hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2019. február 13. szerda   04:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapesten Ziggy Marley


  Ziggy Marley, Bob Marley legidősebb fia az elmúlt bő három évtizedes pályafutása során már számtalanszor bebizonyította, hogy méltó rá, hogy továbbvigye legendás édesapja örökségét. Ziggy tavaly járt először hazánkban, 2019. július 30-án pedig végre Budapestet is célba veszi!
  
  Ziggy Marley egészen kiskorában került kapcsolatba először a zenével. Mindössze tíz éves volt, amikor a stúdióban figyelte meg édesapját lemezfelvétel közben, illetve többször turnézott is Bob Marley-val, sőt, ’78-ban (ekkor még mindig csak tíz éves volt) a kingstoni One Love Peace koncerten színpadra is állt. Egy évvel később aztán testvéreivel – Sharonnal, Cedellaval és Stephennel – közösen megalapította első zenekarát, a Melody Makerst. A szupergroup létrejötte egyébként Bob Marley egyik nagy kívánsága volt, ám ez sajnos csak halála után következett be. A zenekar csodálatos életpályát járt be, majd a kétezres évek elején a frontemberként tevékenykedő Ziggy úgy döntött, szólókarrierbe kezd. Első önálló lemeze 2003-ban jelent meg Dragonfly címmel.
  
  A nyolcszoros Grammy-díjas reggae ikon azóta már számtalan alkalommal bizonyította tehetségét, rátermettségét, illetve a zene iránti tiszteletét és szenvedélyét. A rengeteg elismerés mellett természetesen a közönséget is megnyerte magának. Tavaly jelentkezett immáron hetedik nagylemezével, ami a Rebellion Rises címet kapta, és amelyet Ziggy maga írt, rögzített és producerelt. Az erősen politikai hangulatú, lázadó szellemű anyagot a szaksajtó is az egekbe dicsérte – most pedig ezt az anyagot hozza el először a magyar fővárosba, július 30-án a Budapest Parkba!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bikelinefest    dlrm    könnyedén    gypo    my small community    black spiders    jonny greenwood    the karate kid    renata rosa    martin scorsese    stúdió galéria    milarepa    the secret    30 y    kerecsensólyom    apey and the pea    anna phoebe    sam worthington    purulent rites    buried in verona    omnivium    viharos csend    the eyes of a traitor    the horrors    zoroaster  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!