hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2019. szeptember 16. hétfő   15:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
50 éves az Illések és pofonok, Szörényi Levente mesél róla


  Kereken 50 éves minden idők legnépszerűbb magyar beat albuma, az Illések és pofonok. Olyan örökzöldek sorakoznak rajta, mint az Újra itt van, a Sárika vagy az Oh, kisleány. A rajongók ezúttal egy zenetörténeti pillanatnak lehetnek részesei, ugyanis az Illés zenekar legendás muzsikusával, Szörényi Leventével végighallgathatják a teljes lemezt, és a Kossuth-díjas zeneszerző mesél is az albumról, az akkori korszakról, hangulatról.
  
  Az Illések és pofonok 1969-ben jelent meg, ez volt az Illés harmadik, a zenekritikusok szerint az együttes legjobb albuma.
  - Akkortájt éjjel-nappal játszottunk, nem is nagyon emlékszem a dalok születésére – idézte fel a régmúltat Szörényi Levente. - Több dal is öltözőben született. Nem érdekelt minket a trend, teljes műfaji kötetlenség és lazaság jellemezte az albumot, és az akkori benyomásokat, hangulatokat összegzi. Persze mi is szerettük a Beatlest, és hatással is volt a zenénkre. A Szabad Európa Rádió és a Rádió Luxemburg amerikai és angolszász számokat játszott, és aki tudta, hallgatta őket. Anno a Visegrádi utcában laktunk, lementem a Duna partjára sétálni, és ahogy közeledtem a Parlament felé, egyre hangosabban lehetett hallani a Rádió Luxemburg adását. A Duna parti lépcsőkön a srácok 4-5-6 fős csoportokban hallgatták a kis zsebrádiót, és a sétám alatt vagy húsz társaság mellett elmentem. Összességében nemcsak azért vált legendássá az Illések és pofonok, mert többféle stílusjegyet hordoz, hanem mert a színes zene és az addig ismeretlen őszinteségű szövegvilág jelent meg a nagylemezen.
  A zene terjedését és mások mellett az Illés népszerűségét segítették a sorra nyíló zenés helyek.
  - A KISZ-bizottság klubokat hozott létre, és azokba beterelte az ifjúságot – mondta Szörényi Levente. - Ez azért is volt hasznos számukra, mert lehallgatták a beszélgetéseket, tehát ellenőrzés alatt zajlott minden. Ugyanakkor gombamód szaporodtak a beat zenekarok, és mindez összekovácsolta a fiatalokat.
  
  Az Illések és pofonok albumról és az akkori korszakról további részleteket, történeteket mesél Szörényi Levente október 3-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A közönség végighallgathatja kiváló hangzásban a teljes albumot a legendás zenésszel, akivel aztán Horváth Gergely rádiós műsorvezető beszélget. Az estet a Lemezjátszó Classic programsorozat részeként szervezik meg a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, az Audio-Technica és a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ági és a fiúk    brujeria    kate hudson    leaves eyes    kvaen    kool and the gang    samiam    amd    hrutka róbert    lagerstein    tool    haggard    warrant    dystopia    hemlock    xplode    hófehérke    prosectura    krinolin    yonderboi     hugh grant    adrian smith    sherlock holmes 2    kanada káosz    kyuss  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!