beszámoló [koncert] 2019. szeptember 30. hétfő 19:31
3 hozzászólás
szerző: MorelloVII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) 2019. szeptember 27, S8 Klub
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Rogues Of The Seven Seas nevű esemény, a hazai kalóz-metal jeles képviselője, a Rumproof rendezésében. A hét helyett inkább csak öt tenger zsiványai lenne a helyesebb kifejezés, mert a Rumproof-on kívül a Stetl, a Zinfield, a LochNesz és a MegaHertz zenekarok alkották a fellépőgárdát. Az viszont igaz, hogy ők mintha tényleg a világ más-más tengereiről gyűltek volna össze, annyira különböző zenei világokat képviseltek, így meglehetősen eklektikus felhozatalt jelentett a mai nap.
Ez papíron akár nehézkes is lehetett volna, mert ennyire eltérő műfajok nem biztos, hogy befogadhatók a közönségnek. A MegaHertz progresszív metalban utazik, a LochNesz az ír kocsma-punk hangulatot teremti meg a színpadon, a Zinfield a magyar népdalokat és a modern metalt ötvözi, a Stetl kóser rock-ként definiálja magát, a Rumproof pedig a kalózos folk-metal világát vallja magáénak. De mivel ezen a kisebb klub szinten még nem jelennek meg a fikázódók és a megjelentek java része közvetlenebb kapcsolatban van a zenekarokkal, így mindenki arra koncentrált, hogy jól érezze magát, jól szórakozzon.
Pár perccel 8 óra előtt kezdett a budapesti MegaHertz. Ők elég jelentős átalakuláson mentek keresztül, hiszen az év első felében csatlakozott hozzájuk Maracskó András dobos és Bagarus Tímea énekes. Bár a korábbi munkásságukat nem ismerem, a női ének minden bizonnyal egészen új karaktert adott ezeknek a daloknak. Már csak azért is, mert Tímea szülővárosában, Sopronban elég komoly népdalénekesi múlttal bírt, ami persze nem múlt el nyomtalanul. Ezért lehetett egyfajta enyhe népdalos kicsengése az éneknek, de ez szinte csak tudat alatt észlelhető, arról pláne nincs szó, hogy amolyan folkos irányba vinné a MegaHertz zenei világát. Az megmaradt a hol könnyeden, hol agresszívan szóló, technikás játékkal felvértezett progresszív metal műfajban.
A fél órás játékidejükbe az Álomcsapda, Mobil, Ikarosz, Emberi Tényező, Parfüm című dalok fértek be, a kellemes létszámú közönség pedig elismeréssel fogadta a produkciót. Jól szóltak, lelkesek voltak, szóval megérdemelték a tapsot. Mivel ezek a progresszív metalos nóták nem kifejezetten elsőre hatóak, pláne nem annyira bulizósak, mint a később következő folk metalos csűrdöngölések, jobban tudtak így érvényesülni első fellépőként, mintsem beékelve olyan csapatok közé, akik már bemozgatták a népet.
A LochNesz már több hangszert cipelt fel a színpadra – volt itt skótduda, bendzsó és harmonika is. Ebből már sejthető volt, hogy a táncoslábúakat célozza meg a banda, akik nem átallanak kicsit bemozdulni, beindulni a bulizós dalokra. Zenei világban a Paddy And The Rats-hez lehetne talán a legjobban hasonlítani a LochNesz zenéjét, így akiknek bejönnek Paddy-ék bulijai, egész biztosan megtalálják a számításukat LochNesz-ékkel is. De eljátszották még a Drink-et is az Alestorm-tól.
A csapatnak voltak magyar és angol nyelvű szerzeményei egyaránt, de olyan, a műfajban elmaradhatatlan feldolgozásokat is hallhattunk, mint a Drunken Sailor. A legsokoldalúbb tag Murányi István volt, akit a skótdudáért és a bendzsóért egyaránt felelt. De Máhig Olivér énekes is sokszor kézbe vette a harmonikát. Jó hangulatú, jól előadott bulit csaptak, a közönség is kezdett felpörögni. Külön dicséretet érdemel a nagy pontosságú dobosuk, aki beugrós volt, ráadásul hölgy, szóval figyelemre méltó teljesítményt láthattunk a LochNesz-től.
A Zinfield-et már láttam egyszer, ugyanitt az S8 Klub falai között és akkor felkeltette a figyelmemet a produkció. A csapat népdalos metalt játszik, de ezt nem olyan klasszikus értelemben vett folk-metalként kell elképzelni, mint mondjuk a Dalriadát, hanem a zene inkább a Road/Depresszió -féle modern hangzású metal, amelyre a Hull A Szilva A Fáról, Érik A Szőlő, Béreslegény, A Csitári Hegyek Alatt, a Rózsa Sándorról szóló Esik Eső sorait éneklik rá – mi több, itt-ott egy-egy Pantera vagy Metallica téma is befigyel.
Szóval ez a banda némileg más megközelítést igényel, mint amit a folk metaloktól általában várunk, de csak egy kis ideig tart, amíg rá kell hangolódni a banda zenéjére, onnantól már önfeledt a mulatás és az alapos headbang-ek a vaskos riffekre.
