hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2019. május 13. hétfő   04:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ady Endre 100
2019. november 28. csütörtök 20-22H, Müpa Fesztivál Színház

  A közönség részéről lelkes fogadtatásra talált Vers-estek a Müpában című, azóta tizenhetedik, zömében telt házas előadásánál járó sorozat Ady Endrével indult el 2016. december 1-jén. A felfokozott érdeklődésre és az Ady-évre való tekintettel a Müpa most Mácsai Pál rendezésében, Kemény István átdolgozott és kibővített válogatása alapján teljesen felújítja akkori, emlékezetes sikerű műsorát.
  
  Az esten az Örkény Színház vezető színészeinek tolmácsolásában természetesen számos vers elhangzik Ady fő művei közül, ám a kortárs magyar líra kiemelkedő költőjének izgalmas összeállítása éppúgy kitekint e hatalmas életmű rejtett értékeire is, mint ahogy számos prózarészletet, kritikát, korabeli dokumentumot is felidéz. Ady Endre felmérhetetlenül gazdag munkássága ily módon a korszak kontextusában, tartalmas, magas színvonalú és minden bizonnyal sokáig emlékezetes előadás keretében tárul elénk. Ahhoz, hogy az élmény még teljesebb legyen, Víg Mihály Ady-megzenésítéseivel járul hozzá a legendás Balaton Együttes.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
„A Zongora” – Grigorij Szokolov zongoraestje - J. S. Bach, Chopin és Schumann művei
Nagy sikerrel mutatta be a Thália Színház az Egy a ráadás című új bohózatát!
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 specials    turbonegro    master boot record    pixies     ivan &the parazol    black therapy    velvet revorver    david byrne    artifact    bookmarks    lillian axe    the limousines    mike watt    bws     rotten tomatoes    amaranthe    karabély    ryan phillippe    jetsam    jason biggs    gloryhammer    farrelly    gurszky péter ádám    leonardo dicaprio    wanderlust  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!