hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2004. november 6. szombat   13:45
nincsen hozzászólás

szerző: Barnabás
Therion, Tristania, Trail Of Tears
2004 november 08., Petőfi Csarnok 18:00 óra

  November 8-án, hétfőn a szimfonikus metal svéd mestere, a Therion tesz látogatást Budapesten egy koncert erejéig.
  
  A Therion munkássága nagyon nagy múltra tekint vissza: az első kislemezüket még 1990-ben adták ki Time Shall Tell címen. Az 1991-ben megjelent első nagylemez, az Of Darkness műfaja nagyon távol áll a mai komplex hangszerelésű, monumentális szimfonikus zenétől.
  
  Akkoriban még brutális, pusztító death metal volt a zenei stílusuk. Már ekkor is egyedi látásmódjukat valósították meg zenéjükben, ami folyamatosan csiszolódott, változott. A nagy áttörést az 1996-ban kiadott ötödik lemez, a Theli hozta meg. Itt már szimfonikus hangszerelésű metalt játszották. A 2001-es Secret Of The Runes már a tizedik kiadott lemezük volt. Az eltelt évek alatt a klasszikus zenéből is rengeteget merítő Therion Európa egyik vezető metal zenekarává nőtte ki magát. A zenekar agya, a dalszerző/énekes/gitáros Christofer Johnsson szinte egymaga irányítja a Theriont. Most a bandát Kristian Niemann gitáros, Johan Niemann basszusgitáros és Petter Karlsson dobos alkotják vele együtt. Pár hónapja egy dupla lemez formájában jelent meg a Therion új anyaga. Annyi zenei témát alkottak, hogy bevallásuk szerint még plusz egy albumnyira való zeneanyag is összegyűlt az ötletekből. Az új szerzeményeken 171 zenész dolgozott, és 9 hónap alatt rögzítették. Tehát egy újabb igényes, koncepciózus és monumentális művet alkottak.
  
  A Therion előtt a norvég Tristania és a szintén norvég nemzetiségű Trail Of Tears fog zenélni. A Tristania gótikus metal muzsikáját death/doom hatások színesítik. A Trail Of Tears pedig a gótikus metalt némi black metal hatással fűszerezi. Mindkét zenekar már 3 albummal büszkélkedhet, tehát nem a zöldfülű kezdők táborába tartoznak.
  
  A szimfonikus, monumentális zenék kedvelői számára biztos koncert tipp a Therion november 8-ai fellépése. Biztos vagyok benne, a Petőfi Csarnokba aznap ellátogató igényes zenekedvelők egy maradandó élménnyel fognak gazdagodni!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concert Music

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jolie    the unknown    tommy emmanuel    duff mckagan    meltdown    blind myself    hollywoodoo    stentor    herbaliser    csempészek    white wizzard    tom waits    rocktogon    hawtwhore heights    ticketexpress    thornwill    give em blood    a.m.d.    30y    textures    skalar    natalie portman    amaranthe    dark shadows    aurahodor  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!