hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. október 19. péntek   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gus G az A38-on - Fearless European Tour 18
2018. december 6. A38 Hajó



  Fearless című új lemezével, és egy igazi rock and roll énekessel érkezik Gus G december 6-án Budapestre. Az Ozzy Osbourne zenekarából, és a Firewindből ismert görög gitáros mellett egy svájci hard rock brigád, a Maxxwell, és egy dallamos rocknótákat ígérő müncheni csapat, a Magical Heart is játszik ezen az estén az A38 Hajón.
  
  Áprilisban jelent meg Gus G Fearless című új albuma az AFM Records gondozásában, a 2015-ös Brand New Revolution-t követve. Ez a görög származású, Kostas Karamitroudis néven született gitáros első lemeze azóta, hogy 2017-ben távozott Ozzy Osbourne zenekarából. Az új lemezen Dennis Ward énekes-basszusgitáros (Pink Cream 69, Unisonic), és Will Hunt dobos (Evanescence) játszik a 37 éves Gus mellett.
  
  „Dennis és én már évek óta szoros együttműködésben dolgozunk, ő volt például a legutóbbi Firewind album, az Immortals producere is.” – mesélt Gus a német-amerikai gyökerű zenésszel fennálló kapcsolatáról. – „Zeneileg ugyanazon a hullámhosszon vagyunk, így a Firewind lemez felvétele után egyszerűen folytattuk a közös a munkát. Küldtem neki néhány demót a készülő lemez új dalairól, és amint azok összeálltak, elkezdtem a lehetséges énekes személyéről gondolkodni… Dennis ekkor javasolta, hogy maradjunk meg a dobossal együtt trióként, vele a mikrofon mögött. Sokan nem is tudnak róla, hogy Dennis nemcsak hogy kiváló dalszerző, énekes és producer, de nagyszerű énekes is. Rögtön megtetszett a javaslata, hiszen tudtam, hogy így egy olyan lemezt tudunk rögzíteni, amilyenre korábban még nem volt alkalmam.”
  
  Will Hunt dobos kiválasztása is gyorsan ment. Gus így folytatta: „Will igen előkelő helyen volt a kívánságlistámon. Aztán a szerencse is rám mosolygott, mert egy frankfurti fellépésünk során ugyanabban a szállodában laktunk Will-lel, így lehetőségem volt beszélgetni vele, és végül ráállt a dologra. Később a stúdióban találkoztunk, ahol bő három nap alatt feldobolta a teljes lemezt. Egy igazi profi, aki nagyszerűen érzi a zenét, és lendületesen játszik.
  
  Az új lemezt hallgatva azt is megállapíthatjuk, hogy a két meghívott zenészhez hasonlóan Gus is igazán kitett magáért: ismét bizonyítja, hogy nagyszerű gitáros, mind technikai tudását, mind dalszerzői képességeit tekintve. Az új lemezen kőkemény metal groove-ok, sötét hangulatú szóló- és basszusgitár-riffek szolgáltatják az alaphangot, és Dennis karakteres énekhangja mellett instrumentális dalok is helyet kaptak, amelyekben a főhős is megcsillanthatja gitárosi képességeit. Találunk ráadásként egy feldolgozást, méghozzá a Dire Straits Money For Nothing című klasszikusát. A Force Majeure című dalhoz pedig videó is készült, amelyben az UFO legendás gitárosa, Vinnie Moore is feltűnik.
  
  
  
  A lemezt bemutató turné most ősszel indul, és december 6-án érkezik Budapestre. Az A38 Hajón Gus Dennis Ward és Milos Meier (Dymytry) dobos társaságában lép színpadra. A Fearless turnéhoz két további zenekar is csatlakozik: a svájci Maxxwell lehengerlő hard rock nótákat ígérve mutatja be idén szeptemberben megjelent, Metalized című friss nagylemezét, míg a 2014-ben alakult, müncheni Magical Heart dallamos rocknótákat hoz, Another Wonderland című debütalbumukról.
  
  A Livesounds bemutatja: Fearless European Tour
  2018. december 6., csütörtök 18 óra
  Budapest, A38 Hajó
  Gus G, Maxwell, Magical Heart koncertek
  Belépő: november 6-ig 5900 Ft, utána 6500 Ft
  Jegyek kaphatók a tixa.hu és a http://www.a38.hu weboldalakon, a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint az A38 recepcióján.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 felemelkedés    kovary    the subways    star wars    dave gahan    antalgia    kirk hammett    zechs marquise    animid effect    budapest hardcore    sonisphere    dead end path    paganfest    grinderman    leleményes hugo    mothica    radiohead    anna and the barbies    instant    opera    powerwolf    mantra    men in the box    spelll    palmetta  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!