hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2019. január 7. hétfő   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
Gájer Bálint Swing karácsony
2018.december 21. Swing karácsony, - MOM Sport

  2018. december 21-én, a MOM Sport Rendezvény Központban tartotta Gájer Bálint az immár hagyományos karácsonyi nagykoncertjét, ami napra pontosan követte a tavalyit. Az apropót idén is az advent, és a tavaly megjelent Swing karácsony című lemeze adta, amely népszerű angol karácsonyi dalok magyar átiratait tartalmazza. A koncert közel telt házas volt ismét.
  
  Az 1980-ban született énekes a swing pop műfajában érzi igazán otthon magát. 10 éves korától tanult dobolni, majd 14 évesen megalapította első zenekarát. 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán. Országos ismertséget 2013-ban, a Voice nevű tehetségkutató hozott neki, ahol másodikként végzett, és megkapta a Swing Hercege becenevet. 2015-ben az Euróvíziós dalfesztivál döntőjébe jutott, de végül nem ő képviselte hazánkat a versenyen.
  Fonogram díja mellé megkapta a legelegánsabb előadónak járó elismerést is, amire igyekszik is rászolgálni, hiszen mindig öltönyben jelenik meg a nyilvánosság előtt. A magyar Micheal Bublé címet sem bánja, önálló estje is van a kanadai énekes népszerű dalaiból. Eddig három albuma jelent meg (Egyszerű az élet - 2014, Swing’N’Pop - 2016, Swing karácsony - 2017), és jelenleg is két újabbon dolgozik.
  2019 év végén a második karácsonyi lemezével rukkol majd elő, illetve várhatóan 2020 tavaszán saját dalait tartalmazó korongja jelenik majd meg, amelynek előfutára a Törj ki a mából című szám, amihez videóklip is készült, amit több mint 73 ezren láttak már az egyik népszerű videó megosztón.
  
  A koncerten saját, 10 fős zenekarát kiegészítette 16 vonós, és 4 vokalista is. A nagyszabású, közel 2000 embert vonzó estén mind a három albumáról hangzottak el szerzemények. A karácsonyi blokk volt hangsúlyos, ahol olyan dalok voltak a műsorban, mint a White Christmas, a Let it snow, a Frosty, the snowman, a Silver bells, az All I want for Christmas is You, az I’ll be home for Christmas, a Santa Claus is coming to town. A Holly Jolly Christmas-t édesapjával duettben énekelte el, ami közben láthattuk a valódi szülői büszkeség meghatódottságát.
  Meglepetésként Szécsi Páltól a Csak egy tánc volt hangzott el. Eredetileg is magyar dalként, Zsédától a Szürke patást énekelte. Először itt hallhatta a közönség az Egyszer van karácsony című új szerzeményt, ami Gájer saját dala. Összesen 22 sláger fért a repertoárba.
  
  A vokalisták is önálló szerepet kaptak a műsorban. Mészáros Tamás énekelte angolul a Let it snow-t, Varga Dávid pedig a Rock around the christmas tree-t. Utóbbi úriember az Ének iskolájából lehet ismerős. 16 éves korától ismeri az énekest, és valódi példaképének tartja, így különleges élményt jelentett számára a koncertjén énekelnie.
  A női vokalisták kiválasztásához egy internetes énekversenyt hirdettek még az ősz folyamán. A nyertesek Sőti Barbara és Sőti Andrea lettek, akik egy fiatal, bájos ikerpár, és szintén nagy boldogsággal ragyogtak a színpadon.
  
  2018 igazán Gájer éve volt. Közös otthont tudott teremteni a menyasszonyával, Ötvös Brigittával, megvehette álmai autóját és éves szinten közel 130 fellépése volt. Mivel ezekből körülbelül 30 decemberre esik, nagyon intenzív időszak ez az életében. Ennek ellenére maradt ideje jótékonykodni is, így a MOM Sport angyala lett. Nagy örömmel készült erre a koncertre, mivel számára is különleges ekkora zenekarral színpadra lépni.
  
  Az estében nem volt semmi kockázat. Tökéletes díszletben, tökéletesen elegáns, a hölgyeket és szüleit tisztelő úriember, ismert és érzelmes karácsonyi dalokat énekelt nagy zenekari kísérettel. Alapvető üzenete a szeretet és a család fontossága volt. Nem is tudnék vele vitatkozni. Azt hiszem, senki nem távozott csalódottan az estéről. Biztos vagyok benne, hogy még hazafelé is többen a dalokat dudorászták.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. február 20.
Hammerfall Budapesten - World Dominion Tour 2020
2020. március 1.
Myrath - tavasszal önálló koncert (Dürer Kert - Budapest)
2020. március 2.
Erik Gardefors (Grift) + Dan Wamsley (Winterfylleth) akusztikus est
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
 kiemelt 
HOBO 75
  
Földes László Hobo idén ünnepli 75

Sari Schorr: a BackStage Pubban ad koncertet
Erik Gardefors (Grift) + Dan Wamsley (Winterfylleth) akusztikus est
Richie Kotzen: szeptemberben Budapesten
What About Tour? tAKiDA, The Wild!
 friss hozzászólások 

Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tintás barnes    annihilator    five finger death punch    radikális amputáció    rose tattoo    killswitch engane    tom waits    steve´n´seagulls    nicole holofcener    eva mendes    marian cosma    mötley crüe    christopher nolan    nucleanus    the adjustment bureau    hófehérke    a storm of light    local heroes    brandon flowers    thom yorke    a titánok haragja    toxic waltz    rock show    evanescence    los vegas  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!