hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2019. március 21. csütörtök   08:05
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Borders of Byzantium: megjelent az Odyssey című bemutatkozó album


  Odyssey címen megjelent a modern metalos Borders of Byzantium első nagylemeze az EDGE Records gondozásában. A korongon 12 dalban keverednek metalcore, progresszív, melodic death metal és elektronikus elemek, amelyeket két énekhanggal - Oláh Marcell és Joó Bence - tesznek teljessé.
  
  “A Carousel EP lecsengése után rögtön megszületett két új szám vázlata, melyekben már meglévő és új közös ötleteinket egyesítettük. Ebből a két vázból forrt ki a ”Losing Myself” és az album címadó, valamint koncepció-teremtő dala, az „Odyssey (I’ll Take My Path). Egyből éreztük, hogy megtaláltuk az új utat. Világossá vált, hogy a bemutatkozó anyag iránymutatásán elindulva egy magasabb és újabb szintű hullámot kell korbácsolnunk a hajónknak. Célunk lett, hogy megőrizzük a zenekar hangzásvilágát és arculatát, de a jövőbeli közös alkotásaink valami nagyobbak, monumentálisabbak és merészebbek legyenek. Ez azért sem volt egyszerű feladat, mert már csak Oláh Marcell (énekes, alapító) a metszete az EP-n és a nagylemezen dolgozó emberek halmazának.” - tette hozzá Dobó Lóránt gitáros.
  
  Az első Borders of Byzantium korong a “Byzantine Stúdióban”, vagyis a zenekar tagjai otthonában, illetve a próbatermükben került rögzítésre, a keverést és a maszterelést pedig Simon István (No Silence Studios) végezte. A grafika Andrej Z. T (Art Style: Design) munkája.
  
  A zenekar 2015-ös megalakulása után egy 5 dalt tartalmazó EP-t adott ki 2016-ban Carousel címmel. A mini-album megjelenését követően vált teljessé az első stabil felállás, Oláh Marcell (ének), Joó Bence (ének), Tóth Kristóf (dobok), Mészáros Kevin (gitár) és Dobó Lóránt (gitáros) csapatához utolsóként Tóth János (basszusgitár) csatlakozott.
  
  “2017 őszén leforgattunk a címadó „Odyssey” dalhoz egy videoklipet és ez idő tájt jött el az a pillanat is, hogy elhatároztuk, innentől kevesebb koncert lesz, és arra fogunk koncentrálni, hogy egy év múlva kiadjunk egy nagylemezt. Ennek köszönhetően már a videoklipbe bele is szőttük az egész album koncepcióját jelentő gondolatok metaforáit. Ezekért a zenekar szövegíróját és a hörgős vokálokért felelős énekesét, Joó Bencét illeti dicséret.” - mesélte Dobó Lóránt gitáros, majd Bence jobban kifejtette:
  „A lemez picit a felnőtté válásról is szól: lehet, egy csomót hibázik az ember, de legalább a legőszintébb utat járta addig is. A felelősséget vállalni kell az elkövetett hibákért és tettekért, mert az életünket nem egy külső erő irányítja, hanem mi magunk. Ez a belátás szerintem egy fontos út a céljaink eléréséhez.”
  
  
  A lemezbemutató koncertet április 27-én, a budapesti Robotban tartják a Waiting for Violet és egy további, egyelőre titkos vendég kíséretében. A zenekarral találkozhatsz a HammerWorld magazin márciusi számában is , ahol a “Saját szavaikkal” rovatban mesélnek az album dalairól egyesével, illetve a “Sokkoló korongok” rovatban Cselőtei László 10 pontos kritikáját is elolvashatjátok.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 angelus apatrida    southern oracle    coheed and cambria    born from pain    jean michel jarre    jim toth    trollfest    kósza band    halott pénz    zakk wylde    night is the new day    erőszakik    joey jordison    darkthrone    sear bliss    bárka színház    world war z    halloween    kritikát    nyughatatlan    robert downey jr.    silent screams    kip winger    tristania    vended  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!