hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2019. augusztus 2. péntek   08:26
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Dán bojkott a Volbeat ellen


  Több dán médium nyílt levelet tett közzé a rock & roll / heavy metalos Volbeat-tal szemben, amelyben leírják, miért bojkottálják a csapat épp ma megjelenő új lemezét, a Rewind, Replay, Rebound-ot. A lemezről egyik médium sem fog ismertetőt, kritikát közölni.
  
  A szembenállás onnan ered, hogy a Volbeat még 2017-ben állítólag megtagadta az akkreditációt az Ekstra Bladet és a Devilution nevű magazinoktól az egyik hazai koncertjükön. A többi dán médiumnak engedélyezett volt jelen lenni a bulin. Magyarázat nem fűződött a tiltáshoz, de tudni érdemes, hogy mindkét médium előzőleg negatív cikkeket jelentetett meg a csapatról. Idén júniusban aztán szintén magyarázat nélkül tiltották ki ugyanezt a két médiumot.
  
  Most állítólag a Volbeat még a kiadóját, az Universal-t is utasította, hogy az új albumból ne küldjenek promóciós példányt a két említett médiumnak. Ennek hatására döntött úgy több más médium, hogy ők sem írnak a lemezről. Közös levelükben pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a dán média nem tolerálja, ha a banda nem tiszteli a szabad és független sajtót.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bálint bence    noise of irrational    spectral voice    bloodlet    haggard    peta    aether realm    sing sing    f.o.system    beregi tamás    aerodrome    cillian murphy    szarka gyula    sisters of mercy    ahab    almanac    olivia wilde    meet and greet    lovasi andrás    after rain    aborym    chris columbus    max von sydow    ridley scott    hol van ilyenkor a rendőrség?  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!