hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2019. november 5. kedd   03:49
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Fattyú: itt a Rigor Mortis EP


  Az alföldi blacker ezúttal nem egyedül vágott neki a rónaság sötétjének. A Fattyú Rigor Mortis EP-je csapatmunka eredménye lett. Részt vett benne Pápai Csaba a Vertigo zenekar dobosa, Virág „Sulfurus” Lajos a Nemezis énekes basszusgitárosa, valamint Peredi Péter a Goblinworkshop üzemeltetője, aki az előző lemezeken is már a mesélő szerepét töltötte be.
  
  „Petinek nagy hagyományőrzős múltja van így vele, a szövegekkel kapcsolatban időnként mindig összeültünk, mert jó az, ha egy külsős is átolvasgatja az ember dolgait és ekkor találtuk ki a Goblin Király karakterét és így lett Ő az állandó mesélőm. Csabitól egyébként is szoktam időnként segítséget a dobokkal kapcsolatban, mikor 1-2 keverést nem érzek annyira helyén, szóval mikor felmerült ez a split dolog egyértelműen rágondoltam és maximális szabadkezet adtam neki, így a teljes lemez az Ő keze munkáját dicséri dob-ügyileg. Sulfurus-al pedig egy Nemezis koncert után ültünk össze dumálgatni, ahol előadtam az ötletemet, hogy mivel ők thrash-t nyomnak én meg blacket, nincs-e kedve egy közös anyaghoz… természetesen rábólintott és így jött létre ez a díszes társaság!”
  
  Avius, a Fattyú atyja ezen a lemezen kifejezetten oda figyelt arra, hogy érezhető legyen, hogy ez a lemez nem része a Fattyú kánonnak ám mégis valahol abban az univerzumban helyezkedik el melyet megálmodott a zenekarnak. A már megszokott pagan black metalos vonal mellett a régi vágású black tiszta esszenciája is felkerült a lemezre, amely egyfajta Darkthrone-os felhangot biztosít a hanganyagnak, a dalok most különálló regeként funkcionálnak és nem egy nagyobb történet részeit képezik, valamint az albumboríró ezúttal nem grafika, hanem egy meglehetősen hangulatos kép a zenekarról.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 transformers 3    iggy pop    obscura    stadt    bornholm    arriba    psycroptic    coreleoni    musica moralia    metsatöll    vomit the soul    szupercsapat    slytract    luis fonsi    rolling stones    stone sour    black anvil    polar bear club    inhale me    golden globe    polyák lilla    steven tyler    headcat    florence and the machine    nevermore  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!