hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2004. október 30. szombat   17:24
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
100 Demons, Rise And Fall, The Path, Embers
2004 október 1, Kék Yuk

  Ennek az estének a híre már meglehetősen korán lázba hozott, annak ellenére, hogy a 100 Demons-ról előzőleg nem sokat hallottam. Izgatottságomnak elsősorban az volt az oka, hogy hosszú idő után ismét láthattam a szombathelyi Emberst. Később aztán sikerült beszereznem a nagyra-nőtt démonok új lemezét is, és így már nemcsak a SCHC legmetalosabb tagja miatt vártam annyira október elsejét.
  
  Mikor leértem a Kék Yukba, épp zajlott az Embers beállása, és pont a First Squall Of An Evil Storm nyitónótáját, a Values Are Forever Lost-ot játszották. Csodálkoztam is később, hogy ez a kiváló darab nem került műsorra. Erre a sorsra jutott a Gnawed Bone, But True, ami egy szintén gyakran felbukkanó szám. Mindössze ennyi negatívumot tudnék említeni a koncerttel kapcsolatban, semmi többet. Mert mindenért kárpótolt a jó hangzás, az Embers-re oly jellemző, érzelem-gazdag, extatikus előadásmód és a két teljesen új szerzemény, a God Is A Traitor, és a Path Of Darkness. Előbbi kiválóan funkcionált kezdésként is, a sok dallamos svédcsavar közé bújtatott akusztikus pihentetővel együtt, utóbbinak pedig a szólója tetszett különösen. A lemezes dalok közül felbukkant még a Life Or Death is, címéhez méltóan pörzsölt a Burn The Knowledge is, sajnáltam viszont, hogy a közönség még a táncolós számként felkonferált With Borrowed Smile-ra se mozdult be, pedig erre aztán tényleg lehet parkettát szaggatni. Zárásként pedig a Tears And Blood For You magasztos melódiáit volt szerencsénk meghallgatni. Lemezen ez a darab valahogy nekem sosem volt száz százalékos, de itt valahogy nagyon sütöttek a belassult, égbeszökő, epikus dallamok. Sokat segített a befogadásban persze a fent említett előadásmód, ami az egyik legnagyobb erénye az Embers koncertjeinek. Öröm volt látni, hogy Farki mellett most már Iron is kiveszi a részét a zúzásból, hogy Szilárd frontemberi tevékenységét ne is említsem. Nem elég, hogy hangja finoman szólva is meggyőző és gonosz, de mimikájával is teljesen együtt él a zenével és maximálisan hitelt lehet adni annak is, ahogyan a muzsika hangulatának megfelelően földre rogyva, vagy keresztre-feszítettként karjait kitárva, nyakára tekert mikrofonzsinórral tolmácsolja szövegeit. Nagyszerű koncert volt!

  Az Ausztriából érkezett The Path már közel sem volt ennyire elementáris. Ez a csapat a H-Street és Nothing Gold Can Stay tagok projectje, és így első látásra az volt a benyomásom, hogy ez a formáció minden valószínűség szerint azt a funkciót hivatott betölteni, hogy az osztrák mosherek kiélhessék Terror/ Throwdown mániájukat. Tévedés ne essék, kedvelője, sőt rajongója vagyok a két amerikai csapatnak, tehát nem is az a bajom, hogy a Path meglehetősen egyszerű zenét játszik, az ötleteket hiányoltam dalaikból, és azt a hardcore műfajra jellemző tüzet, amitől önkéntelenül is karatézásba kezd a nagyérdemű. Lehet, hogy egy izmos hangzás javított volna a dolgon, talán jobban ránk ijesztettek volna, és nem tűnt volna annyira paródiaszerűnek a dolog. Eldöngették a teljes demojukat, amelyet egyébként igen baráti áron, ha jól emlékszem ötszáz forintért árultak. Egy új, egyelőre cím nélküli szösszenettel búcsúztak, amely talán a leggyorsabb volt mind közül, és amint figyelmeztetett is az énekes, tartalmazott egy jó kis mosh részt is. Nem hinném, hogy különösebb nyomot hagyott volna bárkiben is a Path, különösen úgy, hogy (Hál Istennek) szinte egymásnak adják a klubok kilincsét a jobbnál jobb HC zenekarok Budapesten. Márciusban lép fel például a Terror
  
