hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
film [filmpremier]  2019. április 12. péntek   04:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A hazai mozikban is bemutatják Wim Wenders Ferenc pápáról készült filmjét


  Április 18-tól országszerte harminc filmszínházban vetítik a többszörös Oscar-jelölt Wim Wenders személyes hangvételű, rendhagyó dokumentumfilmjét, amelyben Ferenc pápa a nézőket is megszólítva osztja meg nézeteit az életről és elmúlásról, a vallásról és korunk kihívásairól.
  
  A 2013-ban megválaszott Ferenc pápa az első jezsuita rendből származó egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, valamint az első, aki a Ferenc nevet választotta. A pápa iránti érdeklődést mutatja, hogy a beiktatása óta már több játékfilm és dokumentumfilm is készült róla. Ezek közül több szempontból is kivételes a „Pope Francis – A Man of His Word” címmel a 2018-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált alkotás, amely azon ritka filmek egyike, amelyek a Vatikánnal szoros együttműködésben készültek.
  
  A film ötlete a Szentszék Kommunikációs Titkárságának prefektusától, Dario Edoardo Viganòtól származik, aki személyesen is nagy rajongója a filmeknek és Wim Wendersnek. A neves rendező – aki az olyan klasszikusok mellett, mint a Párizs, Texas vagy a Berlin felett az ég, több Oscar díjra jelölt dokumentumfilmet is rendezett (Buena Vista Social Club, A föld sója) – példátlan betekintést nyert a pápa életébe. 2014-től kezdve több éven keresztül kísérte a Szentatyát világ körüli utazásai során, emellett a Vatikáni Televízió olyan exkluzív archív felvételeket is a rendelkezésére bocsátott, amelyeken Ferenc pápa gyermekekkel és idősekkel, szegénynegyedek és menekülttáborok lakóival, természeti katasztrófák túlélőivel vagy világvallások és nemzetek vezetőivel találkozik. Az alkotásban használt vizuális stílusnak köszönhetően a nézők egészen közel kerülhetnek a pápához, aki személyesen is megszólítja a közönséget.
  
  
  
  A film kiindulópontja a pápa névválasztása, amellyel Assisi Szent Ferenc örökségéhez tért vissza. Nevéből fakadóan Ferenc pápa programja az evangélium, a jézusi szegénység, a teremtett világ: a természet szeretete és tisztelete, és a vallások közötti béke pillérjeire épül, a róla készült film ennek a programnak a megvalósítását követi. A másfél órás lelki gyakorlatnak is felfogható alkotás vezérfonalát Ferenc pápa őszinte és komoly, olykor a tőle megszokott humorral fűszerezett személyes vallomásai adják, amelyekkel közvetlenül a közönséget szólítja meg. Ezek során bensőséges közelségben, őszinte derűvel vagy épp aggodalommal osztja meg a nézőkkel a vallásról, életről, halálról és olyan további, mindannyiunkat érintő aktuális kérdésekről vallott nézeteit, mint az előítéletek, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a bevándorlás vagy a környezetvédelem. A család, a munka, a boldogság témáit érintve olyan kényes kérdések is szóba kerülnek, mint a pedofília, a homoszexualitás vagy a teremtéstörténet, a pápa pedig mindenre részletesen válaszol, közérthetően, hétköznapi hasonlatokkal tűzdelve.
  
  A kritikusok egybehangzó véleménye szerint a film egyik legnagyobb erénye, hogy képes a maga jelentőségében, folyamatában bemutatni Ferenc pápa munkásságát, reformjainak fontosságát, így tisztábban látható az egész kép, amelynek különálló részei könnyen elsikkadhatnak a napi hírek között. A katolikus egyházfő szavai egy általános moralitást közvetítenek, inspiráló pozitív példával szolgálva ahhoz, hogy előítéletek, vádaskodás, széthúzás helyett szembenézzünk a saját felelősségünkkel és feltegyük magunknak a kérdést: „Mit tehetek én, hogy élhetőbb legyen a világ?” Ahogy Ferenc pápa mondta egy 2017-es TED előadásában: „A jövőnek van neve, úgy hívják: remény”
  
