szerző: UtazóWhitesnake - Flesh & Blood World Tour 2019 2019. június 25. Barba Negra Track
A világ változik, David Coverdale és a Whitesnake örök. Műfajok jönnek, bővülnek, de a Whitesnake és dalaik örökérvényűek, mint az AC/DC, a Motörhead, valamint a WS kortársai, a Mötley Crüe, a Poison, a Twisted Sister, a Skid Row, az Alice Cooper, a Van Halen, a Deep Purple, a Judas Priest... stb. A Whitesnake, az elmúlt közel 40 éves munkássága - megszakításokkal, tagváltásokkal és botrányaikkal együtt is - megkérdőjelezhetetlen, hiszen olyan etalonok is öregbítették soraikat, mint Ian Paice, Jon Lord, vagy éppen Steve Vai. Idolok mindig is lesznek, még akkor is, ha az idő emberi léptékkel elmúlik, de a dalaik az utókor részére fennmaradnak.
Hosszú idő után is jó volt hallgatni ezeket a dalokat, mert kellően érzelmesek, kellően vadítóak és kellően dallamosak is egyben, sőt még csajmágnesnek sem utolsók az ilyen zenék. Hiszen mi kell egy pasinak? Nő! Még több nő, s talán annál is több! A WS-ben tutira megvan ez az alkímia, ami mindig is működött. Mára viszont már csak a nosztalgia maradt, és a dalaik. Hiszen olyan klasszikusokkal pakolták tele az albumaikat, melyek miatt megszerettük a csapatot. Ezek voltak a Children of the Night, a Here I Go; a Still of the Night; a Fool for Your Loving; a Give Me All Your Love; a Is This Love; a No Love Ain´t; a Love Ain´t No Stranger; és a Now You´re Gone.
Az Ivan & The Parazol kezdte a hangulatkeltést, Iván elmondása szerint ők is a WS-en nevelkedtek, amit miért is kérdőjeleznénk meg. A műfajukon belül, melyet képviselnek inkább a beat színtér jelesebb előadóihoz hasonlíthatnám, nem kevés indie árnyalattal fűszerezve. Nagyobb falatnak volt tekinthető így a produkciójuk, mivel más a cél közönségük.
Az ITP egyébként a hazai fesztiválok kedvenc zenekara. Nem véletlenül, hiszen a csapat két meghatározó pillére Vitáris Iván és Balla Máté remek összjátéka teszi kiemelkedővé a csapatot. Volt szerencsém jó pár fesztiválon látni őket, ahol minden esetben egy határozott és meggyőző teljesítményről beszélhetünk, nem kevés színpadi rutinnal. Esetükben nincs nagy zenész rotáció, sőt inkább a masszív felállás mellett teszik le voksukat. Igén tavasszal jelent meg a negyedik albumuk, az Exotic Post Traumatic.
Hétköznap lévén a korai kezdés (20:15) több szempontból is jó, de a koraibb befejezés (21:30) viszont sokunknak fájt, mivel ráadás nélküli volt. Elégedetlen zenerajongóként, minimum elvártam volna, hogy a Whitesnake legalább kitölti a bűvös 90 percet, de sajnos nem. A show maga egyébként kellemes volt, hiszen majdnem mindent megkaptam, amit hallani akartam. A nagy dalokat.
Bevezetőnek ott volt a konferancié helyett a lázadó generációknak írt himnusz, a The Who -My Generation dala, igaz még konzervként - akár David Coverdale-ék is játszhatták volna -, valamint a végtelen baráti dumálások, melybe sikerült újra belemerülnöm. Erre nincs tipikus magyarázat. Elvégre mikor is találkozhatunk ismerőseinkkel, ha nem koncert kellős közepén? Fél füllel már hallottam a Love Ain´t No Stranger dallamait elhasítani füleim mellett. A WS rendületlenül nyomta jobbnál jobb dalait: itt volt a Flesh & Blood 19´-es albumról, a varacskos Hey You (You Make Me Rock) valamint Slow an´ Easy-t. (Slide It In 1984.).
Az eredeti a jobb, valahogy mindig így vagyok ezzel én is. Bobby ´Blue´ Bland (Remek soul, R&B hang, csak kár, hogy kevesen ismerik), 1974-es Ain´t No Love in the Heart of the City dalára még jobban igaz ez a gondolat. Érthető okból, nem erőltették az idei albumuk túljátszását, de nem szégyenkezhetnek a húzósabb Trouble Is Your Middle Name nóta kapcsán sem.
A show rendületlenül folytatódott, hiszen Reb Beach (55) és Joel Hoekstra (48) a Barbában is kiélhették szólóhajlamukat, valamint a matuzsálemi korú Tommy Aldridge (Thin Lizzy, Ozzy Osbourne, Ted Nugent, Gary Moore, Vinnie Moore) is megvillanthatta dobtudását. Mondhatni, 68 életévével is tiszteletet érdemel, nem hogy a játékával! A produkciójuk végére tartogatták a „sláger” blokkot, az igazi WS klasszikusokat: Is This Love; a Give Me All Your Love; a Here I Go Again és a Still of the Night.
Ezt nyújtotta ma a Whitesnake, és ezzel a programmal minden rajongó elégedett lehetett. David Coverdale (67) és csapata ismét bebizonyította, hogy van élet a 60-on túl is, és valójában hogyan is kell ezt a műfajt játszani, egy viszonylag rövid koncert ellenére.