hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2019. február 27. szerda   06:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Branford Marsalis újra Budapesten
2019. március 5. Müpa

  Öt év után újra elhozza kvartettjét a Müpába Branford Marsalis. Ez alkalommal a dobok mögött régi-új muzsikustársa, Justin Faulkner ül majd, akiről talán nem túlzás kijelenteni, hogy Marsalis felfedezettje. A szaxofon egyik legnagyobb mesterét szokás szerint a mindig új utakat és kihívásokat kereső zongorista, Joey Calderazzo is elkíséri, s vele tart még a Grammy-díjas bőgős, Eric Revis, akinek jellegzetes soundja Marsalis szerint olyan, mint „a végzet hangja”.
  
  A háromszoros Grammy-díjas, NEA Jazz Master szaxofonos 1986-ban alapította első kvartettjét, azóta ez az együttes a leginkább meghatározó kifejezési mód számára. Ugyanakkor nem zárkózik el más összeállításoktól sem: kvartettje az elmúlt évtizedekben olyan vendégekkel bővült, mint Miles Davis, Sonny Rollins, Dizzie Gillespie és Herbie Hancock, illetve játszott duóban zongoristákkal, többek közt a kvartettjét is erősítő Calderazzóval. 2015-ben szólókoncertet adott a San Franciscó-i Grace-katedrálisban - a különleges alkalmat az In My Solitude című lemezen rögzítette.
  Nyitottságát jelzi, hogy a klasszikus zene sem áll távol tőle: repertoárján megtalálhatók Copland, Debussy, Glazunov, Ibert, Mahler, Milhaud, Ned Rorem, Vaughan Williams, Villa-Lobos és Sally Beamish művei, s szimfonikus zenekarok élén is gyakran fellép. A jazzvilág számára pedig a Branford Marsalis Quartet jelent mércét a virtuóz játékmód, az elképesztően kifejező dallamvilág, a váratlan formai megoldások és a gazdag saját repertoár okán.
  
  Jegyárak:
   3300 Ft
   4500 Ft
   5900 Ft
   7900 Ft
   9900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 imák    rowan atkinson    volband    skindred    nyers    immortal    new roses    brainstorm    turisas    fegyelmező részleg    dust bolt    ronnie james dio    checkmate    1killembrace    twilight of the gods - allstar bathory tribute    világgödör    Ø    the wall street    we butter the bread with butter    beyond fear    general surgery    fővárosi nagycirkusz    fekete kovács kornél    kovary    nemadomfel  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!