hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2019. február 12. kedd   17:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Self-portrait at 24
Ironikus önarckép Zanzinger új videójában!

  A Zanzinger művésznév mögött megbúvó Misota Dániel 2009-be kezdett el saját dalokat írni. Az évek során zenéje igazi metamorfózison ment keresztül, aminek egyik legkiemelkedőbb állomása az volt, mikor zenekart gyűjtött maga köré.
  
  Kilenc hosszú év munkája vezetett tehát a 2018. novemberében megjelent első lemezéhez. A Seasonal Winds című anyagra azonban úgy tűnik, bőven megérte várni – az Index, a Recorder és a Phenom’enon magazin szerint is az egyik legerősebb hazai album volt az előző évből.
  
  Most pedig itt az első videoklip az albumról, ami a Self-portrait at 24 című dalhoz készült, és amelyben egy kissé komikus, lassított esést láthatunk.
  „A klip ötlete Ladocsi Andristól származik, és azt hiszem hasonló kíváncsiság vezérelte, mint engem a dal írása és felvételekor. A Self-Portrait at 24 egy hosszú alámerülés időszakáról szól, ami csak azért nem járt fájdalmas földbecsapódással, mert rettentően sokáig tartott. Andris munkájának nagy rajongója vagyok, mert olyan, mint a fejen talált szög és a legegyszerűbb gesztusokban és rezdülésekben talál meg valamilyen absztrakt feszültséget. Bár a dal és a klip keletkezésének kevés köze lehetett egymáshoz, mégis jól megtalálták egymást.”
  Zanzinger a Seasonal Winds albumot február 23-án mutatja be először élőben. A koncerten vendége The Devil’s Trade néven alkotó Makó Dávid lesz. És ez még nem minden – a Seasonal Winds egyre több figyelmet kap külföldön is. Nemrégiben a világszerte a legjobb indie-zenéket bemutató The Indie Folx playlistjére is beválogatták, illetve a legnagyobb svéd showcase-fesztiválon, a Live At Hearton is (egyelőre) egyedüli magyar fellépőként mutatkozhat be.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fürgerókalábak    atlasz gábor    pogues    beatles    eric burdon & the animals    crowbar    evanescence    david guetta    kick ass    in mourning    profane omen    wall of sleep    war without end    balázs józsef tamás    vale of tears    kispál    kamelot    peter jackson    the new black    avatar    másnaposok 2    fallujah    paul gray    antonio carlos jobim    katherine heigl  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!