hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2019. március 4. hétfő   04:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megjelent Molnár Levente első szólóalbuma!


  A Liszt-díjas, a világ legfontosabb operaházaiban éneklő bariton több mint 70 perces, 13 áriát és egy duettet tartalmazó nagylemeze magyarul a Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címet viseli. A Universal Kiadó által gondozott album, ahogy a művész fogalmaz, portrélemez, a jövőben biztonsággal megformálható szerepek hírnöke.
  
  „Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített, hogy elkészülhessen ez az anyag, fontos, kiemelt állomása a karrieremnek. Leginkább bemutatkozó, portrélemeznek hívnám, amely megmutatja, hogy mik a terveim a jövőben, miket szeretnék és fogok majd énekelni. Nagyon érdekes volt a munka, igazi kihívás, hiszen valóban a hangé a főszerep. Előzetesen több szakmabelinek is mutattam meg, és a visszajelzések alapján egy igazán sikeres, régi idők hősbaritonjait idéző lemez született meg. Tele színnel, energiával, élettel.” – mondja a művész.
  
  A lemezen több, eddig is repertoáron lévő mű van, megtalálhatók rajta áriák a Bánk bánból vagy épp Az álarcosbálból, de a választott darabokkal a művész leginkább előre szeretne tekinteni. Ennek értelmében különös hangsúlyt kaptak a Verdi-operák, hallhatunk részletet a Rigolettóból, Falstaffból és az Otellóból is. Az album célja, hogy az operaénekes progresszív oldalát mutassa meg mind a közönség, mind pedig a szakma számára, mindamellett pedig teret és lehetőséget teremt arra, hogy megismertesse az általa képviselt művészi ars poeticát, amely haladó, nyitott szemlélettel szeretné átörökíteni a jövőbe a múlt örökségét és hagyományait.
  
  A lemez közreműködői a hazai és nemzetközi komolyzenei élet kiválóságai. Molnár Leventét a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséri, akikkel már több alkalommal volt lehetősége együtt dolgozni, ezért is esett rájuk a választása.
  
  A zenekart Claudio Morbo, olasz származású karmester dirigálja, akit az operaénekesnek jelenlegi tanára, az amerikai tenor, Berle Sanford Rosenberg, Carlo Bergonzi mester tanítványa mutatott be. Maestro Morbo dolgozott Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban, Ausztriában, Németországban, számos zenekart dirigált, és az olaszországi Instituto Musicale „Corelli” zeneoktatási intézmény vezetőjeként is tevékenykedett.
  
  A karmester így nyilatkozott az együttműködésről: „Levente valóban az egyik legjobb énekes, akivel valaha is lehetőségem volt együtt dolgozni. Ő nem csak egy „bariton” vagy egy „operaénekes” – tetőtől talpig művész. Nem egyszerűen csak énekel, azonosul a karakter lelkének minden rezdülésével. Felébreszti a legmélyebb érzéseket, a bennünk élő drámát.”
  
  Berle Sanford Rosenberg az énekesről és a lemezről így fogalmaz: „Levente által megismerhetjük a bariton hangfaj minden szépségét, sokszínű árnyalatait, széles hangterjedelemmel bír, és olyan képesség birtokában van, mellyel az általa megformált karakterek igazi mélységeit tudja megmutatni. Mindez érvényesül a lemez hallgatása közben is, különös módon nem hiányzik a tőle megszokott, erős színpadi jelenlét sem, kizárólag hangjával is teljes értékű, katartikus élményt nyújt a befogadó számára. Igazi operaházi nagyvad.”
  
  A lemezen vendégművészként közreműködik Mester Viktória, egyik vezető mezzoszopránunk. A két operaénekes – akik a magánéletben egy párt alkotnak – Gertrudis és Bánk duettjét énekelte fel az albumra.
  
  A közös munkáról Levente elárulja: „Nagyon szeretek Vikivel együtt dolgozni, csodálatos művésznek tartom. Boldog vagyok, hiszen ez még különlegesebbé teszi ezt az egészet. Számomra a család elsődleges, a lemez megjelenésének dátuma sem véletlen: a kislányom, Ajna negyedik születésnapja.”



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cripper    goatwhore    the word alive (usa)    airbourne    blended brew    callisto    steven spielberg    anna faris            goodbye darjeeling    képregény    faith no more    keresztes ildikó    Üvegtigris    timberlake    black sabbath    verbunk-punk    nina hagen    little fockers    élek és szeretek    billy gibbons    our existence is punishment    dance or die!    heriot    fezen fesztivál  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!