hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2021. március 17. szerda   06:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ma nyit az ország egyik legnagyobb Online Állásbörzéje
Villamosmérnököt keresnek a legtöbben

  Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, pályakezdő és felsőfokú végzettséggel rendelkező tapasztalt munkavállaló számára.
  
  A járványhelyzetre való tekintettel idén is online rendezik meg hazánk legrangosabb állásbörzéjét. Az Online Műegyetemi Állásbörzén több száz ajánlat közül válogathatnak az érdeklődők és fizikai kontaktus nélkül vehetik fel a kapcsolatot a vállalatok képviselőivel, két napon keresztül – 2021. március 17-én és 18-án 10-17 óra között.
  
  „A kiállítók által kínált pozíciók pár kattintással szűrhetőek a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon, ahol egyből jelentkezhetünk is az állásokra. Érdemes listázni az eredményeket, hogy a rendelkezésünkre álló idő alatt minél több céggel felvehessük a kapcsolatot. A kiválasztott vállalatokhoz célszerű interjú időpontot foglalni, ezáltal elkerülhető a várakozás és így 2 nap alatt több interjún vehetünk részt, mintha egyénileg több hónapon keresztül jelentkeznénk különböző állásokra. Előzetesen ajánlott rendbe rakni, frissíteni az önéletrajzunkat és a közösségi profiljainkat is” – tanácsolta Kiss Gergő szervező.
  
  A legkeresettebb szakmák
  
  Felsőfokú végzettséggel rendelkező tapasztalt munkavállalók 320, pályakezdők 247, hallgatók pedig 243 pozíció közül válogathatnak a rendezvényen.
  
  A legnagyobb kereslet az IT szektorban van: villamosmérnököknek 194, informatikusoknak 154 ajánlat szól. Gépészmérnököket 161, mechatronikai végzettséggel rendelkezőket 64 hirdetésben keresnek. Építő- és építészmérnökök 88-67 hirdetés közül válogathatnak, közel kétszer annyiból, mint tavaly. Műszaki menedzsereknek 73, közgazdasági és pénzügyi területen 71-40 pozíció nyitott. Természettudományi és vegyészmérnöki végzettségűeknek 28-29 állásajánlat szól. Járműmérnökök 40, közlekedésmérnökök 26, logisztikai mérnökök 21, autonóm járműirányítási mérnökök pedig 15 álláshirdetés között válogathatnak. A jellemzően kevésbé keresett bölcsészeknek és jogászoknak is több, mint 10 lehetőséget kínálnak a kiállítók.124 pozíció betöltéséhez pedig nem szükséges szakképzettség.
  
  A résztvevő cégek száma nagyságrendileg 60%-kal csökkent a fizikai rendezvényekhez képest, de a kiállítók számát tekintve még így is az Online Műegyetemi Állásbörze hazánk egyik legnagyobb online álláskereső rendezvénye. A kiállítók között van 6 fős mikrovállalat és több tízezer főt foglalkoztató multinacionális cégek is. Ezeknél a munkaadóknál a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya szektortól függően 13–100% közötti, átlagosan 61%.
  
  Sokat változott a munkaerőpiac
  
  „Az eddig inkább az álláskeresők számára előnyös munkaerőpiaci helyzet tavaly március óta drasztikusan megváltozott. Sok gyakornoki programot felfüggesztettek, rengeteg embert elbocsájtottak, munkahelyek, munkakörök szűntek meg. A vállalatok jellemzően továbbra is kivárnak, munkaerő átcsoportosítással próbálják átvészelni a jelenlegi helyzetet, toborzási tevékenységet nem sokan folytatnak. Egy-egy meghirdetett pozícióra hatalmas a túljelentkezés, ezért egyre fontosabb, hogy az álláskeresők minden kínálkozó lehetőséget megragadva kitűnjenek a tömegből. Használják ki a lehetőséget, hogy kötetlenül beszélgethetnek a vállalatok képviselőivel, jelentkezzenek az állásokra, foglaljanak interjú időpontokat és vegyenek részt a céges előadásokon” – mondta Kiss Gergő szervező.
  
  Ingyenes tanácsadások és előadások
  
  A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal segítik a szervezők és 17 céges előadás is szerepel a programban. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.
  
  Az esemény a vállalati szférában leginkább elterjedt és a távoktatásban is használt Microsoft Teams-en keresztül biztosítja az interaktív kapcsolatot, látogatóként elég egy laptop vagy mobiltelefon és internet a felület használatához. A kiállítói csatornákra a muegyetemiallasborze.hu oldalon keresztül jelentkezhetnek be az álláskeresők. Ezeken keresztül chatelhetnek, beszélhetnek a vállalatok képviselőivel és a platform videóinterjú lebonyolítására is alkalmas.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 our youth    pozvakowski    ugly kid joe    rise and fall    keith richard    amy winehouse    godnr.universe    mátyás attila    bookmarks    mutiny on the bounty    the spirit    alexandra    after crying    arany jános    nergal    when death comes    sights & sounds    turn of mind    g    zonaria    reason-x    kontroll csoport    papaver    blues revolver    gogol bordello  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!