szerző: Pjotr11. Groteszk Triennálé | Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Kiállítás 2022. július 13. - augusztus 28. Műcsarnok
A groteszk mi vagyunk
A kifejezés – terminusként – 1500 tájt jelent meg: az olasz grotta (barlang) alapján képzett szóval illették a Néró császár római Domus Aureájában fölfedezett, szenzációszámba menő falfestményeket. A frissen megismert különös motivika hamarosan divatot csinált az egyházi és világi méltóságok palotáiban. A groteszk hatásokat a képzőművészet áramoltatta szét – írta Tarján Tamás.
Lám, a történetiség ilyen fontos az emberiség számára. A származtatás, az előkép, az elődök megkutatása nélkül sem mű, sem műfaj nem létezhet. (Hát nem is.) Így aztán a groteszk elő- és utóélete magában hordja a meghatározottságát. Hiszen egy díszítményből vált azzá, amit ma ismerünk, azaz „...A groteszk komikus minőség, mely a lét torz, rút, szabályszerűtlen voltát ábrázolva, az analizálás eszközeivel e torzság, rútság okaira, következményeire keres választ.” Íme a definíció, ugyancsak Tarján Tamás tollából. A groteszk „képzőművészeti őstörténete” persze még régebbre nyúlik vissza, egészen a görög vázaképeken ábrázolt mimus-játékosokig. (Habár ki tudja, milyen valós céllal készült el a Willendorfi Vénusz?) Egyszóval a rút, a torz, a nyomorúságos alakok és jelenségek szépen, esztétikusan, azaz emberi léptékkel mért pontossággal való ábrázolása lehet épp a groteszk kifejezés egyik alapköve. Mert Ghirlandaio rút orrú nagypapája, aki az unokáját ölelgeti, vagy Lucas Cranach vénséges kéjsóvára, a fiatal lányt ciceréző öregember a legmagasabb festői technikával, minden céhbeli igényt kielégítően jelenik meg a nézők előtt. (Boscht már ne is emlegessük.) De ha a 19-20. század nagy groteszk alkotóira utalunk (Lautrec, Ensor, Dalí, Magritte vagy Nolde), ők önmaguk művészi irányát találták meg a groteszk helyzetek, alakok és formák ábrázolásában. Persze sok zavart okozhat a nézőnek az a tény, hogy a Leonardo óta ismert karikatúraszerű ábrázolás (torzképek, rajzok arcokról), majd maga a karikatúra milyen viszonyban van a groteszk ábrázolással. És egyáltalán, mi különbözteti meg egymástól a két műfajt? Ennek elemzésébe itt nem fogok bele, de érdekes meggondolni: mi az a hajszál, ami Daumier-t és Sajdik Ferencet, Réber Lászlót és Major Jánost elválasztja egymástól, és magától a groteszk műfajától? A modernizmus sok-sok új kifejezési lehetőséget adott az alkotók kezébe, s maga az elmúlt néhány évtized története, történelme, politikai és gondolkodásbeli változásai is nagyszerű gyúanyagot szolgáltattak a művészeknek. „A modernitás kulcsszava az irónia” – állítja Ken Wilber. Az irónia elnézőbb, a szatíra élesebb („Difficile est saturam non scribere”, azaz nehéz szatírát nem írni, mondta Juvenalis), a groteszk gonoszabb, leleplezőbb. Az idei Groteszk képzőművészeti pályázat anyaga talán minden eddiginél gazdagabb választékot kínál a műfajjal szívesen foglalkozók számára, hogy a fenti kérdéseket megválaszolhassák. A kisgrafikától a táblaképig, a karcos kifejezésmódtól a már-már pikánsan kétértelmű (sőt egyértelmű) jelentésű munkákig, plasztikától asszamblázsig, szobortól objektig minden stiláris és technikai lehetőség felbukkan. Az utóbbi évek kinetikus, sőt mobil eszközrendszere (mondhatnánk műfajt is) szintén részese e nagyszabású tárlatnak. A szinte végtelen számú megoldási lehetőségnek köszönhetően olyanná válhat a kiállítás, mint egy hatalmas szellemi piac – egy „brain bar” –, ahonnan kedvünkre válogathatunk nem csupán kedves művészeink munkáiból, de a megközelítések, lehetőségek, válaszokat közül is azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatnak. Hogyan közelítsünk a politika, az új eszmék, a politikailag korrekt vagy éppen az azt megszüntetni kívánó hétköznapi gondolatokhoz? Az alkotók válaszai, az általuk felsorakoztatott „megoldási lehetőségek”, a stiláris kötöttségek nélküli kitárulkozás minden kérdést és választ elfogadhatóvá tesz. Lelkünk rajta, mivel értünk egyet, mit fogadunk be és mi zavar meg minket. Ez a Groteszk szépsége. A műfajé, s egyben ezé a kiállításé is.
Sinkó István
A Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület 11. alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Pályázat kapcsán létrejövő tárlatot, melynek helyszínei ez alkalommal - először Budapesten - a Műcsarnok és azt követően a kaposvári Vaszary Képtár.
Az Egyesület 1990-ben alakult, háromévente rendezi meg a Groteszk Triennálét. 1996-ban nemzetközivé bővítette ki a résztevevők körét. 1996-ban létrehozott egy kortárs Nemzetközi Groteszk Gyűjteményt a kiállításon részt vevő művészek felajánlásaiból, melyet eddig Hajdúszoboszlón, Veszprémben, Szigetszentmiklóson, Kaposváron, Dunaszerdahelyen és Nagyváradon láthatott a közönség.
„… szükségesnek találom leszögezni és egyértelművé tenni, hogy az esztétikai minőségek között a groteszk – a fenséges ellentéteképpen – a rút és a komikus terrénuma között helyezkedik el, és valójában semmi vicces nincs benne. Inkább kicsit riasztó, mint az egykor – volt fejedelmi és főúri udvarok >>szórakoztató iparosainak<< – a törpéknek, a púposoknak, a szellemi fogyatékosoknak és egyéb nyomorultaknak – a produkciói. A szigorú Füst Milán szerint eszközkészletét ezért az úgynevezett >>grand art<< fennkölt világába beemelni lehetetlen. (…)
A művészetben a groteszk realizmusa persze arról is szól, hogy az alkotó farkasszemet tud-e nézni az ördöggel, felmutatva neki önnön próteuszi képét. Ezért mégiscsak tisztelettel kell szólnunk az e műfajban alkotó emberekről, akik a fent említett „szórakoztató-iparosokhoz” hasonlóan egyszerre tudnak sírni és nevetni.
A Groteszk alkotói valami sajátos kettősséget – kétarcúságot mutatnak fel műveikben, s ezzel hökkentenek meg bennünket.” (Szemadám György)
06:28
