hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2021. július 13. kedd   10:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ez az a nap! a Várkert Bazárban


  Az előzetes regisztrációk szerint hatalmas érdeklődés várja a modern gospel legismertebb hazai előadóit felsorakoztató Ez az a nap! eseményt. A július 24-i rendezvényen ezért a szervezők a Várkert Bazár mellett lévő Neoreneszánsz kertet is megnyitják, ahol az érdeklődők kivetítőn követhetik az ingyenes, de regisztrációhoz kötött összejövetelt.
  
  Tavaly többek mellett Caramel és Mező Misi is élőben jelentkezett be a Puskás Aréna első koncertjén, amit – a pandémia okán - online követhetett a nagyközönség, míg több Grammy-díjas nemzetközi előadó kifejezetten erre a rendezvényre készített zenés videót küldött a szervezőknek. Az Ez az a nap! rendezvény ezzel történelmet írt a Puskás Aréna rövid fennállása óta: az öt órás online koncertet többszázezren követték itthonról és szerte a világból.
  
  „Tavaly még úgy terveztük, hogy 2021-ben sikerül megtartani az Ez az a nap! 20. éves jubileumi nagy összejövetelét élőben is, azonban az elhúzódó járvány miatt idén sem sikerült a Puskás Arénába meghívni a több országból várt közönséget és a nemzetközi és hazai előadók sorát” – meséli László Viktor alapító-főszervező. A szervezők a monstre rendezvényről azért nem mondtak le, reményeik szerint 2022-ben sikerül megtölteniük a Puskás Arénát. “Idén azonban mindenképpen élőben szerettünk volna találkozni a közönségünkkel” – folytatja a főszervező. A lehetőségeket és az aktuális szabályozásokat figyelembe véve úgy döntöttek, hogy az idei évre meghirdetett időpontban – 2021. július 24-én – egy különleges alkalmat szerveznek. A szabadtéri eseményre a budai vár oldalában található Várkert Bazárban kerül sor. “Az előzetes regisztráció alapján azonban a Várkert is szűkösnek bizonyul, ezért megnyitjuk a Neoreneszánsz kertet is, ahol kivetítőn követheti a közönség Caramel, Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László és a Karneol koncertjét” – tette hozzá a főszervező.
  
  A rendezvényre a hatályos magyar törvények alapján védettségi vagy oltási igazolvánnyal lehet belépni. A Neoreneszánsz kertbe igazolvány nélkül is be lehet jönni. A vendégeket már 16.30-tól várják és a programok 18 órakor kezdődnek. A rendezvényt a szervezők élőben közvetítik az Ez az a nap! YouTube csatornáján és Facebook oldalán.
  
  Az eseményre itt lehet regisztrálni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 emancer    sons of apollo    barn burner    titanic    los vegas    black foxxes    ashton kutcher    bam margera    koós réka    semmiből a semmin Át    pygmalion    pozakowski    negura bunget    suhanj! alapítvány    crowbar    lowest creature    sinister    csiribiri    legacy festival    tracedawn    david guetta    kanalas éva    rock tv    lich king    egy színésznő lánya  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!