hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2021. november 4. csütörtök   07:54
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Novemberi random kukamatiné a rakparton egy jó ügyért


  Szedd magad akciót indít az A38 Hajó és a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kampánysorozat stábja. A hajó környékét november 7-én vasárnap tisztítják meg az eldobált szeméttől ismert hazai zenekarok és a közönség közreműködésével.
  
  Hiánypótló kezdeményezés indult idén nyáron, Magyarországon: zenészek, zeneiparban dolgozó fiatalok fognak össze a bolygó-védelemért. A Rock the Planet project lényege hétköznapibbá és trendivé tenni a környezettudatosságot. A csapat tagjai egytől-egyig zenészek, újságírók, sajtósok, fesztiválszervezők, akik a szívükön viselik a bolygó sorsát, mert fontos számukra a jövőjük.
  
  A július óta futó kampánysorozathoz csatlakozik most a budapesti koncertélet nagyszerű képviseletében az A38 Hajó stábja, hiszen földrajzi helyzetük – vagyis a folyón való lét – miatt még inkább fontosnak tartják a környezetvédelmet és a mindennapi tudatosságot. A november 7-i szemétszedéshez pedig többek között olyan aktívan tevékenykedő zenekarok társulnak, mint a hajó eheti jubiláló fellépője, a 15. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Képzelt város csapata, vagy az éppen egészen friss lemezével turnézó IDEGEN zenekar, továbbá a november közepén új klippel jelentkező MAYFLY funk szupergroup, és a budapesti illetékességű metálbanda, a D Λ R K M E S S legénysége is beáll majd a buliba, akik amúgy szintén most dobbantottak nagyot egy ütős EP-vel.
  A cél ezen a – remélhetőleg napsütötte - vasárnap délutánon, hogy amennyire csak tudjuk, megtisztítsuk az eldobált hulladéktól, szatyroktól, konzervdobozoktól, műanyag palackoktól, és ki tudja még miféle, a köveken hánykolódó dologtól az A38 környékét. Az összegyűjtött szemétből a nap végére pedig egy igazán egyedi pop up installáció készül majd a helyszínen.
  Legyél te is a rakpart hőse, csatlakozz hozzánk!
  
  Találkozó:
  2021. november 7-én vasárnap, 14:00-kor az A38 Hajó hídjánál.
  Esőnap: 2021. november 14, vasárnap, ugyanebben az időpontban
  (Az eseményt borús időben is megtartjuk, csak durván szakadó eső miatt léphet életbe az esőnap.)
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lowest creature    tornűr    jacked    soilwork    harvester    michael bublé    tommy emmanuel    anna faris    brandon flowers    animations    jag panzer    joystix    jeremy renner    october file    ingrowing    harms way    borlai gergő    the dead daisies    agnostic front    szükségállapot    beat dis    trial    tatu 18    a strom of light    pure love  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!