hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2018. augusztus 7. kedd   04:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Paralel - A barokkon innen és túl
2018. augusztus 11. 19.30h, Gödöllői Királyi Kastély

  Párhuzam térben és időben, műfajokban, régi és mai lelkekben. A Paralel című előadásban a népzene és a régizene találkozik egymással, a népi - és udvari táncokkal műfajukban kiemelkedő előadók közreműködésével.
  
  Két énekes, az első sorban népdalénekes Bognár Szilvia és az első sorban régizenész Bodrogi Éva, valamint a historikus táncokban legismertebb hazai együttes, a Company Canario tucatnyi táncművésze, akik különböző néptáncegyüttesek táncosai, táncpedagógusai és olyan remek zenészek, mint többek között Balogh Kálmán, Szabó Zsolt, Bede Péter, Gyulai Csaba együttműködése egyedülálló produkciót ígér.
  Aranyos Ágota koreográfiái a 15.századtól több száz éven át repítene a magyar és az európai kultúra zenei- és táncvilágába: a reneszánsztól a barokkon át, a romantikáig, Monteclairtől, Liszt Ferencig, a virágénekektől a népdalokig keresi az előadás a párhuzamokat, mindezt egy olyan helyszínen, a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol egyszerre érezzük a jelent és a múltat, az értékek továbbélését.
  Aranyos Ágota és együttesének előadásai rendre sikerrel szerepelnek a hazai és külföldi kastélyfesztiválokon, az együttes visszatérő vendég Gödöllőn is. Előadásukban most átlépik gondolatban a kastély(ok) falait, nagyobb kitekintést engedve a nézők számára és megvilágítva olyan párhuzamokat, amelyekre eddig talán csak a művészek maguk érezhettek rá.
  
  Közreműködik:
  Company Canario Táncegyüttes
  művészeti vezető, koreográfus: Aranyos Ágota
  Bodrogi Éva és Bognár Szilvia ének
  Balogh Kálmán cimbalom
  Gyulai Csaba ütőhangszerek
  Szokos Augustin csembaló
  Hegedűs Máté hegedű
  Szabó Zsolt viola da gamba
  Fekete Marci brácsa
  Davidovics Igor lant, theorba
  Bognár András bőgő
  Januj Anna furulya
  Bede Péter furulya, tárogató



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 black foxxes    zaporozsec    tükrös    transformers    empire of the sun    suszter    solution    ideas    kettőnégy    bridge & tunnel    necrophagist    darkrise    over my dawn    dirty dogs    goodbye darjeeling    short sharp stock    harlott    beholder    all shall perish    converge    dr. living dead    while she sleeps    finntroll    babel sound    white wizzard  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!