hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2021. augusztus 2. hétfő   08:09
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Matt Heafy: COVID vakcinát beadatni nem politikai döntés


  Matt Heafy, a Trivium frontembere egy legutóbbi közleményében kiáll a COVID-19 oltásokért, valamint azt is megjegyzi, hogy az egészség nem politikai ügy. A 35 éves zenész pozitív koronavírus tesztet produkált, miután már megkapta mind a két oltást, ennek kapcsán igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy az oltás továbbra is ad egy bizonyos arányú védettséget, amivel elkerülhetők a komolyabb szövődmények.
  
  ´A kommentek ki vannak kapcsolva, ahol lehetséges, ahol pedig nem, ott nem lesznek elolvasva. Mégpedig azért, mert tudom, hová fog ez sajnos fajulni, az olvasók 33.3%-a részéről. Rengeteg pánikot látok (a médiában, a közösségi médiában és a társadalomban), hogy ´az emberek még mindig megkapján a COVID-ot, az oltás ellenére is´.
  
  Gondoljatok az én családomra, mint esettanulmányra.
  
  Apámnak és nekem ugyanolyan genetikája van, egy család vagyunk. Ő tengerészgyalogos, így kemény mint a kő. Ő még 1 oltást kapott a 2-ből, amikor elkapta a COVID vírust. Kétszer került kórházba, majdnem meghalt, és most hogy 15-16 hete már kikerült, még mindig vannak potenciális máj / szív / tüdő sérülések. Még mindig vannak tüdőproblémái 17-18 héttel a kórházból kikerülés óta.
  
  Nekem megvolt mind a 2 oltásom, ahogy a feleségemnek is, amikor ő megkapta a COVID-ot (valószínűleg a delta variánst) egy nem beoltott személytől. Végigment nem oltott személyen és oltott személyen is, a gyerekeinken (akik 2,5 éves koruk miatt nincsenek beoltva) és rajtam. Amíg olyan érzés volt, mint egy megfázás-szerű betegség, még mindig tudtam edzeni, jógázni, énekelni/ordítozni stream-ben és előadni. 4-5 idegesítő nap volt. Egy rosszabb nap után 80%-os állapotban voltam pár napig, aztán 100%-osban. A feleségem ugyanígy. Szerencsére a gyerekek is.
  
  Ugyanúgy kell tekintenünk a COVID elkapását oltott személyként is, ahogy a megfázás vagy az influenza elkapását. A vakcinák %-os hatékonysága annak a %-os hatékonysága, hogy ne kerülj kórházba. Ugyanilyen az influenza elleni oltás (a maga 40-50%-os védettségével).
  
  Vissza akarom kapni a turnékat, étteremben akarok enni, együtt lógni a barátaimmal, edzeni. Bárki azt mondja, hogy ez politikai döntés - ez tévedés és eléggé ijesztő. Én megkaptam az oltást. Ha látsz olyanokat, akik úgy döntenek, hogy maszkot viselnek - emlékezz, hogy sokkal több betegség van annál, mint ami manapság történik. Sok magas kockázatú van a családomban és a barátaim között, akik nem kockáztathatják még azt sem, hogy megkapják a legyengített (vakcina utáni) COVID-ot. Meg is ölheti őket vagy a szeretteiket. Tiszteljük egymást! Ne lássatok bele olyat, ami nincs.´



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 born from pain    massive attack    hangmás    toportyán férgek    war of ages    a.m.d.    scott pilgrim    transitional    cherokee    qss    péterfy bori és a love band    open air    nőnap    jetsam    gyöngyvér    vin diesel    slaughter to prevail    korál    simon pegg    zoli band    dead end    port noir    kultúra    after all    the carbonfools  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!