hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. május 23. hétfő   21:02
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
Black Veil Brides a Budapest Parkban
2022. június 1. szerda,



  Júniusban a rockzene világának két oszlopos tagja látogat el kishazánkba. Ők nem mások, mint a Black Veil Brides és a My Chemical Romance együttesek. Igen, a hír valóban igaz. Csupán hat nap különbséggel veszi be a Budapest Parkot a két amerikai banda, melyekhez sokunkat kellemes nosztalgikus élmények kötnek a 2010-es évek elejéről. Na de kik is ők valójában? Azok, akik még nem hallottak róluk korábban, most utána olvashatnak a két zenekar történetének. Ebben a cikkben a Black Veil Brides-t mutatom be.
  
  A Black Veil Brides nevű zenekart eredetileg Andy Biersack énekes alapította 2006-ban szülővárosában, az Ohio állam-béli Cincinnatiban. Eredetileg a banda neve Biersack volt, de ezt később megváltoztatták a jól ismert névre, mely tükörfordításban “fekete fátylas menyasszonyokat” jelent, és egy metafora az apácaságra. 2007-ben jelent meg az első EP, ami a Sex and Hollywood címet viselte. 2009-et írtunk, amikor megjelent az első, és sokak számára ikonikus videóklip a Knives and Pens azaz “kések és tollak” című számhoz. A banda tagjai ekkor Biersack, aki ebben az időszakban Andy Sixx művésznéven futott, Chris Hollywood gitáros, és Sandra Alvarenga dobos. A klip nagy sikert aratott, és a BVB szinte megállíthatlanná vált. Még ebben az évben elindultak első USA körüli ‘On Leather Wings’ névre keresztelt turnéjukra, 2010-ben dobták piacra az első albumot, ‘We Stitch These Wounds’ címmel. Ezidőtájt sok tagcsere történt az együttesben. A basszusgitárt Ashley Purdy, a gitárokat Jacob ‘Jake’ Pitts és Jeremy ‘Jinxx’ Ferguson vette át. A We Stitch These Wounds megjelenését követően a dobok mögé Christian ‘CC’ Coma ült, átvéve Sandra helyét. A zenekar stílusát a korai időszakban hosszú haj, ‘warpaint’ és műbőr jellemezte, és evégett sok kritikát is kaptak. Az első album tracklistje még sokkal inkább a post-hardcore műfajra hajaz, és hangzásában megfigyelhetően eltér a többitől. Rögtön 2011-ben már megjelentették a második stúdiólemezt, ‘Set the World on Fire’ címmel. Ezen az albumon már majdnem a mai felállásban hallható a zenekar, 2010 után mindössze egy tagcsere történt. A Set the World on Fire korszakot, külsőségeket tekintve hasonló megjelenés jellemezte, ámbár zeneileg némi változás volt megfigyelhető. Több lett az ének, és kevesebb a hörgés, és mintha a banda is kevésbé lett volna ‘dühös az egész világra’. A 2012-ben kiadott Rebels EP magával hozta a változás szelét, hiszen a Coffin című szám videóklipjében az együttes tagjai kevesebb sminkben láthatók, Andy megszabadult hosszú tincseitől, sőt, a ‘régi énjét’ nemes egyszerűséggel becsukja egy koporsóba.
  
  Igazán drámai fordulat. 2013-ban megszületett a harmadik album, a Wretched and Divine, melyhez egy film is készült, Story of the Wild Ones címmel. Ebben az időszakban a tagok ‘alteregó’ szerepeket vettek magukra a film kedvéért, mely egy alternatív disztópiát mutat be, ahol a FEAR, azaz félelem uralkodik, és a zenekar dolga elbánni velük. Ez után a remek hangulatú lemez után következett csupán egy év elteltével, 2014-ben az IV., avagy Black Veil Brides című lemez, mely sajnos nem aratott akkora sikert, mint a Wretched and Divine, mintha a banda elfáradt volna. Biersack ugyanebben az évben elinduló szóló projektje, immár Andy Black néven, sem segített a helyzeten. 2015-ben a ‘The Black Mass’ turné közben rögzítették az első élő koncert DVD-jüket, mely az ‘Alive and Burning’ címet viselte. 2016-ban mindössze egyetlen dal, az ‘Outsider’ jelent meg, és az ötödik albumra még két évet várni kellett. Végül 2018-ban megérkezett a ‘Vale’. A dalok szövegéből sejthető volt, hogy viharfelhők közelednek a zenekar felé. Végül 2019-ben Ashley Purdy basszusgitáros közös megegyezés alapján kilépett a zenekarból, helyére Lonny Eagleton került. 2020-ban megjelent a ‘The Night’ nevű duology, azaz kétszámos EP, és ez (bár ez saját tapasztalat) visszaadta a reményt, hogy mégis lesz rendesen folytatás, és nem ér véget a zenekar története. Ugyanebben az évben újra felvették és kiadták a debütáló albumukat, ‘Re-Stitch These Wounds’-ként, mely egy ügyes szójáték az eredeti címmel. 2021-ben a legutolsó album, a ‘The Phantom Tomorrow’ látott napvilágot, mely hangzás- és látványvilágban a Wretched and Divine korszakot idézi. A lemezhez forgatott klipek összefüggenek, és megjelenési sorrendben beszélik el két karakter, ‘Blackbird’ és ‘Nine’ találkozását és küzdelmét. Érdekességképpen, nem ez az első alkalom, hogy összefüggő klipekről beszélhetünk a zenekar esetében. A ‘Knives and Pens’, a ‘Perfect Weapon’, a ‘Coffin’ az egész Story of the Wild Ones film, és a ‘Goodbye Agony’, meg nagy jóindulattal a ‘Wake up’ egy összefüggő történetet regél el Andy életútjáról, hogyha az ember odafigyel a részletekre.
  
  Idén, június 1.-én, két év halasztás és keserű várakozás után Biersack bandája végre megérkezik Magyarországra, hogy megörvendeztesse a rajongókat egy remek BVB koncerttel. Jegyek a Budapest Park oldalán kaphatók. Remélem, minél többen gyűlünk össze nosztalgiázni egy kis ‘Fallen Angels’ éneklésre!
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 byealex    monte cristo    overdrive    brendan fraser    death angel    the killers    erik sumo    cult of luna    gallagher    morgoth    primal fear    irigy hónaljmirigy    alestrom    norther     red hot chili peppers    sienna miller    vodku    riki    tatu 18    hall pass    cradle of filth    imperial age    atheist    wings of love    myrath  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!