hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2020. június 5. péntek   04:29
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
Hálakoncert az egészségügyi dolgozóknak
Nyit a Budai Szabadtéri Színház

  Ezer olyan ápolót, orvost, mentőst, kutatót hív meg és lát vendégül a Budai Szabadtéri Színház, akik az elmúlt hónapokat a frontvonalban töltötték a koronavírus elleni küzdelemben. A 2020. augusztus 31-én megrendezésre kerülő koncerten musical, operett és popénekesek lépnek fel – mindannyian ingyenesen, munkájukat felajánlva az egészségügyi dolgozók számára.
  
  Különleges kezdeményezést indított el Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház igazgatója: 2020. augusztus 31-én Budapest legújabb, 2019-ben megnyitott szabadtéri színpadán vendégül látnak ezer egészségügyi dolgozót. Olyan ápolókat, orvosokat, mentősöket, rendvédelmi és egészségügyi dolgozókat hívnak meg a különleges gálaestre, akik az elmúlt hónapokat a magyar emberek egészségének védelmét a “frontvonalban” szolgálták.
  
  A színházigazgató szerint bár az elmúlt hónapok számukra is keservesek voltak, hiszen minden előadás, fellépési és bevételszerzési lehetőség megszűnt, hálával kell gondolni azokra, akik a saját egészségüket is veszélyeztetve gondoskodtak rólunk és szeretteinkről a nehéz hónapokban.
  
  A gálán nem “csak” egy előadást, de vendéglátást is terveznek, ezért megnyitották a lehetőséget bárki számára, aki a kezdeményezés mellé állva segíteni szeretné a hálakoncert sikerességét. A Budai Szabadtéri Színház jegyoldalán, a Ticket Shop-ban támogatói jegyeket lehet vásárolni, amelyből fedezni kívánják a vendéglátást, s bíznak abban, hogy mások mellett cégek, vállalkozók is bekapcsolódnak a terv megvalósításába.
  
  Az eseményhez egyre több művész kapcsolódik, valószínűleg nagyon színes és változatos programot láthat majd a meghívott vendégsereg. Eddig olyan művészek ajánlották fel ingyen a munkájukat, mint Csengeri Attila, Gergely Róbert, Polyák Rita vagy Nédó Olga hegedűművész. A színház vezetősége szívvel-lélekkel készül az eseményre, amely reményeik szerint nem csak egy kikapcsolódás, de egy örök emlék is lesz a megjelenteknek.
  
  Július 1-én nyit a szabadtéri színház
  
  A Budai Szabadtéri Színház idén is megnyitja kapuit, július elsejétől a rendeleteknek megfelelően csökkentett nézőszámmal és a vendégek elszeparált ültetésével, majd 2020. augusztus 15. után szeptember végéig nagykoncertekkel és előadásokkal várják régi is új nézőiket. A műsorra tűztek mások mellett Edda akusztikus koncertet és Zséda koncertet, de lesz Operett Gála, Lángos és Palacsinta fesztivál, valamint a Showszínház saját produkciója, a Képzelt riport szimfonikus szuperkoncert is látható lesz a nyár vége felé.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
     morningdeer    negarm    rumahoy    hollenthon    johnny cash    delain    bury tomorrow    datarock    ned evett    mindenki szereti a bálnákat    vallenfyre    veszprém    bognár szilvi    dudás zsombor    a félszemű    másfél    hawtwhore heights    dog eat dog    men in the box    gaza    aetarnam    grave maker    mech    kowalsky meg a vega  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!