hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2019. március 8. péntek   07:21
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Engedd, hogy felfedezzenek – legyen idén a tiéd Budapest Dala!


  Folyamatosan érkeznek a dalok a BUDAPEST DAL 2019 pályázatára, de a főváros és a meghívott sztárok is agitálnak: mérettessétek meg magatokat! Legyél pályakezdő, vagy már tapasztalt, profi zenész, ez egy remek alkalom, hogy megmutasd tehetségedet és megismerjen az egész ország! Budapest idén Európa Sportfővárosaként várja a dalát, így ennek ritmusában a pályaműveket.
  
  Elindult a visszaszámlálás. Húsz nap sincs már hátra, hogy kiderüljön, kinek a szerzeménye nyeri el a közönség és a zsűri szívét, és ki szólalhat meg majd Budapest hangján. A hat meghívott sztárelőadó mellett bárki versenybe szállhat, hogy ugyanolyan eséllyel legyen övé a BUDAPEST DAL 2019 cím. Legyen az pályakezdő, vagy már tapasztalt, profi zenész, csak nyerhet azzal, ha nekifut ennek a versenynek, hiszen előre nem tudni, ki az, aki valóban eltalálja azt a hangot, amit ezen a megmérettetésen keresnek.
  Ráadásul nemcsak a győztes, de minden beválasztott résztvevő dalát azonnal a nagyközönség is megismeri. Így már csakis azon múlik, hogy akár minden eddiginél nagyobb körben hallhatják szerzeményét, hogy a közönségnek tetszik-e a megálmodott szerzemény. A részvételre a meghívott zenészek és a tavalyi győztes, Gigi is mindenkit biztat: jelentkezzenek!
  
  „Amikor megnyertem ezt a versenyt, elképesztően büszke voltam. Teljesen váratlanul ért, amikor a Thália színházban engem hívtak ki a színpadra, csak azt éreztem: magyar nyelven, magyar dalt is tudok úgy énekelni, hogy az tetszik a közönségnek. Mert, ha a szívünk benne van, akkor az nemcsak versenyfeladat, hanem egy örökké élő emlék nekünk, előadóknak is.
  Ráadásul édesapámmal szereztük a zenét, ami még inkább erősíti az érzelmi kötődésemet mind ehhez a kezdeményezéshez, mind a dalhoz. Nekem ez bizonyítéka volt annak is, hogy hiába vagyok nagyon sokat Amerikában, énekelek angol nyelven egy egészen más kultúrának a számaimat, én mindig is magyar lány maradok, a szívem mindig idehúz. És azért bíztatok mindenkit arra, hogy merjen belevágni, mert ez valóban egy olyan élmény és olyan maradandó dolog, amit soha, de soha nem fognak elfelejteni”
- biztatott mindenkit Gigi.
  
  „Mivel nem Budapesten nőttem fel, nekem kicsit más ez a város. Minden nap rácsodálkozom a szépségeire, a történelmére és az egyediségére. Szerintem remek ötlet megzenésíteni Budapest páratlan üzenetét. Hiába verseny és minél többen neveznek, annál több a vetélytárs, mégis azt gondolom, itt kell, hogy minél színesebb és szebb legyen a paletta. Hogy mind több zenésztársunk érzését ismerjük meg, amit ez a város ihletett. Az, hogy ki nyeri el a címet, valóban a többség ízlésének a dolga, de mindemellett nagyon sok szép, klassz zeneszámot is nyerhet a közönség. Az eddig ismeretlen szerzők pedig nyilvánosságot és esélyt kapnak arra, hogy sokkal többekhez eljuthasson a zenéjük” - üzeni Vastag Csaba.
  
  Budapest Főváros Önkormányzata második alkalommal hirdeti meg a BUDAPEST DAL 2019 pályázatot. Idén viszont Budapest Európa Sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat várnak a versenybe. Szövegében nem feltétel, hogy Budapest vagy a sport megjelenjen, cél, hogy dinamikája mozgásra inspiráló legyen, egyben emlékeztessen a városra. A pályázat minden zenész és énekes számára nyitott. A projekt kapcsán hat ismert előadó kapott felkérést: Janicsák Veca, Tóth Gabi, Majoros Péter / Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire. Mellettük öt hely marad szabadon a cím elnyerésére.
  
  Tavaly indult a megmérettetés, 2019-ben Budapest már egy olyan dalt keres, aminek üzenete nemcsak Budapestről, hanem a sport fővárosáról is szól. Egy dalt, ami egyszerre szól Budapestről és adja a sport lüktetését. Amit, ha meghallgat kétmillió ember, akkor azt kétmillió különböző okból tudja dúdolni. Mindenki magáénak érezheti, aki szereti Budapestet önmagáért is, és aki él, élt vagy a jövőben itt szeretne élni. Olyan alkotásokat várunk, amelyeket a 18-40 éves Budapesten élő célközönség mellékhangzástól mentes, a fővároshoz köthető pozitív érzelmek és emlékek slágereként kedvelhet meg.
  
  A megmérettetést idén is szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri (Joós István - a Magneoton Zrt. vezérigazgatója mellett Rózsa István - Rózsa Records, Rakonczai Viktor - Artisjus díjas zeneszerző, zenei producer, Nagyné Varga Melinda - Fővárosi Önkormányzat Kulturális főosztályvezető és Szűts László – MAHASZ) értékeli, illetve a közönséggel közösen döntenek majd a 2019-es év Budapest Daláról.
  
  A verseny után valamennyi szerzemény felkerül egy közös CD-re is. Szavazni a www.budapestdal.hu oldalon lehet naponta egy valós email címről 2019. árpilis 8-tól árpilis 25-e éjfélig. A benevezett dalok április 26-ig a lakosság számára kizárólag a Budapest Dal weboldalán lesznek hallhatóak.
  
  A Budapest Dal 2019 győztese nemcsak hogy egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet és megkapja a Budapest Dal plasztikus díjat, oklevelet, hanem 1 millió forint pénznyereményben is részesül.
  
  Határidők:
  2019. március 22. – Dalok beérkezési határideje
  2019. március 22 - március 30. – Felkért dalok és beérkezett pályaművek feldolgozása, zsűri előválogatása. A koncerten szereplő 10 előadó véglegesítése, szerződéskötés.
  2019. április 8. – Dalok feltöltése a weboldalra és a szavazás megnyitása a nagyközönség felé
  2019. április 25. – Szavazás lezárása



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Seven Spires – Fájdalmakkal szőtt vallomás egy elhagyatott templomból
Phobia Effect újraértelmezi Coil klasszikusát – érkezik a Time Machines
Russ Ballard új videóval tér vissza – áprilisban érkezik dupla albuma
Új dallal jelentkezett a Have Mercy
Megérkezett a Within Destruction új albuma
Három mexikói MC, egy robbanásveszélyes remix – újragondolta saját slágerét a Hollywood Undead
Beton: Elásom önmagamban - Egy újabb súlyos tétel a júniusban érkező bemutatkozó albumról
Mire kiléptél a saját poklodból, jön a világvége - megjelent az Analog Balaton új klipje
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 trigger the bloodshed    kontroll csoport    kultúra    the dead south    port noir    kitty in a casket    dean white    revocation    hrutka róbert    neochrome    anima sound system    pain of salvation    losing season    love and other drugs    sötét zsaruk    tito & tarantula    smashing pumpkins    sodom    kispál és a borz    the green hornet    redrum inc.    scene    cd pince    the word alive (usa)    cliff burton  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!