hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2020. szeptember 10. csütörtök   03:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
30. Kecskeméti Népzenei Találkozó - Pásztorkultúra a Kárpát-medencében
2020. szeptember 17-20.

  Harmincadik alkalommal várja a népzene szerelmeseit a Kecskeméti Népzenei Találkozó a Hírös Agóra szervezésében. A Kálmán Lajos népzenekutató által 1967-ben alapított nagy múltú programsorozat egyedülálló a maga nemében, a szervezők nagy figyelmet fordítanak a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, amely mind a közönség- mind pedig a szakmai programokban megmutatkozik. Szinte nincs olyan népzenész, vagy táncos, akinek ne lenne szép emléke a Találkozókról. Négy napon át hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri programok várják a közönséget, az iskolákban rendhagyó népzeneórákat tartanak. Idén a pásztorkultúra kerül középpontba és megrendezik a pásztorhangszerek versenyét. A Találkozó együttműködő partnere a Hagyományok Háza. A programok egy része ingyenes.
  
  A Kárpát-medence népeinek történetében a zeneszolgáltatás területén két társadalmi csoport játszott kiemelkedő szerepet. Az utóbbi három évszázadban egyre inkább a cigány kisebbség köréből kerültek ki a zeneszolgáltatás hivatásos specialistái, akik a késő barokk divatját követve, a vonós hangszerek együttműködésére épülő kamara formációkban szolgálták ki a többségi társadalom zenei igényeit. A térség parasztságának hangszeres zenei hagyományát barokk kort megelőző évszázadokban viszont olyan hangszerek karakterizálták, melyek a 19-20 századra jellemzően már csak a pásztorok használatában maradtak fenn. Egy sor korabeli ábrázolás és leírás dokumentálta, hogy a vonósbandák megjelenése előtt a magyar falu mulatságainak, lakodalmainak muzsikusai leginkább dudások voltak. Ha a zeneszolgáltatás esetenként ki is egészült hegedűvel, tekerővel, furulyával, később klarinéttal, vagy egyéb hangszerekkel, a duda egyértelműen központi szerepet játszott nem csak a magyarság, de Európa más népeinek hagyományos zenei kultúrájában is. A duda és a furulya különféle regionális típusainak hagyományát a magyar népzenekutatás a 20. század elejétől fogva főként a pásztorrend tagjai között dokumentálta, s nagy szerencsénkre e hangszerek kultúrájának oly sok lenyomatát sikerült rögzíteni, hogy ezek alapján a letűnt korok magyar hangszeres népzenéjéről viszonylag pontos képet alakíthatunk ki magunknak. A pásztorok hangszeres zenei hagyománya az 1972-ben zászlót bontó magyar táncházmozgalomra is hatással volt, hiszen ekkortól kezdve egyre több fiatal kezdett furulyázni, vagy dudálni, többen közülük népzenei örökségünk ezen archaikus rétegének utolsó, hagyományőrző pásztoraitól. A pásztorok zenei műveltségét azóta nyári táborok, tanfolyamok rendszerében, speciális módszertani segédanyagok segítségével, vagy akár a művészetoktatás intézményeiben, alapfoktól az egyetemi képzésig bezárólag sokféle formában el lehet sajátítani. Népzenei fesztiváljainkon, köztük a Kecskeméti Népzenei Találkozó elmúlt évtizedei alatt is sok éneklő – muzsikáló pásztort, vagy az ő zenei örökségüket továbbéltető fiatal, városi előadót láthatott a közönség. Most, hogy a kecskeméti fesztivál XXX. évadához érkeztünk, a felsorolt érvek indokolják, hogy a kerek évforduló programjait az „alapító atyáknak” is oly kedves pásztorhangszereknek, illetve az azokon megszólaló muzsikának szenteljük.
  
  Szeptember 17., csütörtök 19 óra
  Hírös Agóra Ifjúsági Otthon udvara
  Pásztorok Öröksége – Az Egyszólam együttes műsora
  
  Az interaktív program a népművészeti közösségeink nyárbúcsúztató találkozására ad lehetőséget. Az 1986-ban alakult együttes az archaikusabb zenei rétegekből táplálkozik. Repertoárjukból most a pásztor-, és betyárnótákat fogják majd megszólaltatni.
  Belépődíj: 1000 Ft (érkezési sorrend)
  Rossz idő esetén a Tükörteremben.
  
