hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [album]  2018. szeptember 5. szerda   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ősztől újraindul a Hadik Brunch – művészetet reggelire! programsorozat


  A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy rossz, a hely még így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. A Hadik törzsvendége volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor.
  
  A Hadik fénykora után 2010-ben nyitott ki újra, majd 2016 óta teljesen átalakítva, új belső térrel és új programokkal várja vendégeit.
  
  A Hadik küldetése, hogy fejet hajtva a múlt előtt folytassa az irodalmi hagyományt, ám nem szeretne megfeledkezni azokról a kortárs művészekről, akik máig a törzsvendégeket képzik. Így került a Hadik falára a Saul fia forgatókönyvének első két oldala, amit Nemes Jeles László azért ajándékozott a kávéháznak, mert a könyv nagy részét itt írta. A céljuk, hogy az irodalmat, a művészetet és a klasszikus kávéházi kultúrát kortárs környezetbe helyezzék. Évente több száz művészeti eseményt - irodalmi esteket, kiállításokat, koncerteket - szerveznek, melyeken rendszeresen száznál is több vendég jelenik meg.
  
  Az átalakítással egy időben született meg a Hadik Brunch – művészetet reggelire! ötlete, mely egy havi egyszer, szombat délelőtt jelentkező programsorozat. A legjobb beszélgetések mindig az étkezőasztal körül zajlanak, így ezeken a művészeti programokon a vendégek együtt reggelizhetnek a meghívott művészekkel, miközben egy pódiumbeszélgetés zajlik, a megszokottnál sokkal kötetlenebb stílusban. A program egyedi ötvözete a minőségi gasztronómiának és a művészeti élményeknek.
  
  A Hadik Brunch eddigi vendégei Szily László, Kepes András, Palya Bea, Závada Péter, Nádasdy Ádám, Závada Pál, Török Ferenc, Szöllősi Mátyás, Fluor, Tariska Szabolcs, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Pálmai Anna, Szabó Győző, Rezes Judit, Totth Benedek, Tompa Andrea, Korniss Péter, Mátyássy Áron voltak.
  
  Szeptemberben a Brunchot A Pál utca fiúknak szentelik, amit szeptember 29-én, 11 órától tartanak. A Vígszínházban 2016 óta töretlen sikerrel játsszák az előadást, a Brunch vendége leszVecsei H. Miklós, aki Nemecseket játssza az előadásban és Grecsó Krisztián, aki színpadra írta Molnár Ferenc klasszikusát. Októberben Nemes Jeles Lászlóval beszélgetnek az új filmje apropóján, novemberben Simon Márton legújabb kötete lesz a téma, decemberben pedig Barabás Zsófi, Faur Zsófi és Oltai Kata lesznek a vendégek. A Hadik Brunch szerkesztője Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője.
  
  A Hadik, ahogy az már hagyomány, idén is megtartja, ez évben már harmadszor a Hadik Utcabált, aminek keretén belül szeptember 7-én délutántól egészen zárásig olyan zenészek váltják egymást a színpadon, mint a Barbi és Jancsó (Blahalousiana), Kodachrome (Simon and Garfunkel számok), Henri Gonzo és Daniel (Fran Palermo akusztik), Parno Graszt és Ábáse DJ set.
  
  A Juhász Anna vezette Hadik Irodalmi Szalon már nyolcadik éve, így idén is havi egyszer várja vendégeit.
  
  A Szatyor Bár Buda romkocsmája, egy darabka a bohém, szabadelvű, hipszter városi létből, aminek történetesen még múltja is van, hiszen Karinthy is itt poharazott száz éve.
  
  A Szatyor Bár képzőművészeti programjai a Bartók Béla út másik oldalára a Szatyor Art Space-be költöztek át, szeptembertől kéthavonta új kiállítások nyílnak együttműködve a Bartók Béla Boulvard Egyesülettel.
  
  Az élőzene már szinte hagyomány, így kéthetente szombaton a legújabb és legizgalmasabb zenei formációkkal találkozhatnak az érdeklődők.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 no omega    adimiron    at the gates    scott ian    honey rock klub    zzz    dio    dirty dogs    nadir    malignancy    pluto    nachtmystium    neckbreakers ball    velvet revolver    -szeged    joseph gordon-levitt    fit for a king    zorall    thom yorke    the lightning thief    a.m.d.    harlem gospel choir     bootsie    adam young    krinolin  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!