hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  -0001. november 30. hétfő   00:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
JULIAN SAS, a szárnyaló blues-rocker
2019. szeptember 11., szerda, Analog Music Hall, Budapest



  Korosztályának egyik legjobb európai blues-rock gitárosa Julian Sas, aki nem ismeretlen a műfaj hazai rajongói előtt sem, hiszen a 49 éves holland zenész már öt alkalommal szerepelt a paksi Gastroblues Fesztiválon az elmúlt években. Budapesten már 12 év is eltelt azóta, hogy láthattuk őt, ezért is kihagyhatatlan a szeptember 11-i lemezbemutató koncertje az Analog Music Hallban.
  
  Hősünk 1970. május 29-én született a hollandiai Beneden-Leeuwenben, de nyolc-tíz éves korában Algériában is élt a szüleivel, aztán visszatértek a szélmalmok hazájába. Már gyermekként foglyul ejtette a gitár, és 12 évesen meg is kapta első profi hangszerét. Az iskola mellett játszott már zenekarokban, majd 1995-ben megalakította saját bandáját. Nehezen indult be a zenei karrierje, mert a megélhetéshez más munkákat is el kellett vállalni, így volt postás, építkezéseken dolgozott, majd egy számára jobban kézhez álló munkát csípett el, eladó volt egy hangszerboltban.
  
  A blues csodájával az apja barátnőjén keresztül ismerkedett meg, aki megmutatta neki, Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Johnny Winter és a többiek lemezeit, így kialakult a tanári kar. Ami viszont leginkább elbűvölte, az Rory Gallagher muzsikája volt. Az egyik interjúban elmesélte, hogy öt év alatt 21 koncertjét látta Rorynak, de mindegyik más volt! Hiába játszott különböző felállásokban, az energiaforrást mindig Rory Gallagher jelentette. Valami hasonlót érez az ember akkor is, amikor Julian Sas lemezeit hallgatja, hiszen a zenészek nála is változnak, de saját kisugárzása mindig megmarad. Rory hatása egyébként máig él Julian Sas dalaiban és lemezein, amelyből a mostani, „Stand Your Ground” című már 10. a sorban, de az idők során hat koncertalbuma is megjelent.
  
  Mi az, ami ott van mindegyik Julian Sas dalban és fellépésen? A szenvedély és az odaadó szeretet, amit a zene iránt érez, és ez megérinti a közönséget is a koncertjein. ,,Minden nap jobb gitáros akarok lenni, mint az előző nap” – mondta az egyik interjúban. Aktuális turnéjával - és megújult zenekarával - zenei pályafutásának 25. évfordulóját ünnepli a kiváló gitáros, énekes.
  
  
  
  Tagok:
  Julian Sas - gitár, ének
  Fotis Anagnostou – basszusgitár
  Roland Bakker - billentyűs hangszerek
  Lars-Erik van Elzakker - dob
  
  
  
  Jegyek elővételben kaphatók a tixa.hu online rendszerében és személyesen a helyszínen, augusztus 31-ig 4.000, szeptemberben 4.500 Ft-os áron. A koncert napján a belépők ára 5.000 Ft lesz.
  - Ajánlott sajtófotók csatolva -
  - Ajánlott videó – „Howlin´ Wind”
  Kapunyitás: 19:00 // Kezdés: 20:00
  Analog Music Hall – 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. január 19.
Vinnie Moore - Soul Shifter Tour 2020 (Dürer Kert - Budapest)
2020. január 22.
Sabaton + Apocalyptica + Amaranthe a Budapest Arenaban
Rotten Sound [FIN] x Jack x Mass Reaction (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy évtized után újra együtt az improvizációs jazz legendás triója – Krantz, Carlock és Lefebvre Budapesten
Green Carnation, Atari Teenage Riot, Oranssi Pazuzu Néhány név az idei Fekete Zaj Fesztiváltól
Szimfonikus szuperkoncert lesz a Képzelt riportból
Lamm Dávid: Invisible
„Legyen Mindig Péntek!” Három koncert, három évtized
Turn The Light On Tour Pt. II - Imminence, Acres, The Oklahoma Kid
What About Tour? tAKiDA, The Wild!
Tony MacAlpine: tavasszal Budapesten az Analog Music Hallban
 kiemelt 
Turn The Light On Tour Pt. II - Imminence, Acres, The Oklahoma Kid
  
Az eddigi legnagyobb turnéja keretében érkezik hozzánk a svéd Imminence január 31-én, hogy bemutassa a harmadik, Turn The Light On című nagylemezét a Dürer Kertben, az Acres és a The Oklahoma Kid nyitása után

What About Tour? tAKiDA, The Wild!
Tony MacAlpine: tavasszal Budapesten az Analog Music Hallban
Eric Martin – The Voice of Mr. Big – Acoustic Duo Tour
Sabaton + Apocalyptica + Amaranthe a Budapest Arenaban
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 soreii és poolek    cathedral    kaltenbach    casketgarden    street dogs    kristóf norbert    kristen stewart    maylene and the sons of disaster    mystery gang    system of a down    green day    julio iglesias    jávorszky    aceldama    deafheaven    beat dis    striker    negura bunget    kaltenbach open air    brujeria    long play 33 1/3    death    u2    aquincum    after the burial  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!