hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2019. április 5. péntek   17:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
As I Lay Dying, Unearth, Chelsea Grin Budapesten
2019. október 7., hétfő 18:30h, Budapest - Barba Negra Music Club



  8 év kihagyás után, október 7-én érkezik ismét Budapestre, a Barba Negra Music Clubba a metalcore egyik meghatározó zenekara, a 2000-ben indult As I Lay Dying. Az amerikai együttes azután került parkolópályára, hogy énekesük, Tim Lambesis 2013-ban olyan botrányba keveredett, amivel a bulvármédiába és a büntetés-végrehajtási rendszerbe is bekerült. Szabadulása, és az együttes újjáalakulása után Lambesis úgy nyilatkozott, hogy élete egyik fő feladata ebben a helyzetben, hogy megpróbálja jóvátenni azokat a károkat, amelyeket korábbi tetteivel okozott, és hogy segítse azokat, akik valamilyen függőségben szenvednek.
  
  A csapat 2018 nyarán adta első, újjáalakulás utáni koncertjét, amit télen egy rövid amerikai és európai turné követett, méghozzá a klasszikus felállásban. A zenekar maga is egységesen kiáll mindenféle erőszak ellen, és abban hisz, hogy az emberek képesek lehetnek megváltozni. Tavaly egy új kislemezt is kiadtak, My Own Grave címen, ami a 2012-es Awakened óta az első friss szerzeményük.
  
  
  
  Az idei európai turnéra egy népes zenészbrigád társaságában érkeznek: játszik még ezen az estén a Salt Lake City-ből érkező death core csapat, a Chelsea Grin, amely a Tom Barber nevű új énekessel felvett első közös albumot, az Eternal Nightmare-t mutatja majd be. Itt lesz még az idehaza már ismert bostoni metalcore együttes, az 1998 óta működő Unearth is, és színpadra áll a Texas-ból érkező keresztény metalcore csapat, a Fit For A King is. A négy amerikai csapat a Barba Negra Music Clubban lesz látható idén ősszel.
  
  A Concerto Music bemutatja: Shaped By Fire Tour Europe 2019
  2019. október 7., hétfő 18:30
  Budapest, Barba Negra Music Club
  As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King koncertek
  
  Belépő:
  early bird jegyek 8.900 Ft (csak Tixa és Rock1 oldalán)
  normál elővételes jegyek 9.900 Ft
  koncert napján 11.900 Ft.
  Galéria jegyek kaphatók 11.900 Ft-ért a Rock 1 oldalán
  Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és www.rock1.hu oldalakon, a CD Pince és Headbanger üzletekben, a Barba Negra Track jegypénztárban és postai utánvéttel a CONCERTO.HU



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. június 17.
Sumac, The Austerity Program és Daniel Menche a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2019. június 22.
2019-ben is, Fishing on Orfű!
2019. június 23.
MALUMA a Papp Laszló Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Suppression (USA), The Migraines (UK)
Kelet-Európa ősi dallamaival nyitja a fesztiválszezont az Old Buso Productions
Noisem, Corrupt Moral Altar
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
Retro záróra a FEZEN-en
A hot jazz virtuózai - The Rollini Project
Band In The Pit LP bemutató
Fragmentum Zone Fesztivál
 kiemelt 
Suppression (USA), The Migraines (UK)
  
Júliusban eléggé bele fog húzni a Tukker Booking, hiszen 1 héten belül 3 olyan bulit is megnézhetsz, amit egyhamar nem fogsz kiverni az emlékezetedből

Noisem, Corrupt Moral Altar
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
Kowalsky meg a Vega az Arena-ban
Luis Fonsi – Vida Tour 2019
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jeff briges    életképek    road    maylene and the sons of disaster    1349    close your eyes    30 perc vagy annyi se    proghma-c    pentagram    daniel craig    avenged sevenfold    alan rickman    profane omen    stúdió galéria    lies    dew scented    scarlett johansson    eat pray love    diesel    unstoppable    volt 2012    joe satriani    southern comfort    belga    rob de luca  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!