beszámoló [koncert] 2019. november 14. csütörtök 22:21
nincsen hozzászólás
szerző: MonyóTommy Emmanuel és Ripoff Raskolnikov 2019. november 10. Barba Negra
5 év után ismét nálunk járt Tommy Emmanuel. November 10-én, a Barba Negrában adott koncertet. Ha ez még önmagában nem lenne elég, Ripoff Raskolnikov volt az „előzenekara”. Azt gondolhatnánk, hogy szóló előadóknál nincs értelme zenekarról beszélni, de annak ellenére, hogy a két úriember egy szál gitárral állt a közönség elé, nem volt hiányérzetem. Külön érdekesség, hogy a két zenész azonos évben is született (1955).
Raskolnikov eredetileg osztrák, de manapság már tiszteletbeli magyar blues gitáros. Nevét Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének főhősétől kölcsönözte, mert úgy érzi, rokonlelkek. Egy fesztiválon hallottam őt először pár éve, és már ott is magával ragadott, amit képvisel. Honlapján a következő kulcsszavakat találtam: szerelem, szenvedély, vágy, veszteség, fájdalom, szépség, halálfélelem. Összesítve: az élet.
2018-ban jelent meg Small world című albuma, ami jelenlegi periódusára, az ő szavaival élve: remete életére utal. Fiatal korában rengeteget költözött, Európa különböző országaiban lakott, manapság viszont Grazban és Hegyhátszentpéteren él, ami egy 45 házból álló kis falu Vas megyében. Számomra ez egy különleges kapocs, mert a nagyszüleim több évtizedig éltek ott. Kicsi a világ, ahogy Raskolnikov is megmondta.
1987-ben lépett fel Magyarországon először, aztán fokozatosan itt ragadt, és a nyelvet is elsajátította. Mint mondta, lélekben leginkább magyar. Megjelenése minden koncerten azonos, most sem volt ez másképp. Hosszú, őszes haj, fekete csíkos zakó piros virággal, az elmaradhatatlan kalap és egy szál gitár. Mindössze fél órája volt zenélni, de ennek ellenére szinte mindenki megérkezett 8 órára, hogy hallhassa őt is.
Raskolnikovot követően laza könnyedséggel bevonult Emmanuel. Az 5 évet ő említette meg, utolsó látogatása óta. Fontos életperiódusa lehet ez, mert született egy lánya, egy unokája és meghalt két testvére mióta nálunk járt. Természetesen minden esemény dalírásra késztette. Besorolásait nem szereti (country, blues, jazz, folk), szerinte csak jó és rossz zene létezik.
Az ausztrál zenész 4 éves kora óta gitározik. Különlegessége, hogy 10 ujjal, akusztikus gitáron játszik. Gyermekkorát apja haláláig lakókocsiban töltötte, mert járták Ausztráliát családi zenekarukkal. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy szereti a spontán dolgokat. Koncerteken általában számlista nélkül dolgozik. Könnyű dolga van, mert csak magához kell alkalmazkodnia... Szóló karrierje ellenére kifejezetten szereti a közös munkákat. Mint mondja, ilyenkor összeadódnak az energiák. Erre is láthattunk példát, mert a Working man blues-t Raskolnikovval közösen adták elő. Ebben, és még néhány dalban Emmanuel énekelt is.
Legutóbbi, Accomplice One című albumáról is adott ízelítőt, és klasszikus feldolgozásokat is hallhattunk tőle. Személyes kedvencem az Over the rainbow, ami eredetileg az Óz, a csodák csodája című filmben hangzott fel. Izgalmas volt a Beatles slágereit is hallani. Nem kell ehhez négy ember. A dobot többször is helyettesítette a gitár fedlapjával.
Az 50 éves rutin meglátszott. Olyan érzésem volt, mintha nagypapa körbe ültette volna a gyerekeket, és azt mondta volna: Figyeljetek ide, most mesélek az életről! Volt benne vidám és tanulságos történet, időnként szomorú is, de mindenki szájtátva hallgatta. Szereti Magyarországot, az látszott rakta. Kapott a közönség soraiból egy igazi foci drukker, piros, fehér, zöld sálat, amit büszkén tett a nyakába, majd búcsúzásként megrázta kicsit.
Másfél órás koncertje szép példája volt a természetességnek. Mind a két előadó élt hippi életet, aztán lenyugodott idősebb korára. Emmanuel világában szerintem több élet van. Azt gondolom, a gyerekek és a család energiájából táplálkozik. Koncert naptára május végéig tömve van európai és amerikai helyszínekkel. Még nem készül a nyugdíjra, az biztos.
22:21
