szerző: imetaPókember 2 Hazai bemutató: 2004. augusztus 12.
2002-ben a Pókember több mint 820 millió dollárt hozott a Columbia Picturesnek, így nem csoda, hogy elkészült a folytatása. Ha nem is előzte meg olyan felfokozott várakozás, mint az elmúlt évek „nagy” filmes visszatéréseit (lásd. Mátrix, Gyűrűk ura), szépen, csendben elért hazánkba is.
Rutinosan ülhetünk be a Pókember második epizódjára, ahogy manapság minden más folytatásra, mintha csak a televíziót kapcsolnánk be, kivártuk, jön a főcím, majd a feliratok alatt, rajzolt stílusban rövid emlékeztető képek villannak fel az első rész tartalmából. Peter Parker tehát visszatért.
Két év telt el azóta, hogy Parker (TOBEY MAGUIRE) a szerelem és a hősi szerepkör közül az utóbbit választotta. Ez az út azonban elég rögösnek bizonyul, a nap huszonnégy órája pedig túl kevésnek ahhoz, hogy mindenkinek megfeleljen. A munkájából kirúgják, az egyetemen bukásra áll, a magánélete romokban hever, miközben pókjelmezében üldözi a gonoszt, persze különösebb juttatások nélkül, így még anyagi gondokkal küszködő nagynénjén (ROSEMARY HARRIS) se tud segíteni.
Szakdolgozatát Dr. Otto Octavius (ALFRED MOLINA) forradalmi fúziós kísérleteiről írja, ám az ünnepélyes bemutatón a fizika új távlatokat nyit, és a precízen megtervezett energialétrehozásból óriási katasztrófa lesz.
Míg Parker úgy dönt, önként lemond természetfeletti képességiről, és visszavedlik egy átlagos amerikai egyetemista bőrébe, Dr. Octavius a megháborodott, de zseniális tudósok közé áll és egy titkos laboratóriumban újra kezdi a kísérletet, immáron kevésbé békés szándékkal. Pókember és Dr. Octavius összecsapása akkor válik elkerülhetetlenné, mikor a doktor elrabolja Parker szerelmét, M.J.-t (KIRSTEN DUNST).
Úgy tűnik, a második rész forgatókönyvének elkészítése előtt az alkotók tesztkérdésekben mérték fel a célközönség igényeit, és a popcorn-mozik örök problémáját (azaz mi is legyen hangsúlyosabb? Az akció, vagy a romantika?) 1/3- 2/3 arányban próbálták megoldani.
Nos, engem egyáltalán nem zavart, mikor hosszan kitartott közelikben kellett Tobey Maguire tipródó, kék szemeit csodálnom, a mellettem ülő férfiember sóhajtozós mobiltelefon pötyögése azonban elárulta, őt kevésbé köti le a látvány, mint engem. Igazán látványos akciójelenet talán csak a film közepe táján jelenik meg, addig inkább apróbb epizódokat láthatunk, Pókember pók-indás tarzan lengése például sokkal kifinomultabbá vált, mint az előző részben.
A humor is nagyobb szerepet kapott, ami egyáltalán nem válik a film hátrányává. Parker elszigeteltségét és elemző önvallomásait kitűnően feloldja a helyzetkomikumra építő esetlensége. Ő az, aki „civilben” egész biztosan orra esik, lefröcsköli a busz, leeszi az ingét és amúgy is mindenki félrelöki a mozgólépcső előtt.
Ennyi bevezető után érkezhet is a katartikus végkifejlet (bár inkább folytatás-kifejletnek nevezném), egy egészen nagyszerűre sikerült jelenettel, mikor is egy böhöm autó repül be a kávézóba M.J. és Parker feje felett. Innentől már egyértelműen a képregény világa erősödik fel, meseszerű (és Mission Impossible jellegű) harc a metró tetején (amivel Ross doki is utazott műszak végén a Vészhelyzetben), New York felhőkarcolóin és a levegőben.
Sajnos a cukor most is megszaladt, ahogy az ilyen típusú filmekben szokott, a végére aztán tényleg elburjánoznak az érzelmek: M.J. rájön, hogy Parker a Pókember, Harry Osborn (JAMES FRANCO) is rájön, hogy ki ölte meg az apját - még az előző részben-, Dr. Octavius is, sőt, még a metrón utazók is, szóval nagyjából mindenki, csak a rend kedvéért: ugyan, legyen már vége szegény Parker szenvedéseinek.
Mégis M.J. búcsúmondata teszi fel az i-re a pontot: Menj csak, tigrisem! - vagy valami ilyesmi. Nem hiszem, hogy a szinkronstúdióban röhögés és többszöri nekifutás nélkül képesek voltak ezt felvenni.
to be continue... jöhet a felirat, mert Harry Osborn VÉLETLENÜL ronda zöld jelmezt talál a pincében, és Willem Dafoe is feltűnhet a végén. Nem kell túlzottan emlékezetünkben tartanunk, mi is történt, a következő részben úgyis felelevenítik majd, ahogy egy szappanopera sorozathoz illik. Talán egy mozijegynyit akkor is megér majd nekünk.