szerző: RossikaShai Hulud, The Hope Conspiracy, Abhorrence, Fallen Into Ashes 2004 július 2, Kultiplex
Július elején több megakoncert várta a hazai HC rajongókat, de azt hiszem a Shai Hulud búcsúkoncertje volt az amit a legnagyobb várakozások előztek meg. A helyszín a már-már állandónak mondható Kultiplex volt, s az amerikaiakat több tehetséges csapat is elkísérte: a The Hope Conspiracy, a szomszéd Abhorrence és a hazai rohamos léptekkel fejlődő FallenIntoAshes.
Az 1999-ben alakult csapat az elmúlt évek folyamán sorozatos koncertezésekkel és állandó alkotással elérte, hogy a hazai színtér egyik alaptagjává nője ki magát, s nevére megmozduljon valami a hardcore szeretők szívében. Értelmes mondanivalóval felruházott, metal és hardcore egyvelegére épített zenéjük egyre érettebb és kiforrottabb képet mutat. Kaptunk egy kis ízelítőt legújabb hat számos Laments for Lost Victories EP-jükről (említhetem az Acts of Your Life-ot vagy a Few Words and a Thought-ot), s a magabiztos hangzás az igazi durva előadásmód mindenkit megerősíthetett abban, hogy érdemes lesz megtekinteni a FallenIntoAshes leendő koncertjeit is - Sziget utolsó előtti nap - hisz egy profi, őszinte, magyar hardcore csapat zenéjét élvezhetjük.
A szünetben gyorsan kiverekedtem magam, hogy a Shai Hulud még hiányzó korongjait beszerezhessem, de a szlovák Abhorrence előadására már sikerült visszaérnem. Kíváncsi voltam hisz sok mindent hallottam már az északi - vegan metalcore-t játszó - szomszédainkról. Nem mondom, hogy átütő erejű produkcióval rukkoltak elő a srácok, de ez a helyenként súlyosan belassuló, hörgéssel átitatott death core szerűség nem volt rossz. A szünetek nyomasztó csendje és a pusztító erejű néha kellemes dallamokkal vegyített szlovák-core kettőssége érdekes hangulatot adott a fellépésnek.
A következő áldozat a bostoni székhelyű The Hope Conspiracy volt. Egyszer vagy talán kétszer láttam már őket, de a mostani teljesítményük volt eddig a legmeghatározóbb. Kevin rongyossá üvöltötte az erősítőket és Jared dobolása is fergeteges volt. Az Endnote és a Cold Blue anyagaikat csavarták ki nekünk, s a közönség rendesen rámozdult az amerikaiak zenéjére. Számtalan énektárs ajánlkozott a mikrofonnál, s a remek táncolható részeken az egész terem „ropta a talpalávalót”. Nem véletlenül nyomtak már közös turnét a srácok a Convergel vagy a Sick Of Ot All-al, energikus, roppant agresszív ugyanakkor helyenként meglepően kellemes dallamviláguk s a hallgatósághoz intézett mondanivalójuk méltán teszi őket napjaink egyik legkedveltebb csapatai közé. Nekem a záró dal - For Love az Endnote-ról - tetszett a legjobban. Igazi remekmű, s igazi The Hope Conspiracy szerzemény. Gyilkos erejű indítás, folyamatos pörgetés, majd átfolyik a zene egy gyönyörű lassú gitárrészbe, s a „.day in, day out.” refrénnel egy megatonnás belassulással vezetik ki a hallgatót a „remény összeesküvéséből”. Letaglóz.
A közel fél évtizedes utolsó Shai Hulud koncert méltó folytatásaként vonul be a - sajnos - történelembe a Kultiplexes buli. Magávalragadó, megrázó és óriási élményekben gazdag tökéletes produkcióval zárták pályafutásukat a hazai színtéren a floridai „istenek”. A vokalista problémával küzdő csapat évekig vegetált, majd 2003-ban a That Within Blood Ill-Tempered-del robbantak vissza a mindennapokba, hogy 2004-ben utolsó európai turnéjukra induljanak, s a kihagyhatatlan magyar közönségnek is brillírozzanak még egy utolsót. Hatalmas koncert volt, a számokat remekül összeválogatták, a régmúlt dalai éppúgy jelen voltak mint a legújabb slágerek, s az érzéseknek sem kellett gátat szabniuk. Öröm volt nézni ahogy a tömeg elszabadult, üvöltések és stagedivingok fokozták az amúgy sem kispályás hangulatot. Szívem szerint minden számot megemlítenék de nem erről szól egy beszámoló - azt hiszem -. Röviden tehát. Hatalmasat szakított a Profound Hatred Of Man a Heart Once Nourished With Hope And Compassion-ről, Matték valami fenséges témát alkottak a dalhoz. Skandinávokat megszégyenítő játékuktól a hideg is kiráz, a The Light In The Dark-nál szoktam hasonlót érezni. Aztán ugyanerről az albumról hallhattuk még az Eating Bullets Of Acceptance-et vagy egyik nagy kedvencemet a Beyond Man-t. Itt sem viccelnek a gitárok s olyan váltások vannak a dalban, hogy egy normál zenehallgató el sem hinné, hogy van ilyen. Ha a zenéjük változatosságára, a csodálatos témáikra gondolok összeszorul a szívem, hogy egy ilyen csapat a befejezés mellett döntött, de erről szól az élet, kellenek a változások.
A 2003-as korongról a The Consummate Dragon-t emelném ki, amit hallhatott a Kultiplex közönsége, de voltak itt igazi történelmi emlékek is. Az A Whole New Level Of Sickness-ről - Another Victim-es Split-ről - a Set Your Body Ablaze marcangolta cafatokká testünket, a The Fall Of Every Man-ről meg például az If Born From This Soil tökéletes veseszaggatását érdemes megemlíteni. Volt még NOFX feldolgozás, apai jó tanács - Geert elmondta, hogy szerinte nem arról szól a stagediving, hogy egymás fejére taposunk (a gitáros szerint azt inkább nyomjátok otthon a bogarakkal) hanem a szórakozásról és egymás épségének megóvásáról - és üvöltés, circlepit meg miegymás ami kell. A floridai arcok nem kisebb nótával küldtek minket haza, önmagukat meg a történelemkönyvekbe, mint a Hearts Once Nourished. This Wake I Myself Have Stirred balladájával. Tökéletes dal egy tökéletes koncert végére és egy tökéletes csapat utolsó hazai fellépésének zárására.
Én minden további nélkül merem állítani, hogy aki ott volt július elején a Shai Hulud-on az az év koncertjét láthatta, aki meg nem tudott lejönni annak maradnak a korongok és a fotók. Köszönjük nektek srácok, köszönjük Shai Hulud!