hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2020. július 7. kedd   08:23
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Álomút: dal- és klippremier a Mennyei Nézeteltérés lemezhez


  Új dallal és klippel jelentkezett az Álomút zenekar, a Lélekajtó című dalhoz készült videó a csapat frissen megjelent Mennyei nézeteltérés című bemutatkozó nagylemezén hallható. A zenekart 2010-ben Szilágyi Attila alapította, a dobos kivételével ugyanebben a felállásban. Nagy reményekkel egy rövid, de annál gyümölcsözőbb örömzenélés lett az eredménye a ténykedésnek, melynek keretében elkészült egy demó lemez, ám végül a tagok különböző zenekarokban folytatták tevékenységüket. Sinka György (dobos, H-599), Szabó Ferenc (basszusgitár, H-599) Ráduly Levente (ének, Szkítia), Pad Richard (billentyű, Szkítia) és Szilágyi Attila (gitár, Egészséges Fejbőr) 2019-ben folytatták a megkezdett munkát, ennek lett az eredménye a Mennyei nézeteltérés nagylemez.
  
  
  A zenekar az első lemez felvételeiről:
  “A lemez kivitelezése megfogalmazódott bennünk úgy másfél éve, rögtön az elején amikor összefújt minket a szél (ahogy Attila szokta ezt mondani), szponzort találtunk rá és lelkesedésünk az egekbe. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy ősszel kezdtünk neki és minden jel arra mutatott, hogy idén nyáron, azaz most, 2020-ban tudjuk kiadni. Nem kell elkapkodni semmit amúgy. Az égiek is ezt sugallták, nekünk most jött el az időnk.
  Egy nüansznyi gondolat a készítésekor: Felkészülten ment a csapat stúdióba. Vörösmarty Imre (ERMI), a hangtechnikus meg is jegyezte, hogy jó kis összeszedett csapat. :-) Alapos munkát, tiszta forrást, hatásokat és egyben poénos részekkel tettük színesebbé a hanganyagot. Voltak vidám percek :-) és sok-sok munka. Van 4 vendég a lemezen. A két energiabomba Sipos Péter és Kálmán Gyuri barátaink egy dal erejéig, Erdélyből barátunk Rácz Tünde tünemény 2 dalhoz adta hangját, no meg hát az Vörösmarty Imre (ERMI), Ő csodákat művel torokhangjával, meg besegített, ahol igényt tartottunk rá :-). Rengeteg munkát fektettünk a borítóba és elértük az igényt. A borító fronton ami elképzetünk, annak üzenete van.”

  
  Álomút: Mennyei nézeteltérés
  01. Lét
  02. Álomút
  03. Itt Maradtam
  04. Mennyei Nézeteltérés
  05. Kismadárka
  06. MyTube
  07. Kettő
  08. Tékozló
  09. Lélekajtó
  10. Táltos
  11. Kétpó himnusz
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kvelertak    karácsony artúr    guns n roses    footlose    olimpia    hypocrisy    port noir    the devin townsend project    guillermo del toro    krízis    ingyenes    intimtorna illegál    eta    the devil wears prada    finntroll    the new roses    the panic broadcast    tatu18    háború a vámpírok ellen    nightmare    oliver stone    sonisphere    paul giamatti    bill clinton    volbeat  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!