  Wim Wenders filmje Ferenc pápa – Egy hiteles ember címmel 2019. április 18-tól látható a hazai mozikban, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. A mozik többségében szinkronizált változatban, néhány fővárosi helyszínen eredeti nyelven, felirattal is elérhető. Több budapesti moziban – köztük a Puskin Moziban, a Tabán Moziban és az Art+ Cinemában – már az országos bemutató előtt is tartanak vetítéseket. A filmet összesen harminc moziban tűzik műsorra, Budapesten a fentieken túl az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Pólus Moziban, emellett országszerte a megyeszékhelyek többségén, többek közt Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Székesfehérváron, Sopronban, Szolnokon, Szombathelyen, Nyíregyházán és Zalaegerszegen is bemutatják.
  
  VETÍTÉSI HELYSZÍNEK:
  
  Budapest Puskin Mozi 2019. 04. 11-től
  Budapest Tabán Mozi 2019. 04. 11-től
  Budapest Art+ Cinema 2019. 04. 14-től
  Budapest Uránia Nemzeti Filmszínház 2019. 04. 18-tól
  Budapest Pólus Mozi 2019. 04. 18-tól
  Budapest Premier Kultcafé, 2019. 04.16.
  Balassagyarmat 2019.04.18.24.25,01,
  Békéscsaba Center Mozi 2019.04.18-24
  Cegléd Uránia Mozi 2019.04.18-24
  Gyöngyös Cinema Bridge 2019.04.18-24
  Jászberény Lehel Film-Színház 2019.04.18-24., 25-01
  Miskolc Művészetek Háza 2019.04.18-24
  Mosonmagyaróvár Fehérló Mozi 2019.04.13.
  Nagykanizsa Cinema Nagykanizsa 2019.04.25.-05.01.
  Nagykőrös Art Mozi 2019.04.25,28-29, 05.02, 06-07
  NyergesÚjfalu 10’s Mozi 2019.04.19,20
  Nyíregyháza Krúdy Gyula Art Mozi 2019.04.18-24
  Pécs Apolló mozi 2019.04.18-21
  Sárospatak A Mozi 2019.04.19., 25,28
  Sátoraljaújhely 2019.04.25,26,29,02,
  Sopron Elit Mozi 2019.04.16.
  Szeged Belvárosi Mozi 2019.04.18-24.
  Székesfehérvár, Barátság Mozi 2019.04.16.
  Szentendre Part Mozi 2019.04.14,18,20
  Szigetszentmiklós Nádasdy Filmszínház 2019.04.18-24
  Szolnok TiszapART Mozi 2019.04.11.-17. és 18.-24.
  Szombathely Agora – Savaria Filmszínház 2019.04.16, 18-24
  Tapolca Városi Mozi 2019.04.11-17.
  Visegrád Duna Mozi 2019.04.23.
  Zalaegerszeg Mozi 2019.04.18-24



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. június 17.
Sumac, The Austerity Program és Daniel Menche a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2019. június 22.
2019-ben is, Fishing on Orfű!
2019. június 23.
MALUMA a Papp Laszló Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Csernobil - Maratoni vetítés az HBO3-on
Watchmen - Megérkezett az HBO képregény sorozatának első előzetese
Már látható Goztola Kristina díjnyertes kisfilmje
Hamarosan átadják a magyar filmdíjakat
Élősködők – Cannes-i versenyfilm
Hamarosan JOKER
Ruben Brandt, a gyűjtő immár dvd-n és bluray-n is!
Elindul a jegyelővétel és a közönségszavazás a magyar filmdíjra
 kiemelt 
Suppression (USA), The Migraines (UK)
  
Júliusban eléggé bele fog húzni a Tukker Booking, hiszen 1 héten belül 3 olyan bulit is megnézhetsz, amit egyhamar nem fogsz kiverni az emlékezetedből

Noisem, Corrupt Moral Altar
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
Kowalsky meg a Vega az Arena-ban
Luis Fonsi – Vida Tour 2019
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 neal morse    yonderboi    living dead army    bam margera    stimmgewalt    james sullivan    kingdom of sorrow    lamm dávid    cadik    katherine heigl    poem    no strings    the new roses    concrete    glen matlock    tündérgyár    brad pitt    needless    cante  diem    superhero    hugh jackman    enslaved    darkest era     amanda seyfried    wagner  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!