hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2020. február 7. péntek   08:29
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
2020. január 29, Dürer Kert

  Az államok egyik legkarakteresebb metalcore bandája, a Darkest Hour igencsak szeret Magyarországon fellépni, így nem túl szokatlan őket errefelé látni. Most azonban egy különleges alkalom adta az apropót a Dürer Kertes koncertjüknek, ugyanis a zenekar most ünnepli fennállásának 25. évét. Ennek megfelelően ma inkább egy „best of” bulira lehetett számítani tőlük, pár ritkább, meglepetés dallal megfűszerezve.
  Ez épp elég volt ahhoz, hogy nagy legyen az érdeklődés a bulira. Pláne ha hozzávesszük, hogy a Darkest Hour nem csak egyedül érkezik Magyarországra, hanem magukkal hozták a progresszív death metalos Fallujah-t, az elvont stoner rock-os Bloodlet-et, a metalcore őrületet színpadra vivő izlandi (!) Une Misére-t és az oldschool thrash metalos svéd Lowest Creature-t.
  
  A sok fellépő miatt elég korán kezdődött a hangverseny, ilyenkor sajnos nem meglepő, hogy még csak kevesen kezdenek szállingózni a klubban. Az érdeklődők azért figyelemmel kísérték a Lowest Creature buliját, akik biztosan jobban be tudták volna indítani a népet egy sűrűbb, felajzottabb közönség előtt játszva. Tény ami tény, az énekesük, Toby volt a „legalacsonyabb lény” a teremben a mai nap folyamán, így indokolt a névválasztás. Az egész banda kissé megilletődötten állt a deszkákra, főleg a szúnyog alkatú gitárosok reszelték statikus kiállással a hol középtempós, hol gyorsabb crossover/thrash riffeket. De szép lassan belelendültek. Ez elsősorban Toby-nak volt köszönhető, aki egyre vadabbul rázta a rőzsét a mikrofonba kapaszkodva és nekikezdett az ugrálásnak is.
  Bírom ezt a fajta zenét, élőben kifejezetten jól működik. Toby üvöltős/hörgős orgánuma pedig tökéletesen passzolt ehhez az oldschool zúzáshoz. Aki szereti az olyan nyersen riffelős, kajabálós bandákat, mint mondjuk a Municipal Waste, az a Lowest Creature-rel sem tévedhet. Talán csak a középtempósabb riffelésekből volt egy kicsit túl sok, lehetett volna több gyorsabb szám. A végére azért ilyenekből is válogattak, szóval nem érheti szó a ház elejét. Ha mindegyik tag intenzíven mozogna a deszkákon, igazán beindulós, őrjítő banda lehetnének.
  
  Az Une Misére merőben más műfajt vall magáénak, ők a modernebb metalcore / deathcore vonalon mozognak. Náluk már sokkal intenzívebb színpadi munkát tapasztaltunk, mint a svédeknél. De még így is kiemelkedett Jón Már Ásbjörnsson énekes/hörgőgép. Őt nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy kissé (nagyon!) őrültebb Winston McCall-t (Parkway Drive). Az alapvetően tök konszolidáltan kinéző fickó a totális őrületet mutatta be a színpadon: csapkodta a tenyerével és a mikrofonnal a saját fejét; a szájába vette a mikrofont; felköpött az égbe, a matériát pedig elkapta a kezével és a hajára kente. Emellett pedig bömbölt, hörgött, üvöltött a mikrofonba, mint egy megsebzett vadkan.
  Szóval fura egy figura a frontember, a többiek pedig ugyancsak becsülettel zúztak a színpadon. Zenéjüket nem mondanám annyira kiemelkedőnek, de a metalcore / deathcore rajongóinak abszolút élvezhető nótákat vittek a színpadra. Még mindig nem voltunk annyira sokan, de a jelenlévőknek szemmel láthatóan bejött az Une Misére intenzív zúzdája.
  
  Ha az előbb a diliház, most a Blaha aluljáró népe elevenedett meg a deszkákon. Legalábbis a Bloodlet torzonborz legyénysége ott sem keltene feltűnést. Sokan hardcore-nak mondják az ő zenéjüket, szerintem jóval messzebbre mutat ennél a zenei világuk. Sok vontatott, málházós téma volt, amelyek inkább a sludge, stoner-nek nevezett hangulat felé tolták a muzsikát, illetve gitáreffektekkel is többször operáltak.
  Itt megint nem volt akkora mozgás a színpadon, de ehhez a zenéhez nem is illett volna. Csak a bálnasúlyú riffek vonszolták keresztül magukat a hallójáratainkon, az énekes átszellemült üvöltéseitől kísérve. Nem mondanám, hogy emlékezetes dalokat, mint olyanokat hallhattunk, de az előadásnak mégis volt egy különleges hangulata, amely magával tudta ragadni a hallgatót. Szóval érdekes társaság volt a Bloodlet gárdája, szemlátomást működött a koncertjük a Darkest Hour közönségénél.
  
