hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2019. december 5. csütörtök   16:07
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban
2020. október 19., hétfő Papp László Budapest Sportaréna



  Töretlen lendülettel, és mindhárom legendás énekesével áll a Sportaréna színpadára a Helloween 2020-ban. A német power metal zenekar Kai Hansen, Michael Kiske és Andi Deris összefogásával ad ki a nyár végén egy új lemezt, amit Budapesten október 19-én mutatnak majd be élőben.
  
  2020-ban is zakatol tovább az immár 35 éve működő német power metal legenda, a Helloween. Csakúgy, mint a pár évvel ezelőtti, nagy sikerű Pumpkins United turné során, az idén indított, és jövőre folytatásra kerülő United Alive koncertkörúton is feltűnik majd a zenekar mindhárom énekese: az alapító gitáros-énekes Kai Hansen, illetve Michael Kiske és Andi Deris is.
  
  
  
  A frontemberek barátságáról Andi Deris nemrég így nyilatkozott: „A Pumpkins United turné két éve alatt igazi csapattá, zenekarrá kovácsolódtunk össze, így mind nagyon lelkesek vagyunk a most zajló új nagylemez felvételei kapcsán, hiszen alkotóként ez egy igazán felvillanyozó lehetőség.” A turnén kialakult héttagú felállás Hamburgban készíti az új lemezt, méghozzá ugyanazt az analóg vezérlőpultot használva, amin anno a Master of The Rings, a Time of the Oath és a Better than Raw is született.
  
  Az új Helloween nagylemez megjelenése a következő nyár végén várható, és ezt követően, szeptemberben indul majd el az a turné, amelynek Budapest is része: október 19-én egy igazán hangos és látványos Helloween bulira készülhetünk, méghozzá a Papp László Budapest Sportarénában.
  
  A jegyértékesítés december 9-én, hétfőn indul.
  
  A Livesounds bemutatja: United Alive Part II
  2020. október 19., hétfő
  Papp László Budapest Sportaréna
  Helloween Pumpkins United koncert



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pretty maids    nadir    jesse eisenberg    back on fire    tony scott    necrophobic    lendvai lilla    pettybone    livesound    anselmo    badacsonytördemic    david fincher    honey rock klub    katzenjammer    gypo    iron maidens    keith caputo    szemtől szembe    steelwing    a kutya vacsorája    ocean eyes    afgrund    the devin townsend project    mission impossible ghost protocol    apocalyptischen reiter  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!