szerző: VikSonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls 2019. november 25. Barba Negra
Temple Balls: A szokatlan nevű együttes 2009-ben alakult Finnországban, Oulu-ban. Tagjai Arde Teronen (vokál) Jiri Paavonaho (gitár, háttérvokál), Niko Vuorela (gitár, háttérvokál), Jimi Välikangas (basszusgitár, háttérvokál) és Hissa Antti (dobok). Az együttes dalait angolul énekli. Első kislemezük, a ’Hell And Feelin’ Fine’ 2016 szeptemberében látott napvilágot, az ’Off the Grid’-del együtt. Az első albumuk a Karma Sound Studios-ban felvett Traded Dreams egy évvel később, 2017.-ben jelent meg, a lemezt Németországban és Japánban adták ki, ekkor debütált meg a Whole Lotta Rosie és a Leap of Faith kislemez is. Ugyanebben az évben mentek első turnéjukra a Battle Beast-tel, utána Japánban koncerteztek, majd 2018 tavaszán kéthetes turnéra indultak Kelet-Európába és a Balti államokba. Második albumuk első kislemezét, a Kill The Voice-t 2018 novemberében adták ki. A második kislemez, a Distorted Emotions 2019 februárjában érkezett, és nem sokkal rá maga az album is, Untamed néven. Jelenleg november 11-től egészen december 14-ig turnén vannak.
Az első előzenekar koncertjén még alig szálingóztak az emberek. Hát, egy igen tehetséges együttest hagytak ki. A srácok meglepően jól játszottak előzenekar révén, s véleményem szerint képesek voltak közvetíteni azt az energiát, amely a jó hangulathoz szükséges. Arde hangja kellemes, s kommentjeivel kapcsolatba lépett a közönséggel is, illetve olyan szívesen megkérdeztem volna, milyen hajbalzsamot használ. Az első átszerelés hamar megvolt, és már színpadra is léphetett a következő banda…
Edge of Paradise A „paradicsom széléről” érkező együttes Amerikában alakult, Los Angelesben, Kaliforniában 2011-ben. Hard rockot és heavy metált játszanak. A banda tagjai jelenleg Margarita Monet (vokál, zongora), Dave Bates (gitár), David Ruiz (gitár), Jimmy Lee (dobok) és Vanya Kapetanovic (basszusgitár), de sok tagcserén esett már át a zenekar. Az együttes kiadója a Frontiers Records. A csapat első albuma Mask néven jelent meg 2011-ben, és rendkívül jó kritikát kapott, s már olyan együttesekkel turnézhattak mint a Kamelot, Megadeth és Slayer. Margarita hangját rengetegen dicsérték, a Metaholic azt nyilatkozta róla, hogy olyan hangja van, amire nem számít az ember, hogy képes énekelni, és szívét-lelkét beleadja abba, amit csinál.
A második album, az Immortal Waltz 2015-ben látott napvilágot. Két klip jelent meg ehhez az albumhoz, In a Dream és Rise for the Fallen dalokhoz, mely a Revolver magazinban került bemutatásra, s az olvasók a ’hét albumának’ választották. Egy blog, A The Metal Pit azt írta, hogy ez az album a legkülönösebb-hangzású lemez, amit mostanában hallani lehet. Két évvel később egy kislemez is megérkezett, Alive címen. A hat dalt tartalmazó korong első héten bekerült a Billboard két listájára is. Hangzásban eltér a szinfónikus hangzású ’Immortal Waltz’-tól, sokkal gyorsabb dobot és vokál effekteket is használ. Ebben az évben csatlakoztak a Femme Festival-hoz, ahol bemutatták az új dalukat, a Face of Fear-t. 2019-ben adták ki a harmadik albumot, az Universe-t.
Margarita csuklyával a fején lépett színpadra, afféle misztikus hatást kölcsönözve magának. Meglepően jól tudott egyszerre énekelni és mozogni is, és a hangulat, melyet megalapozott a Temple Balls, csak fokozódni látszott. A lánynak tiszta, erős hangja van élvezet volt hallgatni. Szinte minden szám után megköszönte, hogy eljöttünk, mintha mi tettünk volna szívességet neki ezzel. Az In a Dream-nél nosztalgiázott egy kicsit, hogy ez volt az első szám, amit együtt írtak. Ekkor már kezdett megtelni a terem, mintha mindenki valami nagy eseményt várt volna…
Sonata Arctica Az együttest Tony Kakko, Jani Liimatainen, Marko Paasikoski, Tommy Portimo és Pentti Peura alapította 1996-ban a Finnországi Kemiben. Akkoriban Tricky Beans néven futottak, és három demót rögzítettek így, Friend ’till the End, Agre Pamppers és Peacemaker címeken. 1997-ben a nevüket Tricky Meansre változtatták, és innentől kezdett kialakulni a csapat ma ismert stílusa. Két évvel később, 1999-ben a csapat felvette a FullMoon-t, az újabb demójukat. Ugyanebben az évben vették fel a Sonata Arctica nevet, és első kislemezük is megjelent Finnországban, az UnOpened.