  A mai estében az volt az izgalmas, hogy mindegyik fellépő teljesen más műfajban alkot. Igazából nem is tudnék olyan irányvonalat megfogalmazni, ami mégis csak egy színpadra állíthatta volna az 5 különböző csapatot, de a zenei sokféleség ellenére mégis mindegyik előadás működni tudott a ma megjelent publikum előtt. A Fallujah kezdésére már viszonylag sokan várakoztak a teremben, látszott, hogy ők már elég komoly hírnévre tettek szert a színtéren.
  Durva belegondolni, hogy a zenekar nevét inspiráló iraki város körüli csata már olyan jellegű történelmi esemény, ami a mi életünkben volt. Szóval nem valami avíttnak ható vietnami, világháborús vagy hasonló történetre kell gondolni, hanem nagyon aktuálisnak hat. Pláne amerikai szemmel nézve, ahol a fallujah-i csata hatásai máig érződnek a társadalmon és a veteránokkal kapcsolatos problémákon.
  
  Szóval nem meglepő, ha ez a vészjósló elnevezés hasonlóan vészjósló zenét takar. Nehéz bekategorizálni a Fallujah zenéjét, talán a progresszív death metal a legkifejezőbb közelítés. Zúzós, darálós muzsika, hisztérikusan üvöltő énekkel, de az egészet körbelengi egy nyugtalanítóan melodikus, kicsit elvont hangulat, amelyet a gitárok szolgáltatnak. Scott Carstairs és Nico Santora gitárosok közül valamelyik folyamatosan kínozta a húrokat (főleg az előbbi), ezzel teremtve meg a különleges hangulatot a Fallujah zenéjében.
  Antonio Palermo énekes még egészen új a csapatban, de a tavaly kiadott Undying Light album már az ő hangjával hallható. Ő nagy átszellemültséggel ordítozott, néha még mikrofonon kívül is, ami jól mutatja, mennyire átéli a zenét. A doboknál Andrew Baird technikás témáit is érdemes volt figyelni.
  
  Bár valószínűleg sokan sokféleképpen indulnak be a Fallujah zenéjétől, én nem éreztem igazán bemozdítónak, pogózósnak, headbang-elősnek a hallottakat – köszönhetően a sok váltásnak, kiismerhetetlen ritmusnak, inkább odafigyelősként hallgattam a koncertet.
  Így jobban meg tudtam figyelni Scott Carstairs nyughatatlan játékát, Nico Santora vad riffjeit, Rob Morey odafigyelős basszusjátékát, Andrew Baird színezéseit és Antonio Palermo magából kikelt orgánumát. Számomra ez is elég volt, de sokan persze nem állhatták meg, hogy ott tomboljanak a színpad előterében. Komoly, nem is túl egyszerűen emészthető dózis volt a Fallujah előadása, de érdemes őket megnézni élőben.
  
  A Darkest Hour ehhez képest sokkal „hallgatóbarátabb” zenét játszik, náluk könnyebb belekapaszkodni a riffekbe, breakdown-okba és a dallamokba. A főbandára már megsűrűsödtek a színpad előtti sorok, látszott, hogy a legtöbb látogató őmiattuk érkezett. A csapat már régi ismerősként üdvözölte a magyar közönséget, majd bele is kezdtek a programjukba. A 25. éves jubileum valóban nem mindennapi koncert volt, így lemezbemutatóra sem kellett számítani. Az elsőként elhangzó With A Thousand Words To Say But One után érkezett a Knife In The Safe Room a legfrissebb Godless Prophets & The Migrant Flora albumról, de innentől már csak régebbi dalok sorakoztak.
  Eljátszottak természetesen olyan kötelezőnek mondható darabokat, mint a Demon(s), az An Epitaph és a The Sadist Nation, amelyek alatt egy emberként zúzott, énekelt a közönség. De maga a csapat is nagyon élt a deszkákon, folyamatos volt a helycsere és a zúzás a színpadon. Mike Schleibaum volt köztük a legizgágább, egyszer még a többiek térdére is felkapaszkodott gitározni. De nagy jókedvvel zúzott és énekelt a beugró gitáros Fernando Di Cicco is.
  
  Schleibaum mellett a csapat motorja John Henry énekes, aki nem győzött biztosítani a közönséget, hogy Budapest már szinte a második otthonuk, mindig felejthetetlen számukra az itteni hangulat. Való igaz, a magyar közönséget ezúttal sem kellett félteni. A Darkest Hour az a zene, ahol ugyan megvan a metalcore műfaj jellegzetes félig hörgős-félig dallamos világa, de utóbbi nem olyan szirupos, túlzottan slágermetálra vett formában, ami már többeknél kiütné a biztosítékot. Meg hát legyünk őszinték, John Henry sem egy olyan torokcsoda, aki biztosítani tudná az andalgós dallamokat.
  A Darkest Hour a kemény, thrash-es zúzás világa, ahol a dallamokat inkább a gitárok szolgáltatják és csak kevésbé az ének. A csapat pedig egyike a stílusteremtő metalcore bandáknak, szóval róluk igazán nem mondhatja senki, hogy felültek volna a hullámra. Hiszen többek közt ők maguk gerjesztették a hullámot.
  
