hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2019. július 9. kedd   03:54
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nemzetközi siker lett a SzegedRocks2018!
Óriásit megy a Cityrocks Hungary által szervezett dóm téri flashmob

  A hazai online portáloknak és zenei szaklapoknak köszönhetően egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei flashmob videóit Magyarországon. A nemzetközi siker azonban most jött el. A világ egyik legnagyobb zenei közösségi oldala, a Music Life és a CityRocks Produkció között megkezdődött együttműködés eredményeként alig négy nap alatt már 2 milliónál is többen látták világszerte a 2018-ban, a Dóm téren koncertet adó óriászenekar egyik videóját. A szervezők nagyon büszkék azokra a zenészekre, akik csaknem fél évig készültek a tavalyi koncertre, és arra a 30 fős csapatra is, amelynek az önkéntes munkája is kellett ahhoz, hogy a nemzetközi zenei világban is ekkora sikert érjen el a
  Cityrocks Hungary által szervezett szegedi esemény.
  
  Mivel más nemzetközi zenei médium is érdeklődik a Cityrocks produkciója iránt, a tavaly Szegeden útjára indított kezdeményezés - az olasz Rockin’ 1000 és az orosz Rocknmob csapata mellett - megerősítheti helyét a világ három legnagyobb hasonló rendezvénye között.
  
   A produkció nemsokára egy különleges videóval jelentkezik: egy kamionplatós koncert kisfilmje néhány nap múlva kerül fel a közösségi oldalakra.
  
   2019-ben pedig Kecskemétre várják a zenészeket, szeptember 7-én KecskemétRocks2019 néven tart két órás koncertet az óriászenekar. A zenekarba augusztus közepéig lehet még jelentkezni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 8.
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Afliction az MVM Dome-ban
Parkway Drive: nézd meg 20 éves turné ausztrál állomásain készült riportfilmet! Novemberben érkeznek Budapestre
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Parkway Drive: most szombaton játszanak az MVM Dome-ban!
Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele
„Belasztizott Magyarország” – a társadalmi káoszról írt dalt a letiltott_ zenekar
Unprocessed és Textures: a Jinjer vendégeként februárban Budapesten
Meghallgatható és letölthető a magyar death-doom metal zenekar, az Eclipse of the Sun legújabb kislemeze
Új dal a Roses Of Thieves-től: Hymn Of Hell - Előrendelhető az új nagylemez
„A világ kihűlt, az idő megállt…” - Lovecrose dal- és klippremier: Csillagokon át
A balkáni örömzene ünnepe Budapesten - Boban Marković Orkestar
 kiemelt 
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
  
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026

Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
A Perfect Circle először Magyarországon – 2026. június 15., Budapest Park
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nagy jános trio    tűzkerék    cannibal corpse    blythe    péterfy bori    korn    antimatter    year of the goat    pokolgép    wolves in the throne room    mystery gang    cool head klan    rage    spielberg    jaffa    boddah    5 yards    iced earth    eros ramazotti    rocktogon    hall pass    armored dawn    ben barnes     szelíd teremtés - a frankenstein-terv    sebkha-chott  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!