hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
magazin [program]  2019. március 25. hétfő   16:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fekete-Kovács Kornél: Foundations Yamas & Niyamas
2019. március 27. Müpa Fesztivál Színház

  Patandzsali a jóga nyolc ágának első két tagjában, a Jámákban és Nijámákban foglalta össze a „jógikus” lét alapvető szabályait, melyek a követendő emberi viselkedés- és gondolkodásmódokra vonatkoznak. A kétszer öt pontból álló rendszer sok tekintetben hasonlóságot mutat a más kultúrkörökben és vallási irányzatokban megfogalmazott alapelvekkel.
  
  A tíz pont tíz zenei tételként szólal meg Fekete-Kovács Kornél legújabb egész estés nagyzenekari darabjában, a Foundations című opusban. Az esten közreműködő Modern Art Orchestra a szerző Fekete-Kovács Kornél művészeti vezetése alatt az elmúlt tizenhárom évben a hazai jazzélet egyik meghatározó együttesévé vált. A kísérletező műhelyként is aposztrofált zenekar a kortárs klasszikus és jazz-zene területén egyformán maradandó koncerteket és lemezeket tudhat a magáénak. Nemcsak olyan neves művészek csatlakoztak hozzájuk, mint Tom Harrell, David Liebman, Bob Mintzer, Rhoda Scott, Adam Nussbaum és Ennio Morricone, de tehetséges fiatal hazai alkotókat is rendre meghívnak, hogy szerzői estjükön bemutathassák kompozícióikat.
  
  Rendkívüli társítás a big band mellett a látszólag különböző irányokból érkező vendégszólisták szerepeltetése. Dés András ütőhangszeres és Fenyvesi Márton gitáros elsősorban az elektronikus improvizatív zenét játszó Effected kvartettben társai Fekete-Kovács Kornélnak. A meditatív, műfaji határok közé nehezen szorítható csapat muzsikáját ezen az esten is megidézik. A különleges tematikájú koncerten vendégszólistaként vesz részt a rendkívül sokoldalú Harcsa Veronika, illetve a Kossuth-díjas zongorista, Szakcsi Lakatos Béla.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. július 12.
Morrissey Live – Barba Negra
2026. július 18.
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
2026. július 20.
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rezonancia - Nah Seung-yull jazzfotó-kiállítása nyílt Budapesten
Amikor a fény és a selyem találkozik: különleges koreai kiállítás érkezett Budapestre
Közel 17 ezer látogatót vonzott a Korea Days - 7. KoreaON a Margitszigeten
Két évtized a hathúros varázslat bűvöletében
Játéktól a mesterségig – új kiállítást nyílt a Hagyományok Házában
4 nap újratervezés a DOMBOS FESTen 2026
Ember Márk darabjában kapott szerepet az Erkel Fesztivál egyik nyertese
A Magyar Képzőművészeti Egyetem legjobb diplomaművei a HAB-ban – Best of Diploma
 kiemelt 
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
  
Július 18-án először lép fel Budapesten a Dogstar

MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
Hatebreed, Life of Agony és a Death Dominion Tour egyetlen este Budapesten!
 friss hozzászólások 

Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (3)
Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (1)
Megjelent Ed Sheeran vadonatúj deluxe lemeze, a ´Play (Deluxe)´ – kilenc extra dallal, köztük a kiemelkedő „Skeletons”-szal (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jon lord    greg graffin    karinthy frigyes    v.iv fesztivál    soreii és poolek    hangarvain    the toy dolls    endgame    nin    butch vig    charlie benante    awesome as fuck    spirit of pink floyd show    saturnus    karnak    keira knightley     sam worthington    diamondeyes    amputated    xerosun    julie taymor    in hearts wake    kid rock    veridia    airbourne  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!