szerző: MonyóÚjra aratott a D-A-D 2019. december 7. A38
2019. december 7-én ismét nálunk járt az ikonikus dán rock csapat, a D-A-D. Az A38 színpadán láthatta őket ismét a magyar közönség. A tour for the loud 9 európai országa közé hazánk is befért. Új albumuk: A prayer for the loud idén debütált, és ismét a dán slágerlista élére repítette a 25 éve fennálló csapatot.
Az estét elő zenekarként a Hangarvain nyitotta. Az olasz hard rock banda 2013-ban alakult. The great machine című új lemezük népszerűsítésére csatlakoztak a nagy öregekhez a teljes turnéra. Sergio Toledo Mosca énekhangja kifejezetten kellemes, ahogy megjelenése is valódi mediterrán. Fekete, hullámos haját kalap alá rejtette, de így is vérbeli latin lover benyomását keltette. A műfajhoz képest izgalmas részlet volt a színpadon elhelyezett két mandala. Klasszikus olaszként azt gondoltam, a katolikus valláshoz tartozik, de az ékszerei is egyértelművé tették, hogy a keleti filozófia iránt elkötelezett. Érdekes egyveleg volt a műfajt tekintve. Elmúlásról szóló daluknál levette a kalapját, és átéléssel énekelt a halálról egy lassú balladát. Ritkán látok spiritualitást egy rock koncerten, de nem volt diszharmonikus. Nekem tetszett.
Az átszerelés perceiben szépen megtelt a hajó gyomra, és sokan várták, hogy az eredetileg Disneyland After Dark néven aposztrofált együttes színpadra lépjen. A Koppenhágában, 1984-ben alapított csapat érdekessége, hogy 35 év alatt mindössze egy tagcserét élt meg. A legfrissebb arc Laust Sonne dobos, aki 1999 óta kezeli az ütőket. Nevüket nemzetközi karrierjük kezdetén rövidítették le, mert nem akartak pereskedni a Disney céggel.
Jesper Binzer énekes, Stig Pedersen basszusgitáros és Jacob Binzer gitáros nagy ováció közepette kissé teátrálisan, de abszolút rutinosan bevonult, hogy ne várakoztassa tovább a közönséget. Binzer igazi 80-as évekbeli rockernek megfelelően rojtokkal díszített, cowboy farmerdzsekiben lépett fel, de gitárosa, haladva a korral lovaglónadrágot vett fel sportos zakóval, amitől nekem kifejezetten nőies benyomást tett. Igyekezett minél több izgalmas hangszeren, és lehetőleg minél magasabb helyeken állva zenélni. Arra viszonylag hamar rájött, hogy a dob felszerelés tetejéről beveri a fejét a plafonba. Mindent a közönségért. Játszott világító plexi gitáron, kereszt alakún, aminek a vége egy második világháborús, dupla fedeles repülő volt, de olyanon is, ami az együttes jelképét, a bivaly koponyát formázta. Összesen közel 15 gitárt cseréltek a koncerten.
A csapat barátságon alapul, ez látható a mögöttük lévő évekből, és az összeszokott tagokon is. Érdemes a honlapjukra is vetni egy pillantást. Egyrészt egyedi stílusa teszi különlegessé, másrészt rengeteg archív fotó található rajta a kezdetektől. Mindig van egy nagyon erős, jellegzetes energetikája a több évtizede együttműködő embereknek, és ezt láttam ezen az estén is. Vitték magukkal a közönséget, igyekeztek megőrülni a színpadon. A műfajta nem jellemző módon, a koncerten lökdösődés alakult ki, amit azonnal észrevettek, és megálltak. Akkora volt a kontraszt, hogy nagyobb beavatkozásra nem is volt szükség.
Az évek nem vettek el az energiatartalékukból semmit. Begyújtották a rakétákat, és vitték magukkal a rajongókat. Ha nem érzik ezt a tüzet, leteszik a mikrofont és a hangszereket. A 90-es évek elején 3 évig teljes hallgatásba burkolóztak, majd amikor új lemezzel jelentkeztek, a rajongók egyből megtöltötték újra a koncerttermeket. Szép példája, hogyan lehet megelőzni a kiégést, hogyan lehet 35 év után is energikusan zenélni, hogyan lehet több évtized után is megújulni. Kell az élethez ez a spiritusz…
21:21
