hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2019. október 8. kedd   07:03
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Hungarica: Hallgasd végig a Blitzkrieg lemezt!


  Megjelent meg a Hungarica legfrissebb korongja, a Blitzkrieg, ami már a zenekar nyolcadik albuma, és 13 tétel hallható rajta, ebből 4 dal lengyel nyelven is. A stúdió felvételek egy legendás helyszínen készültek, amit még a 70-es évek végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Törökbálinton egy kastélyból alakított át és világszínvonalú technikával szerelte fel. A stúdiófelvételek alatt folyamatosan forgott a kamera, így minden dalt rögzítettek képileg is. Korábban már négy dal, a címadó Blitzkrieg, a Lance do boju címen, lengyel verzióban is megjelent Büszkén szól, az Az út maga a cél és a Szabadság kapott stúdiós videót, illetve több felvételt is közzétettek a Mentes 50 koncertről, melyek mind megtekinthető a zenekar Youtube csatornáján a lejátszási listán.
  
  Mentes Norbert gitáros:
  “A figyelemfelkeltő borító és a címadó dal is arra utal, hogy mind a magyar, mind a lengyel nemzet a történelme során sokszor volt (és van) két tűz között. A címadó dal is erről szól! A ´blitzkrieg´ kifejezés azután terjedt el, hogy az angol Time magazin a németek által vezetett villámháborút a II. világháborúban így nevezte el. A „blitzkrieg” elnevezés a „rock and roll” szótárában is közismert, ilyen címmel jelent már meg Metallica feldolgozás, illetve Ramones dal is.”
  
  A Blitzkrieg lemez 3 formátumban jelent meg: CD, CD + DVD és vinyl verzióban is kapható már. A bónusz DVD-n a zenekar nagyszabású tavalyi budapesti koncertjét tartalmazza, amelyen az alapító gitáros, Mentes Norbert 50. születésnapját ünnepelték meg.
  
  A következő napokban Lengyelországban turnézik a Hungarica, október 12-én pedig Budapesten a Barba Negra Music Clubban már hallhatjuk élőben is az új dalokat a lemezbemutató koncerten. A különleges esemény főzenekara a Moby Dick, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép még a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja, a Bloody Roots is.
  Facebook esemény
  
  Az album érdekessége, hogy a felvételek a stúdióban egy 40 éves 24 sávos AMPEX szalagos magnóra készültek, ám nem csak a rögzítés analóg, hanem az összes utómunka, keverés és mastering is, a zenekar ezzel a lehető legjobb minőséget tűzte ki célul, illetve az analog vinyl lemez gyűjtőknek ezzel szeretnének plusz örömet szerezni. A Hungarica törzsrajongók pedig bármelyik előrendelt formátum mellé meg fogják kapni a master szalag egy darabját emlékül, ajándékként.
  
  “A 700 méternyi hosszú szalagot felszeleteltük, lehet, hogy valakihez egy gitárszóló vagy az énekből egy sor kerül a 24 sávból amit a szalagra rögzítettünk! Nem kell megijedni, a felvételt archiváltuk, hogy a jövőben ha muszáj hozzá tudjunk nyúlni, ezért nyugodt szívvel őrizzétek meg aki, megtisztel bennünket, hogy előrendeli ezt a különleges kiadványt annál jó helye lesz.“ - tette hozzá a zenekar.
  
  A lemezborítót Havancsák Gyula készítette, aki nemzetközi szinten elismert zenekarokkal (Accept, Stratovarius, Annihilator, Kreator, Blind Guardian, Destruction, Wintersun, Grave Digger, stb.) dolgozott együtt.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 andrew garfield    benighted    skalar     született feleségek    bankrupt    magrudergrind    remorse    ian gillan    windfall    peter berg    men in black    tango underground    like a strm    catheine zeta-jones    mia wasikowska    edward norton    black gives way to blue    mason    cripper    subways    vadvirágok blues band    pál utcai fiúk    cojones    nicole holofcener    odin  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!