hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2019. július 19. péntek   07:18
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Szeptemberben jön a Budapest Parkban fellépő Iggy Pop új albuma


  A Free című lemez szeptember 6-án jelenik meg, és Iggy Pop elmondása szerint teljesen más lesz, mint bármi, amit eddig hallhattunk tőle.
  
  „Ezen az albumon más szerzők mondandóját tolmácsolom, én csak a hangomat kölcsönzöm a gondolataiknak.
  A Post Pop Depression turnéi után biztos voltam benne, hogy sikerült megszabadulnom az egész addigi életemet és karrieremet beárnyékoló, krónikus önbizalomhiánytól és bizonytalanságtól. Viszont ahelyett, hogy örültem volna ennek, üresnek és kimerültnek éreztem magam.
  Csak el akartam bújni a napszemüvegem mögé, hátat fordítani mindennek, és továbbállni – szabad akartam lenni. Tudom, hogy a szabadság csak egy illúzió, egy érzés, de mindig mindent ennek az érzésnek rendeltem alá. Így született ez az album is: egyszerűen csak hagytam, hogy megtörténjen.”
  
  Az albumbejelentéssel együtt megjelent a címadó dal is, amit itt tudsz meghallgatni.
  
  Iggy Pop pedig nemsokára élőben is megmutatja, mivel érdemelte ki „a punk keresztapja” becenevet: július 24-én a Budapest Parkban lép fel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett a Silverstein új kislemeze, a Negative Space, a közelgő Pink Moon előzetese
Knives: káoszból arany, megjelent a Glitter
Love What You Can While You Still Got Something Left To Love – a dead7 legmélyebb vallomása
Wilder. – Better Days: Napfénybe mártott melankólia és újrakezdés Dél-Kaliforniából
A Seven Hours After Violet új klipje, a “Float” a mentális egészség hónapjára időzítették
A The Carbonfools egykori énekese újra színpadra áll
Lajkó Félix szólóban, trióban és szerzőként is új perspektívákat nyit
Pierce The Veil deluxe kiadással ünnepli a The Jaws of Life sikerét – megérkezett az új dal, a Kiss Me Now is
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 heboidophrenie    steve-o    karai anna    sirenia    mia wasikowska    exodikon    hammer of gods    expire    the moon and the nightspirit    crazy mama    black swan    mitsoura    kilian    anna karenina    sárkányvadászok    safe house    michel gondry    dead end path    neurotic    trail of tears    robert downey jr.    szükségállapot    john sykes    s-modell    war without end  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!