Ezután az együttes könnyen talált kiadót, és elkészülhetett az első nagylemez, az Ecliptica. Ekkor csatlakozott Mikko Härkin, aki szintetizátoron játszott. 2001-ben látott napvilágot a második album, Silence melyet egy nagyméretű koncertturné követett, Európaszerte és Japánban is, ahol felvettek egy koncertalbumot, Songs of Silence néven. 2002 végén Härkin elhagyta a zenekart, így a harmadik albumhoz, a Winterheart’s Guild-hez Jens Johansson (Stratovarius) segítségét kérték, illetve Tony is vállal billentyűs szerepet. Az album 2003-ban jelent meg. Kisvártatva új billentyűsre bukkantak Henrik Klinberg személyében, és a turnén már végig ő játszott a zenekarral. Kiadót váltottak, és már a Nuclear Blast adja ki a számaikat.
Az első náluk megjelent munka a Takatalvi EP volt, majd ezt követte a Don’t Say a Word EP majd egy nagylemez, a Reckoning Night. Ezután a Nightwish-el turnéztak, ahol már több tízezren hallották őket. Érdekesség, hogy PC-s játékot is terveztek a zenekar tagjai és zenéje alapján, és a Winterheart’s Guild címet adták neki, mint az albumnak. A játékot a ’Zelain Games’ fejleszti, hasonló akció-RPG stílust megcélozva mint a ’Fallout’ és a ’Diablo’. A játékról kevés infó van, de állítólag a fejlesztés nem állt meg.
2006-ban az együttes megkezdte a következő album rögzítését, melynek Finn címet adtak, Unia. Jani Liimatainen gitárost Elias Viljanen váltotta le, 2009-ben pedig megjelent a The Days of Grays album, mely keretében szinte az egész világot bejárták. Ezután a Stones Grow Her Name következett 2012-ben majd a Pariah’s Child 2014-ben, és ekkor vették fel újra az Eclipticát is, illetve bejelentettek egy Sonata Arctica feldolgozásokból álló albumot, mely tisztelgés a zenekar munkássága előtt. A kilencedik stúdióalbum, The Ninth Hour 2016 októberében látott napvilágot. A tizedik album, Talviyö 2019 szeptemberében jelent meg, s ezt az albumot népszerűsítik a jelenlegi turnén is.
Mikor a főzenekar színpadra lépett, már teltház volt a Barba Negrában. A hangulat egyből összehozta az embereket, és afféle csapatszellem alakult ki. Mindenki a zenére figyelt, amely betöltötte az egész termet. Tony megkérdezte, él-e még bennünk a belső állat, és ha igen, itt az ideje, hogy szabadjára engedjük. Sokan így is tettek, mert a Closer to an Animal következett, amely teljesen témába vágó volt. Amikor Tony a Cold-ot konferálta fel, megemlítette, ahogy Lappföldről érkeztek, ahol mindig hideg van, s akaratlanul is a Mikulás ugrott be.
Valahol a koncert közepe felé kedvenc énekesünk kissé megkavarodott, és éppen teljesen átszellemülve magyarázott valamit a globális felmelegedésről, amikor szóltak neki, hogy nem az a szám következik. Egy meglepett ’tényleg?’ után, mintha mi sem történt volna, elkezdett beszélni egy teljesen másik témáról, majd egy dallal később folytatta az előző monológot ott, ahol abbahagyta. A srácoknak egyébként nagyon jó a hangzásuk élőben is, bátorkodom azt mondani, hogy jobb, mint a stúdiófelvételeken, ezért mindenkinek ajánlom hogy legalább egyszer menjen el egy koncertjükre. Tony meg is köszönte a közönségnek, hogy nem hagyják kihalni az élőzene műfaját.
Előadták többek között a Storm the Armadát, melynél Tony megjegyezte, hogy az interjúk alatt hányszor nem tudták kiejteni azt, hogy ’Talviyö’. Hát, nekünk magyaroknak ez nem okoz nagy gondot. Elhangzott még a X Marks the Spot a Who Failed The Most és a Tallulah is. A Black Sheep azaz fekete bárány arra emlékeztetett, hogy nem probléma, ha az ember más, mint a többiek. A FullMoon-nál Tony leült a színpad szélére, és kissé elérzékenyülve mesélte milyen régi is az eredeti szám, húsz éves, és megkérdezte a közönséget, hányan töltötték be a huszadik életévüket. Itt éreztem át a súlyát a dolognak, hogy mióta áll fenn ez a remek banda, hogy a zenéjük idősebb, mint jómagam. A közönség énekelt, és a hangulat már-már meghitté változott.
A bandát természetesen visszatapsoltuk, így még két számot adtak elő, utoljára a Life-t, a Vodka kivonulóval együtt, melybe a közönséget is belevonták, a terem melyik fele bírja hangosabban kiabálni, hogy Vodka. Ezt a pengető- és dobverővadászat követte. Szinte vérre menő harcok folynak, hogy ki kapja el ezeket az ereklyéket. A banda meghajolt, és eltűntek a szemünk elől, de előtte megígérték, hogy visszatérnek még, akár a szuperhősök.
13:41