  A belga Rise And Fall viszont gyorsan komolyra fordította a szót. Korábban old school hardcore-t játszottak, ennek mára azonban nem sok nyoma maradt. Legjobban talán a bostoni Hope Conspyracy-hoz tudnám őket hasonlítani, zenében és fazonban egyaránt. Muzsikájuk továbbra is tele van lendülettel és energiával, ahogyan pedig kiállnak a színpadra, arra csak a rock n roll a megfelelő jelző. Ugyan a lenőtt gombafrizurával rendelkező gitáros és dobos is úgy gyúrták a hangszereiket, mintha a The Who koncert-videóin nőttek volna fel, de az igazi látványosság a basszusgitáros, Pit volt. A fazon térdig eresztett bőgőjével, több hetes szakállával, és szakadt farmerjával tökéletesen idézte meg a 70es éveket. Szinte a nyakába húzta a lábait, amikor felugrott, (ezt igen gyakran tette egyébként) és látszott, hogy izomból pumpálja a témáit. Bjorn, az énekes is kitett magáért, igaz ő semmi egyebet nem csinált azon kívül, hogy elhörögte a What I Do, a Give And Take, és társainak sorait. Szemlátomást jól érezte magát, a koncert felénél meg is vált pulóverétől, és szemeit figyelve úgy tűnt, nagy gondokkal küszködik, hogy visszafogja magát, és ne álljon be a közönség soraiba mosholni egyet. Szerencsére maguk is rájöttek arra, hogy ilyen zenéből a kevesebb több, körülbelül félórányi játékidő után levonultak, és az esetleges unalmat így elkerülve várom a Rise And Fall minél hamarabbi visszatérését.

  A 100 Demons koncertje előtt esküdni mertem volna, hogy az óriások az új lemez nyitódalával, a Timebombbal lépnek majd a színpadra, ehhez képest egy számomra teljesen ismeretlen nótával indították meg a radírozó programot. Persze, így is előkerült az Időzített bomba, de lespórolták az elejéről azt a misztikus intrót, amely egy az egyben olyan, mint a szépemlékű Bedlam zenekar Afterpain Of A Dying Life című klasszikusának kezdete. Sebaj, több is veszett Mohácsnál, és különben is, a hangzás is velünk volt, ami sajnos nem éppen menetrendszerű a Kék Yukban. Pontosan olyan hangos és érces volt, mint anno a D.R.I. fellépésén, ami azért fényévekkel jobb annál, mintha erőtlenül köhögnének a gitárok. (Erre is volt már példa bőven.) Visszatérnék azonban a program méltatására, hiszen ez az este nagy-részben a remekbe szabott dalokról szólt. A kilenc számos, huszon-egynéhány perces 100 Demons című lemezről szinte minden nóta előkerült, és örömmel vettem észre, hogy nem okoz nehézséget az énekesnek a dallamos refrének interpretálása sem. Nyilvánvaló, hogy miután ekkora gigászi tüdővel áldotta meg a sors, az üvöltésekben nem tud tévedni, de a tiszta éneknél sem hagyta el hamis hang a torkát. Így igazán élvezetes volt hallgatni az old school ritmusú nyitánnyal felvértezet Dying In My Own Arms-t, a Repeat Process-t, vagy a Non Belivert, amibe még egy kis kontakthiba is belefért. Az Infected és a High Luck képében felcsendült néhány régebbi keletű darab is, a Something Terrible aratta azonban a legnagyobb tetszést. Legalábbis erre a következtetésre jutottam a közönség soraiban kialakult masszív hadonászást figyelve. Mozgás terén maga a zenekar is igen lelkesnek mutatkozott, testsúlyukat, és Fekete Lászlóhoz hasonló termetüket meghazudtolva headbangeltek, és lóbálták gitárjaikat, egyikük gyakran a 80as évek gitárhőseinek pózába vágta magát, és széles terpeszben röptette szólóit az ég felé.
  
  Egy nagyon szimpatikus, őszinte csapatot ismerhettünk meg a 100 Demons személyében, akik úgy fejlődtek, és nyúltak a metalhoz, hogy zenéjük is hardcore maradt, nem csak a mentalitásuk, és a szövegeik, igazán megérdemelték volna, hogy többen nézzék meg őket.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. november 23.
Hollywood Undead, Sleeping Theory
2024. november 25.
Metallica program az Apocalpytica-tol a Barba Negra Red Stage-en
Újabb Metallica dalokkal jön Budapestre az Apocalyptica
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Melankólia Manchesterből: Az IST IST varázsa a Dürer Kertben
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
 kiemelt 
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
  
Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music

Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 crescend    tompos kátya    lujuria    chris rea    életképek    ronnie james dio    autopsy    refused    palya bea    stealing axion    kaszás géza        the trade    gábor andrás    eva under fire    eva longoria    satyricon    nulladik változat    the last felony    bleed from within    the limousines    paganza    dordeduh    sunn o)))    nvyllund  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!