  Szeptember 18., péntek
  
  9-13 óráig
  Rendhagyó népzenei órák Kecskemét általános- és középiskoláiban, óvodáiban
  Közreműködnek: a találkozón résztvevő hagyományőrző énekesek, zenészek, mesemondók, táncosok
  
  15-17 óráig
  Zenés-táncos flashmobok Kecskemét gyáraiban, szabadidős helyszínei
  
  18 óra
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  „Ha megunja furulyáját, előveszi bőrdudáját…”
  Hagyományőrző gálaműsor
  
  21 óra
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Táncház
  Zenét szolgáltatja: a Magyar Dudazenekar és a Parapács együttes
  Táncot tanít: Berecz István és párja
  
  Szeptember 19., szombat
  8 óra
  A magyar dudazenekar lovaskocsis felvonulása zenés ébresztővel
  
  10 óra
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Pásztorhangszerek versenye (furulya és duda kategória)
  
  10-12 óráig
  Zenés-táncos flashmobok Kecskemét szabadidős terein
  
  10 óra
  Deák tér
  Langaléta Garabonciások vásári komédiái
  
  11 óra
  Deák tér
  Mesterségek bemutatója
  
  15-17 óráig
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Táncol és énekel az ország (Balassi Táncegyüttes, Alföld Táncegyüttes, Gyoma, Kecskemét Táncegyüttes)
  
  17 óra
  Deák tér
  Mesesarok
  
  19 óra
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Énekek a végekről – az elszakított magyarok dalai és versei
  A Fonó Zenekar és határon túli magyar színészek műsora
  
  21 óra
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Táncház
  Zenét szolgáltatja: Tázló és a Parapács Zenekar
  Táncot tanít: Sikentáncz Szilveszter és párja
  
  Szeptember 20., vasárnap
  
  8 óra
  A magyar dudazenekar lovaskocsis felvonulása zenés ébresztővel
  
  10 óra
  Deák tér
  Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
  
  10-12 óráig
  Zenés-táncos flashmobok Kecskemét városrészeiben
  
  15-17 óráig
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Táncol és énekel az ország (Méhkerék, Elek, Csaba Táncegyüttes)
  
  17 óra
  Deák tér
  Népi fodrászszalon
  
  19 óra
  Hírös Agóra Kulturális Központ
  Záró gálaműsor
  KIS MAGYAR TÁNCRAJZ - RENDHAGYÓ NÉPRAJZI ÓRA
  A gyermekek, fiatalok sokoldalú nevelésében, képességeik fejlesztésében elengedhetetlen a népi kultúra értékeinek megismerése, továbbá a népi játékok, a néptánc fejleszti a gyermekek mozgáskultúráját, testtudatát, identitását, szociális érzékenységét. Az előadás keretében bemutatásra kerül számos Kárpát-medencei tájegység tánca és tánctípusa (többek között: verbunk, csárdás, ugrós táncok, karikázó…) Megismerkedhetnek a nézők az adott néprajzi tájegységek viseleteivel, jellemző dallamaival és hangszereivel.
  
  Előadja: Duna Művészegyüttes, Göncöl zenekar
  Narrátor: Sikentáncz Szilveszter
  Szerkesztő: Sikentáncz Szilveszter
  Rendező: Juhász Zsolt
  Belépődíj: 1.000 Ft, diák/nyugdíjas 500 Ft
  
  Kísérő rendezvények:
  szeptember 12-25.
  Deák tér
  Fotókiállítás a pásztor életről, valamint pásztor hangszerek, tárgyak, viseletek bemutatója
  
  szeptember 17-20.
  Deák tér
  Kézműves vásár
  
  A műsorváltozás jogát fenntartják!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 star wars    popovich viktória    vanderbuyst    5 yards    avantasia    rita ora    losing season    depp    wolfsbane    close your eyes    dead and divine    gulliver utazásai 3d    blahalousiana    kissi´ dynamite    structures    rdø    the order of chaos    wave goodbye    flúg    james cameron    évértékelő    mission impossible    winters bane    tűzvihar    kawa musical circus  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!