hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2021. október 18. hétfő   08:03
nincsen hozzászólás

szerző: ma
A víz alá merít a Platon Karataev legújabb klipje


  A tavalyi nagysikerű Atoms után most januárban érkezik a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, mely a zenekar első teljesen magyar nyelvű kiadványa lesz. A készülő anyagról még augusztusban jelent meg az album címadó dala, most ezt követi a második single, a Vízből van, Vecsei H. Miklós szereplésével és Balla Gergely rendezésével. A zenekar október 23-24-én duplázik az A38 Hajón, ezt követően pedig négyhetes Európa turnéra indul, hogy aztán januártól az új dalokkal folytassák a koncertezést.
  
  “A dal egy egységélményt ír le, a határtalannal való találkozást és szembesülést járja körül. Amikor az énvesztés megtörténik, és egy olyan azonosságot tapasztal meg az ember, amit addig még nem, elsőre ijesztő lehet, a végén azonban felszabadító. A dal is így építkezik, fokozatosan, míg a végén eljutunk a katarzishoz.” - kezdi a mesélést Balla Gergely, aki amellett, hogy a zenekar egyik alapítója, most a kliprendezésbe is belekóstolt. - “A koronavírus miatt a klip elkészítése során állandóan falakba ütköztünk. Hasival eredetileg is egy víz alatti klipet terveztünk ugyan, de egy teljesen másik koncepcióval még az előző lemez záródalához, a Bitter Steps-hez forgattuk volna. Végül idén ősszel készült el az anyag, rengeteg változtatással. Maradt azonban a víz, mint az egység, azonosság szimbóluma, mely a lemezt is körbeöleli, valamint a merülés motívuma.
  
  Már kész volt a klip, amikor most szeptember végén kezembe került Rúmitól, a 13. századi szúfi misztikustól egy könyv, és hihetetlenül megdöbbentett, amit olvastam, csodálatos találkozás volt. Nem tudnám ennél pontosabban leírni, miről szól a klip:
  
  “Minden érzékünk felszívódik: látásunk, hallásunk, szaglásunk és így tovább. Az érzékszervek már nem külön-külön, hanem eggyé válva keresik az érzékelést. Ha az érzékszervek hiánytalanul vesznek részt az elmerülésben, egyetlenegy élményben és tapasztalásban oldódnak fel. (...) Formájukat tekintve az érzékszervek különböznek egymástól, valójában egy dolgot érzékelnek. Amikor az egyik érzékszerv az elmerülés felé mozdul, az összes érzékszerv vele merül. (...) Az elmerülés olyasvalami, amelyben az elmerülő nem lesz többet jelenlévő. Nem tesz erőfeszítéseket, abbahagyja a mozgást. Elmerül a vízben. A nemcselekvés a cselekvése; a víz a cselekvése. Ha kézzel-lábbal kapálózik, azt jelenti, hogy nem merült el teljesen. Még akkor sem nevezhető elmerülésnek, ha azt kiabálja, hogy “Megfulladok!”
  
  Hatalmas élmény volt Hasival együtt dolgozni, nagy hatással van rám a munkássága, jelenléte, így hihetetlenül örülök, hogy az alkotásban is találkozhattunk.” - fejezi be Gergő.
  
  A klipben Vecsei H. Miklós, színész merül alá a gyöngyöző vízben, aki a következőket mesélte a felkérésről: “Nem igazán szeretek forgatni, nekem a színház a világom és igyekszem ott kiteljesedni. A Platon Karataev felkérését két dolog miatt vállaltam mégis: szerettem volna kipróbálni, hogy milyen lehet öt méterrel a víz alatt játszani, a másik pedig, hogy meggyőződésem, hogy csak abból a mélységből érdemes alkotni, ahova ők igyekeznek legyűrni magukat. Úgy gondolom, hogy ebben hasonlítunk, érdemes erre barátságot, projekteket építeni, hisz azáltal, hogy egy irányba nézünk, már össze is tartozunk.” - mondta.
  
  “Több év telt el azóta, hogy ennek a számnak a magja megszületett. Mindig éreztem a potenciált és az erőt a témákban, de amikor az első alkotó elvonulásunk során összeraktuk az alkotóelemeket és kiszélesítettük a dalt, beleborzongtunk. Azt érzem, hogy a “Vízből van”-ban minden benne van, ami 2021-ben a Platon Karataev. Nagyon szépen bemutatja a palettát, amiből dolgozunk, mind lelkileg, mind hangszerelésileg. Csodálatos utazás volt végigkísérni ezt a dalt az esetlenségtől a monumentalitásig. Számomra az alkotói folyamatot tekintve mindenképpen kedvenc ez a közelgő nagylemezről!” - emlékszik vissza Czakó-Kuraly Sebestyén, a zenekar énekese. “A klip miatt én személy szerint nagyon boldog vagyok. Régi álmom volt egy víz alatt forgatott videoklip, amit most sikerült kipipálni. Hála Gergőnek, aki energiát szentelt erre, Hasinak, Máténak és az egész stábnak, hogy távolra kerülve a komfortzónájuktól végigcsinálták a forgatásokat!”
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 malacka és a tahó    the get up kids    v.i.v fesztivál    zoohacker remake orchestra    serenity    kataklysm    thrashfest    nyócker    euroblast tour 2012    bookmarks    pray for villains    disco ensemble    hátsó ajtó    bruce willis    faith no more    fading circles    carlos santana    poniklo imre    agregator    30 perc vagy annyi se    man in black iii    blaze bayley    szerencsecsillag    winterborn    heaven shall burn  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!