koncert volt, őrült pirotechnikákkal, szóval a látvány is méltó volt a KISS búcsújához.
  
  Azért akárhogy is nézzük, még ennek a világszintű zenekarnak is kicsit különleges pálya Magyarország, hiszen mind Gene Simmons-ban, mind Paul Stanley-ben van magyar vérvonal. Ezt el is mondták a koncerten. Simmons annyira belelovallta magát, hogy egész hosszan beszélt magyarul a közönséghez. Megfitogtatta káromkodási szókincsét, ami leginkább olyanokban merült ki, mint „azt a kutyafáját”, „az anyád úristenit”, „a Krisztus lovát”. Ugye mondanom se kell, hogy gurult a nevetéstől az egész közönség...?
  Gene ráadásul énekléssel is megpróbálkozott, az „Az a szép…” nótát vidáman énekelte vele a közönség, különösen az „akinek a szeme FEKETE!” felkiáltást díjazták nagy ovációval. Meg belekezdett egy másik magyar nyelvű dalba is, de ezt a régi magyar nótát szerintem senki nem ismerte, így Simmons egy ál-felháborodott „fuck you!”-val fejezte ki, hogy itt produkálja magát, a közönség meg csak néz, mint hal a szatyorban.
  
  Eddig is nagyon jó hangulat uralkodott a teremben, de Simmons kis magyar nyelvű performansza után tényleg a tetőfokára hágott a buli. Még az is, aki eddig visszafogottabban, az ülőhelyéről figyelte az előadást, az is fellelkesedett. Szóval jogosan mondhatjuk, hogy nem csak a közönségnek, de a zenekarnak is különleges volt ez a magyar helyszín.
  Egyébként ez a magyar nyelvű átkötés a Calling Dr. Love című dalba torkollott, ami szintén egy korai sláger. De jöttek (KISS mércével mérve) későbbi dalok is, mint a Tears Are Falling, a cirkuszos körítéssel előadott Psycho Circus, vagy a legkésőbbi ma előkerült dal, a 2009-es Sonic Boom albumról a Say Yeah.
  
  A KISS-ben mindig is kiváló zenészek voltak, nem csak az olykor cserélődő gitáros poszton, de ma mindenki megmutathatott valamit magából. Tommy és Singer szólójáról már írtam, de persze nem maradhatott ki a Demon magánszáma sem, a vérköpés, miközben kínozta a basszusát. Egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy a kivetítőn olykor a zenészek arcát és gesztusait mutató kép nem élő felvétel volt, hanem korábban felvett jelenetek.
  Visszaléptünk a Destroyer album időszakába a God Of Thunder-rel, majd pedig jött egy dal 1977-ből, a Love Gun címadója. És ha valaki esetleg nem tudta volna, miért volt az a nagy üres tér a nézőtér közepén, bizony oda is egy kis emelt színpadot ácsoltak, 3 mikrofonnal, ahová egy levegőből lelógó gyűrűn egyszer csak átszánkázott Paul Stanley, a nézők feje felett. Gondolom nem kell ecsetelnem, milyen figyelemre méltó teljesítmény ez egy 70 éves embertől.
  
  Szóval míg a banda a fő színpadon volt, Stanley a nézők feje felett járkált körbe a kis (haha, KISS-)színpadon, és így zendítettek rá a csapat talán valaha volt legnagyobb slágerére, az I Was Made For Lovin´ You-ra. Népszerűsége ellenére mondják páran, hogy ez egy elég nyálas szám a KISS életműben, de akárhogy is van, így élőben egész acélosan szólaltatták meg. De akárhogy is lett volna, Stanley látványos előadásával így is meg volt nyerve a közönség.
  És ha már „nyálaskodásról” beszélünk, jöhetett egy lassú szám, amihez egy zongora került a színpadra. Emögé ült be Eric Singer és nevéhez méltóan (haha) ő énekelte el a Black Diamond című lírai nótát az első albumról. Szóval énekelt ma itt mindenki és nagyon jól bizonyították sokoldalúságukat a tagok.
  De még nem volt vége, igazán monstre show-val búcsúzott tőlünk a KISS. Hallhattuk még a Beth-et, a Do You Love Me-t és egy újabb kihagyhatatlan sláger, a Rock And Roll All Nite. Erre persze már együtt énekelt és bulizott az egész terem. Lenyűgöző előadás volt, legendás dalokkal, legendás zenészekkel és külön kikacsintással a magyar közönség felé. Ezek után nem is vonhatta kétségbe senki a záróképernyő szavait: „KISS Loves You, Budapest!” És ha már itt járunk, a levezető nóta is igaz volt: „God Gave Rock ´n´ Roll To You”.
  


Kulcsszavak:
  kiss 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Egy Kiss Erzsi Zene

 kapcsolódó cikkek: 

Kissin’ Dynamite októberben Budapesten

Budapesten az Enter Shikari: A Kiss for the Whole World Tour

SiM bemutatta legújabb kislemezét ´KiSS OF DEATH´ és friss videoklipjét

Gene Simmons: Ace Frehley és Peter Criss mondtak nemet a KISS búcsúturnéján való szereplésre

Grecsó Krisztián, Tompa Andrea, Závada Péter, Háy János, Kiss Judit Ágnes és Ai Weiwei májusban a Margó Irodalmi Fesztiválon
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 takács eszter    tesstimony    isten kezében    she past away    rutkai bori    oliva    paul greengrass    falco    pettybone    czébely csaba    vin diesel    windfall    davey and the porchmonkies    barack obama    masterica    pet needs    szupercsapat    nyírség táncegyüttes    szegedi ifjúsági napok    uriah heep    james hetfield    beszámolót erről    harlott    taylor swift    dornenreich  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!