hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2022. február 3. csütörtök   07:25
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Megkérkezett a Project for a Better Dream friss EP-je


  2022. február 1-én debütált a Project for a Better Dream zenekar friss EP-je, az Ascension. Az ötszámos kislemez sok szempontból is meglepetéseket tartogat a rajongók számára.
  
  Lugosi Gergely „G”, a zenekar énekese ezt mondta az EP elkészüléséről: „Amikor beléptem a zenekarba, már voltak kész számok, amikkel vártak, de ezekből csak a Prometheus került rá az EP-re. Ez volt az első szám, amihez szöveget írtam és aminek a véglegesítése alatt megszoktuk egymást. Erre szükség volt, mert a korábbi munkáink nem hasonlítottak egymásra, és közelebb kellett hozni egymáshoz a két világot, ami sikerült. A többi szám elkészítésénél próbáltunk egy olyan stílust és szövegkoncepciót követni, amiről úgy láttuk, hogy egy egyedi dolgot tudunk kiadni a kezünkből.”
  
  Az EP-n öt új számmal készülnek a srácok a közönség számára melyek közül az első szám egy videóklip formájában debütált 2022 januárjában Prometheus címmel. A klip hangulata, és a szám stílusvilága előfutárként mutatta be a kislemezt, mely egy rövid kikacsintás a „concept” albumok világába, hiszen a számok többsége, főként a szövegek egy összefüggő történetet mesélnek el.
  
  Az ötből három szám egy egyiptomi fáraó életéről, haláláról és felemelkedéséről szól. „Az Ascension, az EP címadó száma szól a lényegről: a célba érésről, a beteljesedésről és a felemelkedésről. Az utazás végén a fáraó végül maga mögött hagyja a halandó életét és eggyé válik az örökkévalósággal.” – mondta a lemez névadó számáról az énekes.
  
  Többet is megtudhatnak az új lemezről, a számok szövegeiről és a megjelenést megelőző háttérmunkáról a rajongók, mert a zenekar egy nagyinterjúval is készül az elkövetkező időben.
  
  A lemez felvételében a gyulai No Silence Studios volt segítségükre, illetve a kezdeti munkákat a Revolver Sound Studio-ban végezték. A tagok ezúton is szeretnék megköszönni a munkát mindenkinek, aki csak részt vett az EP elkészítésében.
  
  A zenekar a jövőben is tervezi, hogy az előző évek gyakorlatával szemben aktív marad a közösségi médiában és építi a kapcsolatot a követőivel. Az új számokról, eseményekről, tervekről a csapat továbbra is Facebook és Instagram felületein számol be a rajongóknak.
  
  A srácok tavasszal néhány koncertet is szeretnének adni az új EP és a visszatérésük örömére, de mindent természetesen a járványügyi helyzettől tesznek függővé. Kenesei Kristóf, a zenekar dobosa így nyilatkozott a tavaszi tervekről: „Reméljük, hogy lesz lehetőségünk koncertezni, hogy megmutathassuk az új számainkat a közönségnek élőben is. De persze csak akkor, ha a vírushelyzet engedi és mindenki számára biztonságos lesz egy ilyen esemény megszervezése. Az ezzel kapcsolatos infókról mindenkit időben tájékoztatunk közösségi média oldalainkon.”



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 carlos santana    in-dock    pacino    hans zimmer    virrasztók    a dog called ego    admiral’s arms    groove armada    dr. house    datarock    the limousines    wall of sleep    jonny greenwood    opera-rock show    the pills    abracadabra    kisssonic boom    alice in wonderland    a lány és a farkas    stargarden    lowest creature    survivors zero    szekeres andrás    voodoo allen    volumefeeder  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!