  És ha már a műfaj ilyen befolyásos bandájáról beszélünk, aki fennállásának épp a 25. évfordulóját ünnepli, ideje volt némi különlegességgel meglepni a hűséges rajongókat. Eljátszottak pár olyan dalt, amelyet élőben még sose hallottunk és amelyek fontos mérföldkövei a zenekar munkásságának. A Man & Swine nem mondható klasszikusnak, hiszen nem olyan régi szerzemény. De a 2011-es The Human Romance album egyike a Darkest Hour legfontosabb, legjobb kiadványainak, amely a maga idejében sokak figyelmét ráirányította a csapatra. A The Mark Of The Judas viszont a csapat első albumának címadó dala, így fontos mérföldkő a zenekar történetében. Nem mellesleg jól megfigyelhető, hogy a kezdeti nyersebb stílusból hogyan fejlődött tovább a dalszerzés a mai formára.
  A 2007-es Deliver Us lemez két kiválósága, a Tunguska és a A Paradox With Flies is a ritka számok közé tartoznak, szóval igazán nem mondható, hogy ne adta volna meg a módját a 25. éves jubileumnak a Darkest Hour. Ha nem is játszottak minden lemezükről, szépen felidézték mindegyik korszakukat az este folyamán. Kellett azért az az egy perc rettegés a Nazi Punks Fuck Off-fal (Dead Kennedys), de utána már csak a Convalescence és a Tranquil hangzott el.
  
  Így számomra egy kicsit kurtán-furcsán ért véget a koncert, nem éreztem túl soknak a Darkest Hour mai játékidejét. Pláne ha az előző bandákkal összevetem. Aztán lehet, hogy utánaszámolva nem is volt annyira szűkös a színpadon töltött idő, csak az érzet diktálja az olyan tömény, masszív előadások után, mint a Fallujah vagy a Bloodlet.
  Végül is 5 banda lépett fel a mai nap, szóval lehetséges, hogy az is cél volt, mindenki kaphasson megfelelő játékidőt. Így hát ha összességében nézzük az estét, alapvetően mindenki elégedett lehetett. A közönséget is beleértve.


Kulcsszavak:
  darkest hour     fallujah     bloodlet     une misére     lowest creature 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Darkest Hour: 25 Years Darkness - 2020.01.29. Durer Kert

Darkest Hour buli Today is the Day nélkül - 2015 WARM-UP PARTY

2015 WARM-UP PARTY- Darkest Hour; Weedeater; HAW the band; One Reason To Kiss

A Darkest Hour fellépése elmarad a Rockmaratonon - új fellépők!

Dying Fetus, Goatwhore, Malevolence, Fallujah
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
Sonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls
Mustasch, Dynamite és a Motorjesus
Insomnium, The Black Dahlia Murder
 kapcsolódó fotók: 

DARKEST HOUR - 2020. január 29. DÜRER KERT - DARKEST HOUR: 25TH ANNIVERSARY TOUR - BUDAPEST

FALLUJAH - 2020. január 29. DÜRER KERT - DARKEST HOUR: 25TH ANNIVERSARY TOUR - BUDAPEST

BLOODLET - 2020. január 29. DÜRER KERT - DARKEST HOUR: 25TH ANNIVERSARY TOUR - BUDAPEST

UNE MISERE - 2020. január 29. DÜRER KERT - DARKEST HOUR: 25TH ANNIVERSARY TOUR - BUDAPEST

LOWEST CREATURE - 2020. január 29. DÜRER KERT - DARKEST HOUR: 25TH ANNIVERSARY TOUR - BUDAPEST
 kiemelt 
Sons of Apollo – MMXX World Tour
  
A Sons of Apollo 2017-es megalakulása óta kétségkívül színesíti a zenei szférát

Turilli - Lione Rhapsody: áprilisban Budapesten az ikonikus zenekar
Myrath - The Magical Tour 2020
Riverside: With The Sun Tour 2020
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
 friss hozzászólások 

Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mobilmánia    the sounds    social network    leleményes hugo    the sharon tate    dance or die!!!    cancer bats    justin timberlake    daniel radcliffe    cult of grace    mary popkids    spirit blue    bullet for my valentine    no omega    resident evil    kaszás géza    bruce willis    carnifex    joe strummer    ha/ver    badacsony    after rain    pennywise    kill with hate    wovenwar  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!