A csapat ezúttal a kinézetre is adott, mert néhányan amolyan csikós ruhában álltak a színpadra. Nem tudom, ezek a bőgyatyák, bő ruhák mennyire akadályozták őket a zenélésben, de a színpadi teljesítményre összességében nem lehetett panasz. Fekete György egy kissé hamis volt, de ez inkább csak az elején volt feltűnő. Egy kicsit képezhetné a hangját, akkor talán biztosabban hozná az itt-ott valóban nem könnyű énekdallamokat.
A közönség viszont egyre jobban belelendült ezekbe a kb. mindenki által ismert dallamokba és persze az ezeket kísérő harapós riffekbe, az eddigiek közül talán a Zinfield hozta mozgásba leginkább a jelenlévőket – páran egymást átkarolva ugráltak és énekeltek. Külön érdemes kiemelni Lázár Tamás gitárjátékét, mert nagyon ízlésesen szólózott, valamint Tiebel Ferenc feszes dobmunkáját (nem elfeledkezve a tökéletesre nyírt, amerikai tengerészgyalogosokat idéző sérójáról). A basszusgitárnál Takács Máté jó lenne, ha a „szőlő érését” inkább a koncert után kezdené elemezni, mert kb. azt se tudta, merre van előre... Szerencsére a zenei teljesítményén ez nem látszott.
A Zinfield koncertje ma is elnyerte a tetszésemet, ezúttal is működött az általuk elképzelt koncepció. A csapat novemberben tartja 5 éves születésnapi buliját, szóval remélhetőleg tartják a lendületet és hallhatunk még tőlük további népdalok átértelmezését a metalzene nyelvére.
A Stetl zenekarról most hallottam először. A kóser rock megnevezés egyértelműen a zsidó hagyományok képviseletéről szól, így most kiderülhetett, hogyan szól mindez a rockzene világában. Nagyot tévedni nem lehet, mert ha a szövegeken túl a zenébe is beépítenek táncolni, bulizni kifejezetten alkalmas klezmer elemeket, az simán működhet. A zsidó (továbbá arab) zenei világot a metal zenébe ágyazva tökélyre lehet vinni, például az izraeli Orphaned Land zsenialitásával, de nyilván ők egy teljesen más dimenzió. A Stetl sokkal könnyedebb, rock-os, néha már-már funkys hatású zenét játszik, ahol valóban felbukkannak motívumok a zsidók tradicionális zenei világából.
Két fúvós is színesíti a zenéjüket, akiket nem mindig lehetett jól hallani, és a szövegek is néha kicsit elvesztek a hangzásban. Ettől függetlenül nem szóltak rosszul, a táncolható ritmusok jól átjöttek. És páran valóban illegették is magukat kellemes hangulatban a nézőtéren.
A dalszövegek jórészt a zsidókat foglalkoztató kérdésekről íródtak, mint a pénz, világhatalom, Palesztina, na izé, szóval a kóser kaják, önfeledt szórakozás, sztereotípiák – amikben nyilván van nem kevés hazabeszélés, amivel vagy egyetért valaki, vagy nem, de jó hangulatban tudta mindezt prezentálni a csapat. A mai fellépőknél kicsit könnyedebb zenei világ jellemezte őket, de mivel annyira szerteágazó volt a mai nap felhozatala, teljesen belefért ez is.
A főbandaként szereplő Rumproof már rutinos társaság, amit jól jelez, hogy új lemezük már a Hammer mellékleteként jelent meg. Horváth Mátéék a tőlük megszokott közvetlenséggel, derűs hangulatban léptek színpadra és ismét a csűrdöngölős mulatozásra helyezték a hangsúlyt. A kalózlét rejtelmeit ezúttal is angol és magyar nyelvű dalokkal tolmácsolták, mint a Kalózszív, Szittyós John, Kótyagos Álmok, Black Flag In The Sky. Feldolgozások se maradhattak ki, elhangzott a Korpiklaani-tól a Vodka, valamint az Alestorm-tól a Drink és a Shipwrecked.
Pár technikai gond nehezítette az előadásukat, de ez nem akasztotta meg a koncertjük lendületét. Mindenki nagy átéléssel, nagy mosolyok között tette a dolgát, a szócső pedig természetesen Máté volt, aki minden dal között szórakoztatta a rajongókat valami elmeroggyant kommentárral. A káromkodást mondjuk eléggé túlzásba vitte. Tudom-tudom, hogy ez a kalóz módi, HARRRR, de akkor is...
Így az este végére kissé csúszásba került a program, ami miatt úgy éreztem, hogy Mátéék viszonylag röviden játszottak. De lehet, hogy ez csak rossz megérzés volt, ha megnéztem volna az órámat, rájövök hogy teljesen korrekt időt futottak. De valahogy mégis úgy éreztem, hogy elég hirtelen vége szakadt a jó hangulatú bulinak.
A Rumproof ügyesen menedzselt zenekar – még saját márkájú söröket is vehetett, akinek kedve tartotta – és nem mellesleg zenélni, dalt szerezni is jól tudnak. Bár Magyarországnak sosem volt Sir Francis Drake-je vagy Bartholomew Roberts-e, az egyre szélesebb körű ismertség azt mutatja, hogy a Rumproof-nak megvan az esélye, hogy az eddigi dunai hajózgatás után esetleg Fiuméből nemzetközi vizekre is kifuthassanak garázdálkodni.
19:31
Bocsánat, javítva az elírás.
