lemezajánló [nagylemez]  2004. szeptember 21. kedd   13:39

nincsen hozzászólás

  A Wackor nem tegnap kezdte a zenélést, és nem is tegnap állapították meg először róluk jó páran, hogy valami egyedit és nagyszerűt művelnek, mégis csak idén május végén jelent meg az első nagylemezük. A végeredmény viszont messze lett annyira érett és remekbeszabott, hogy rögvest elhomályosítja a várakozással eltelt hosszú-hosszú időt.
  
  Piszok érdekes egy lemez a Methanolid. Tudom, hogy vannak olyanok, akik elsőre oda-vissza felzabálták ezt az albumot, és tudom, hogy vannak olyanok is, akiknek hosszabb időbe telt megbarátkozni vele legalábbis egy ilyen alakot már láttam, mert van itthon tükör. A lényeg viszont egyes-egyedül az ismerkedési folyamat vége, az pedig így is, úgy is az a megállapítás, hogy ez bizony egy nagyon erős és eredeti, piszok érdekes lemez.
  
   A Wackor ugyanis még az ismert és bejáratott formulákból is képes újra feltalálni az acélt, az ő kezeik között valahogy semmi sem tud hagyományos lenni, mindennek olyan Wackor-íze lesz - úgyhogy hasonlítgatás és
  zenekarnevek emlegetése nélkül is elég sokat lehet arról beszélni, milyen is ez a zene. A legalapvetőbb, előre köszönő jellemzői a pattanásig feszített ritmizálás, a minden súlyosságuk ellenére is valahogy a fülbe olvadó gitártémák és Miki félreismerhetetlen énekhangja, ami a monoton kiabálás, a jól ülő dallamok és a (minden torzító nélkül előállított) robothang-szerű témák között ugrál jó érzékkel. Ami pedig ezen tág keretek közé beférhet, az a Methanolidon mind ott is van hiánytalanul. Feszesen pörgő témák és belassultabb, ízes riffelések váltják egymást, érdekesen színező gitártémák kúsznak a fülünkbe, gyakran egyazon téma képes kaméleonokat megszégyenítő változásokon keresztülmenni a kezeik között, amiben különösen nagy szerepe van az okosan előtérbe helyezett ritmusszekció izgalmas teljesítményének (a sokadik hallgatásnál mindenkinek fel fog tűnni, hogy veszélyesen ütőképes párost alkot Csabi és Küki). Túl sok minden is történik ezen a lemezen ahhoz, hogy töviről-hegyire kivesézhető legyen, pont az az egyik fő erénye, hogy bármennyire is könnyen megjegyezhető témák sorakoznak rajta, van mit felfedezni benne még sokadjára is.
  
  Megállás nélkül zakatol-gördül keresztül az első három tétel a hallójáratokon, már ebben a szűk negyedórában annyi minden történik, hogy csak kapkodja az ember a fejét a nyitó Khemotox Bloodpaint például egy veszettül morzsoló, spurizó kezdéstől kalandos utakon egy középtempós betonkeverésig jut, aztán már szakít is az Armed Death-Resistant Youth, aminek énekdallamai még csak kezdik befészkelni magukat a fejedbe, de már tuszkolja is ki őket onnan a középrész gitárszólója. A Jinxted Obscene Evolver elején a ritmusszekció a hátára kapja a riffeket, úgy kutyagolnak neki a csordavokálos refrénnek, közben fordulnak a ritmusok, velük együtt biccen a fej, aztán beáll az elégedett bólogatásba. Az első pihenőt a Judgement in My Illusions-ben veszi a lemez, ahol Ágnes Vanilla vendégénekesnő kristálytiszta hangja ad randevút Miki ritmikus szövegmondásának és karcos dallamainak egészen szállós hangszeres kíséret mellett, aztán az egész egy sodró témákkal és többszörösen egymásra úsztatott vokálokkal kavargó refrénben oldódik fel.

