hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2019. március 25. hétfő   15:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Iggy Pop a Budapest Parkban!


  Iggy Pop a punk keresztapja – jó okkal kapta meg ezt a jelzőt, hiszen a múlt és a jelen szinte összes punk bandája szándékosan vagy véletlenül kölcsönzött néhány dolgot Iggy-től vagy zenekarától, a The Stooges-tól.
  
  James Newell Osterberg Jr., azaz Iggy Pop dobosként kezdte karrierjét különféle gimis bandákban, majd hamar felfedezte magában a féktelen, nyers erőt – többek közt ő volt az egyik első előadó, aki kipróbálta a stage-dive-ot. 1968-ban tehát megalakult a punk egyik alappilléreként számontartott The Stooges, ami a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején három kultikus lemezt (The Stooges, Fun House, Raw Power) jelentetett meg. Majd nem sokkal később Iggy szólókarrierjére kezdett koncentrálni, amelyben jóbarátja, David Bowie volt segítségére.
  Lust For Life, The Idiot, New Values, Zombie Birdhouse, Blah Blah Blah vagy Brick by Brick - hogy csak néhányat említsünk Iggy Pop ikonikus lemezei közül. Egy igazi zenei innovátor, aki számos generáció számára képes definiálni a punk műfaját. Legutóbbi, 2016-ban megjelent albuma a bizonyíték, hogy Iggy Pop zsenialitása nem múlandó, és képes újra és újra definiálni magát a jelenben. A Post Pop Depression a Queens of the Stone Age frontembere, Josh Homme produceri segítségével készült és a Legjobb Alternatív Zenei Album kategóriában Grammy-jelölést is kapott.
  Minden idők egyik legdinamikusabb, legszuggesztívebb színpadi jelenlétéről ismert Iggy Pop ugyanúgy formálta a ’70-es évek punkzenéjét, ahogy a ’90-es évek grunge-szcénáját, miközben karrierjét folyamatosan szakmai elismerések és fanatikus rajongás övezi. Iggy Pop egy legenda, akit az életben mindenkinek legalább egyszer látnia kell a színpadon – július 24-én tehát történelmi pillanatnak lehetünk tanúi a Budapest Parkban, ahol Iggy Pop 25 év után ad újra önálló koncertet a magyar fővárosban!
  
  A jegyértékesítés március 27-én 9 órakor indul.
  
  
  
  
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 neurosis    judas priest    dead can dance    blind myself    teräsbetoni    diesel    lich king    those whom the gods detest    omnivium    nofx    female metal voices     bourne    szakonyi balázs    after rain    mezumm    the sherlocks    placebo    tűzzománc    grieved    monolith    war from a harlots mouth    csakazértis    no strings    a titánok haragja    live evil  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!