hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 31. kedd   04:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Csík János: Adjon ez a zene erőt a kitartáshoz!
Rendhagyó karanténklipet készített a Csík János és a Mezzo- Ülök a kávéházban

  „Otthon vagyunk, maradjunk is otthon! Tegyük a dolgunkat, otthon! Tanuljunk, tanítsunk, legyünk együtt szeretetben, türelemben a családunkkal. Adjon ez a zene erőt a kitartáshoz és sok-sok reményt. Küldjünk ezt a muzsikát azoknak is, akik az egészségügyben a határokon és az egész ország területén teszik a dolgukat embertársaikért. Jó egészséget kívánok mindenkinek!”
  Csík János

  
  
  
  Csík János és a Mezzo zenekar még csak tavaly adta ki debüláló lemezét a Fonó gondozásában Szép a tavasz, szép a nyár címmel, de ebben az évben már a Fonogram-díj jelöltjei között szerepel. A fiatal zenekar élete még csak most kezdődött el, azonban arra, hogy az egész ország előtt élőben is bemutatkozhassanak mégis várni kell a járvány miatt. Mit tud ebben a szorult helyzetben tenni a négy fal közé rekedt művész? Természetesen alkot, mindenki örömére és vigaszára. Így történt ez ebben az esetben is.  A videoklip elején a zene megszólalása előtt a nézőkhöz szóló Csík János is erről beszél: „Otthon vagyunk... tesszük a dolgunkat otthon... szeretetben és türelemmel a családunkkal.”
  A klipet ajánlással is ellátták. Minden olyan ember számára készítették, akiknek leginkább szükségük van az erőre, a kitartásra, a reményre, és az egészégügyben, a határokon, vagy az egész országban teszik a dolgukat embertársaikért!  
  
  A Csík János és a Mezzo friss, lendületes megszólaltatásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, a jazz muzsikához áll közelebb. A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, a közös muzsikálás öröméből és a közös sikerek nyomán alakult állandó zenekarrá. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólalnak meg, szerethetően, megidézve a régi és új zenéket, ritmusokat, újragondolva azokat. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.
  
  Csík János - hegedű, ének
  Kisgyőri Krisztián - bőgő
  Mészáros János – brácsa, trombita,
  Németh Zsolt - gitár, ütőgardon, dob
  Rácz Gábor - zongora
  Vadas László - citera, tangóharmonika
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 yonderboi    remorse    greg graffin    christoph waltz    joe strummer    sad kolibries    be’lakor    ghostpoet    tito & tarantula    decapitated    jeszenszky istván    blasted mechanism    kate winslet    murderdolls    bruce springsteen    spielberg    disco ensemble    the black dahlia murder    aceldama    jex thoth    mustasch    szarka gyula    notimefor    csejtey    sepultura  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!