  Hibátlan ez az egész lemez úgy, ahogy van, megint egy olyan felvétel, amit hallgatva biztos vagyok benne, hogy mindenki más és más dalt nevezne meg elsőszámú kedvenceként. Nálam ilyen a lemez közepén előbújó instrumentális Intermissio Balducciata, egy metalba oltott ambient lebegés, ami ott és úgy lazítja fel a Methanolidot, ahol és ahogy kell - nem egy kis átvezető prüntyögésről van szó, hanem egy teljes értékű nótáról, amiben nyugodtan lehet akár igazi kedvencre is lelni. Nagyon jól állnak a Wackornak az effajta finomabb megoldások is, nem is csak itt lövik el a belőlük felhalmozott puskaporukat, jut belőlük a többi dalba is, ékes példa erre a Lobotomy. Úgy épülnek bele ezek a pihentető témák a Wackor zenéjébe, hogy hozzá is tesznek valami nagyon fontosat az összképhez, kiegészítik azt, de közben magukba is szívnak egyfajta Wackor-esszenciát, egészen egyedi ízt is kapnak. Az album másik külön ékessége a hetes Hurry and Join Abandoned Souls, egy stoneresen gyurmázó-maszatoló tétel nem véletlen, hogy itt bukkan fel a másik vendég, az IHM-es Pali, aki rendesen fel is hizlalja az amúgy is meglehetősen csinosan kerekded nótát a remekbeszabott énekdallamaival. Egyébként effajta stoneresen radírozó témák is felbukkannak itt-ott a többi nótában is tényleg rengeteg irányba szaladnak ennek a muzsikának a gyökerei, s szinte mindegyiken keresztül fel is szívódik valami minden dalba, miből éppen több, miből éppen kevesebb; ennek köszönhetően pedig az összes számnak saját karaktere van, de nem húzzák szanaszét a lemezt, egységes marad az egész, csupán nagyon mozgalmassá válik. Még a legvégére is marad olyasmi, amit korábban nem hallhattunk igazán kidomborodni az albumon: a Grey Zone Survivor egy melankolikus húrokat pengető dal, ami az elején vonós hangszínekkel, aztán halványan talán blues-osan cammogós verzékkel és lassan, de biztosan ömlő-áradó refrénnel meg színes bőgő- és gitárkiállással épül, a végén pedig érdekes effektekkel kavarodik fel, lezárva egyben az egész elmúlt háromnegyed órát is.
  
  Az ujjunk meg már kalandozhat is a play gomb irányába újra
  
  Piszok érdekes egy lemez a Methanolid. Elsőre a harmadik nótánál kivettem a lejátszóból, mondván ezt most ne, aztán szép lassan eljutottam a naponkénti hallgatásáig, mostanra meg ott tartok, hogy már a villamoson is olyanokat dörmögök magam elé, hogy I dont need your mind inferno meg Gedda fuck out of my brain, úgyhogy már akkor sem fogok meglepődni, amikor a képzeletbeli év legjobbjai listámra felkerül majd. Ha már egyébként idézeteknél tartunk, felhívnám a figyelmet rá: elképesztően jó szövegek születtek a dalokhoz, pont olyan fifikásan tekert szójátékokat, rímeket és tartalmasságot villantanak fel, mint maga a zene is, ami egy magyar anyanyelvű szerzőtől különösen boszorkányosan hat. Ha még azt is hozzászámoljuk az egészhez, hogy baromi dögösen, szinte marokra foghatóan vaskosan szólal meg a felvétel, akkor bizony igen kövér ötöst kell kanyarítani a bizonyítványba. Méghozzá a legnagyobb örömmel. Sőt. Legyen mellé még egy csillag is
  
  1. Khemotox BloodPaint
  2. Armed Death-Resistant Youth
  3. Jinxted Obscene Evolver
  4. Judgement In My Illusions
  5. Reverse Invert Convert Sacrifice Immortalize
  6. Intermissio Balducciata
  7. Hurry and Join Abandoned Souls
  8. Lobotomy
  9. More Intensive Slaughtering Underground
  10. Grey Zone Survivor Only Lasted Twenty-Two

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: