beszámoló [koncert]  2019. november 15. péntek   17:50

nincsen hozzászólás

  Valamire nagyon rátapintott a Beast In Black gárdája! Nyilván adja magát a retro láz, a „régen minden jobb volt” szemlélet, ami alapján még az egyszeri 30-as, 40-es rocker is könnyen rámondja a ´70-es, ´80-as évek disco slágereire, tánczenéire, hogy azok mennyivel színvonalasabbak voltak, mint a jelenkorunk termelte hígfos. (Míg annak idején tinédzserként ugyanők voltak azok, akik kizárólag a mélységes megvetés hangján nyilatkoztak meg a disco/pop műfajról, és csak fekete Nirvanás pólóban voltak hajlandóak a sulibuliba menni, nehogy valamiféle köcsög nyálas diszkósként azonosítsák őket).
  Azonban a Beast In Black zenekar ráérzett arra, hogy ezeknek a régi disco slágereknek a hangulatát, jellegzetes manírjait lehetséges a heavy metal műfajjal elegyíteni olyan szinten, hogy mégse legyen ultragagyi a végeredmény. Ha kifejezetten magát a hangszeres zenét nézzük, igazából azokat a heavy metalos paneleket, dalszerkesztéseket halljuk, amelyek semmilyen kilépést nem jelentenek a műfaj komfortzónájából (igaz, ezek a riffek, dallamok, komplett nóták a lehető legjobban sikerültek).
  Az a csipetnyi elektronika, illetve némi hangulati elem, amik a diszkós hatásért felelősek, viszont olyannyira nincs arcbamászóan előtérbe tolva, hogy majdhogynem csak inkább egyfajta tudatalatti érzésként vannak jelen. Vagyis pár nyilvánvaló daltól eltekintve magunk sem értjük, miért döntögetjük folyamatosan a fejünket a Jim Carrey-s What Is Love-hoz hasonló módon... (megjegyzem, Beast In Black-et hallgatva kizárólag így lehet utazni haverokkal a kocsiban). De épp ebben gyökerezik a Beast In Black zsenialitása, hogy egyszerre gondolja komolynak is magát, meg nem is.
  
  Míg debütalbumuk, a 2017-es Berserker rögtön elsőre beütött, addig az idén februárban megjelent From Hell With Love lemezhez több hallgatás kellett, mire ki tudtam jelenteni, hogy bizony semmivel sem gyengébb az elsőnél. A csapat népszerűsége már az első pillanatoktól kezdve repülőrajtot vett, Magyarországon is többször felléptek, a Rhapsody, a Nightwish, vagy a Powerwolf vendégeként. Persze ilyen pozíciókhoz az is kellett, hogy a Nightwish menedzsmentje álljon mögöttük. Mostanra viszont, két nagylemezzel a tarsolyukban már dukált egy saját turné, amelyhez nagy örömünkre a tunéziai oriental-heavy metalos Myrath-ot kérték fel. Ez a párosítás pedig tökéletes volt, nem csoda, hogy minden jegy gazdára talált erre a novemberi estére.
  A Myrath-tal régi az ismeretségünk, a 2011-es Tales Of The Sands album óta követem a karrierjüket, ugyanebben az évben jártak is nálunk a megboldogult Club 202-ben, egy remek hangulatú koncerttel. Akkor még nem látszott, de az azóta kiadott két további lemez fényében már egyértelmű, hogy a Tales Of The Sands-zel kezdtek elindulni az addigi technikásabb, progresszív metalos zenei világtól az áramvonalasabb, slágeresebb, direktebb dalszerzés felé. Ez maximálisan be is jött, hiszen az elsőre ható, nagyobb közönséget megszólító dalokkal ma a Myrath népszerűbb, mint valaha. Szerencsére a kezdetektől jelen lévő keleties, arabos dallamokból, énekbetétekből nem adtak fel semmit. Így mostanra az izraeli Orphaned Land mellett másodikként szokták őket megjelölni az orientális metal zenék zászlóvivői között.
  
  Legfrissebb lemezük, az idén megjelent Shehili az előző korong hangulatát viszi tovább, de talán a Legacy-n valamivel erősebbek voltak összességében a dalok. Ez valamennyire ki is jött ezen az estén, mert lemezbemutató ide vagy oda, talán kissé túlságosan az új dalokat erőltette a banda. Amelyek közül nem mindegyik pörgette fel annyira a közönséget. Persze az is lehet, hogy a Shehili albumot még nem hallgatták meg minden részletében olyan sokan, de például az este slágerévé avanzsált Believer című szám a Legacy-ról kifejezetten nagy hangzavart eredményezett a nézőtérről. Ezen kívül a koncertet záró Beyond The Stars hangzott még el Tales Of The Sands-ről, a többi nóta pedig mind a friss albumról került ki. Én elhiszem, hogy a csapat nagyon hisz az új lemezben, de szerintem egy arányosabb koncertprogrammal sokkal kirobbanóbb sikerük lehetett volna.
  Persze így se volt nehéz a Myrath-nak megkedveltetnie magát az őket még nem ismerő érdeklődőkkel, hiszen Zaher Zorgati-ék rendkívül barátságos, kedélyes hangulatban zenéltek a színpadon. Az énekes nem felejtett el emlékeztetni, hogy jövőre főzenekarként, teljes programmal térnek vissza hozzánk, ahol lesznek még hastáncosok, tűzfújók, szóval igazi közel-keleti látványosságok. Talán már csak a kígyóbűvölők hiányoznak.
  
  Szerencsére jó hangzást kaptak osztályrészül, mind Malek gitárját, mind Anis basszusát lehetett hallani, talán csak a háttérben billentyűző Elyes Bouchoucha hangszere szólhatott volna hangsúlyosabban. Zaher pedig nagyot énekelt az este folyamán, nem csak a bársonyos hangszínével vette le a közönséget a lábáról, hanem néha még olyan sikolyokat is megeresztett, amilyeneket még a lemezen se hallhatunk.
  Összességében jó volt hallani a Born To Survive, You´ve Lost Yourself, Dance, Darkness Arise, Wicked Dice, Monster In My Closet, No Holding Back dalokat, de őszintén szólva én már a március 1-i bulijukat várom, ahol úgy érzem, jobban ki fognak tudni teljesedni, többet meg fognak tudni mutatni magukból, mint a mai estén.
  
  Ideje volt már a Beast In Black második albumának, mert az elsőn szereplő nótákat jó párszor hallhattuk már az eddigi találkozások folyamán, időszerű volt a program frissítése. Ahogy fentebb említettem, kellett egy kis idő, amíg a szememben felnőtt From Hell With Love a Berserker mellé. Így viszont nagy várakozással tekintettem a koncert elébe, hiszen egy főzenekari pozícióban majdhogynem teljesen leadhatják a két korong termését.
  Ez így is történt, szinte a teljes eddigi életmű terítékre került. Az olyan dalok, mint a nyitásként elhangzó Cry Out For A Hero, a nagy éneklést kiváltó Unlimited Sin, vagy a sikolyparádét eredményező Beast In Black azonnal megalapozták a hangulatot a csordultig telt küzdőtéren. A csapat két lemezhez képest hihetetlen rutinnal, összeszokottsággal játszott a deszkákon, egyszerre emelgették a gitárjaikat, egyszerre végezték a barázdabillegető rugózást. Persze egyikük sem nyeretlen kezdő, hiszen Anton Kabanen-nek ott volt a Battle Beast, Kasperi Heikkinen-nek is számos bandája volt (legutóbb például az U.D.O.) és Molnár Máté is elég hosszú színpadi múltra tekint vissza a Wisdom-mal. Sokak szemében mondjuk egy kicsit talán túlságosan is mesterkéltnek hathatott, hogy láthatóan itt minden egyes zenész minden egyes mozdulata sebészi precizitással lett megtervezve, de a koncert élvezetét mindez semmiben sem befolyásolta.
  
  Tökéletesen működött ez az alapvetően heavy metalos, de a dizsis retro hangulat felé rendszeresen kikacsintó zenei koncepció, sokan tényleg nem átallottak konkrétan táncikálni a nézőtéren. De ez csak tovább fokozta az önfeledt hangulatot. Most az első lemez pillanatai következtek a menetelős Eternal Fire-rel, az együtt éneklős Blood Of A Lion-nel és az eddigieknél szerintem egy kicsivel kevésbé karakteres The Fifth Angel-lel. Aztán pedig léptünk 2019-be a szintén nagy éneklést kiváltó True Believer és Heart Of Steel dalokkal.
  A hangszeres szekció meggyőző rutinnal szolgáltatta az újabb és újabb tételeket, de a Beast In Black fő karaktere – a fő dalszerző Kabanen mellett – Yannis Papadopoulos énekes, aki ma is lehengerelte a közönséget. Elképesztő sikolyparádét hallhattunk tőle (például a soron következő Born Again dalban), de mentek neki a kecses dallamok is, sőt a fejhangú, egészen női énekre emlékeztető lágy témák is. A közönség ovációja nem is lehetett volna nagyobb.
  
  Most pedig átugrottunk egy kicsit huzamosabb ideig a friss lemezre, így elhangozhatott a Repentless (nem a Slayer dal) és a Beast In Black-től kicsit szokatlan, lassú, lágy Oceandeep. Ez is jól működött, akár a később is lemezenként egy-egy ilyen lassú számot összehozhatnának Kabanen-ék, mert ehhez is van érzékük.
  A Die By The Blade és a No Surrender még mindig a From Hell With Love-ról jött, de nem maradhatott ki a debütalbum legőrültebb tétele, a Crazy, Mad, Insane sem. A tagok szokás szerint LED-es szemüvegekben pompáztak, a rajongók pedig ugrálva énekelték a robotos hangzású dal refrénjét.
  
  És a végére is jutott még az új lemezből, a klipes dal Sweet True Lies és a címadó From Hell With Love erejéig. Mondhatjuk, hogy maratoni hosszú volt a buli, de Molnár Máté némi magyar nyelvű szózata után mégis visszatért a csapat egy kis ráadás erejéig. Ezek pedig a legelső sikerdal, a Blind And Frozen, valamint a tényleges koncertzáró End Of The World voltak.
  Ez a koncert megmutatta, hogy a Beast In Black valóban kikelt a bábjából és immár önállóan is életképes. Saját turné, teltházas koncert és óriási hangulat a nézőtéren – ez komoly jövőképpel kecsegtet. A csapat rátalált egy sajátos stílusra, amely nagyjából mindenkit képes megszólítani, aki szereti a dallamos heavy metal zenét és némi retro hangulattól sem ódzkodik. Anton Kabanen dalszerzői képességeit ismerve pedig számíthatunk arra, hogy nem lesz megállás, remélhetőleg pár év múlva hasonlóan kiváló dalcsokorra jelentkezik a Beast In Black, mint most a From Hell With Love-val.
  

Kulcsszavak:
  beast in black     myrath 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás