hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2018. augusztus 2. csütörtök   07:32
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Rockmaraton 2018 - 1. rész
2018. július 10-14, Szalki-sziget, Dunaújváros

  A Rockmaraton fesztivál neve már egy intézménnyé vált a rock/metal/punk zene kedvelők körében, hiszen jelenleg ez az egyetlen nagyobb léptékű fesztivál, amely teljes egészében erről a műfajról szól és nincsen felhígítva kommerciálisabb előadókkal, hogy próbáljanak még tágabb közönséghez szólni. A keményvonalas arcok így a magukénak érezhetik a rendezvényt, nem is véletlen, hogy elég jól körülhatárolt azoknak a köre, akik rendszeres látogatói a korábban pécsi, ma már dunaújvárosi fesztiválnak. Sok ugyanis az olyan visszatérő arc, akiket szinte minden évben láthat az ember, de persze mindig vannak új érdeklődők, illetve olyanok, akik csak 1-2 napra jönnek le, a számukra releváns kedvenc zenekarok miatt.
  A Szalki-szigeten már meghonosodott a rendezvény, a rutinos látogató már vakon feltalálja magát a sátortáborban, a színpadok között, a strandon, és pontosan tudja, hol találhatók az egyéb szórakoztató programok a zenei felhozatalon kívül.
  Bár nyilván zenei érdeklődésen múlik, illetve azon, a súlyos zenéken belül ki mennyire széles- avagy szűk látókörű, de idén szerintem minden napra találhattak a legtöbben maguknak való programokat. De szokás szerint ezúttal is viszonylag tematikus napokat hoztak össze a szervezők, hogy a punk, hardcore, black metal, power metal, stb. rajongói összpontosítva tudják erejüket koncentrálni. Jómagam is találtam minden napra legalább 4-5 érdeklődésre számot tartó bulit, de persze egy ilyen fesztiválon, ahol 4 színpadon szól egész nap a metal, lehetetlenség a teljességre törekedni, így nem is teszem.
  
  07.10 – kedd
  
  Volt egy nulladik nap is, de mi csak keddtől kapcsolódtunk be a fesztivál vérkeringésébe, így erről sok mondanivalóm nincs. Kedden viszont máris komoly felhozatalt kaptak a fesztiválozók. Én a Remorse koncertjére érkeztem meg, akik a nagyszínpad nyitóprogramja voltak. Örültem a jelenlétüknek, ezek szerint „nem nyugszik meg a vér”. A csapat ugyanis egy ideje felfüggesztette a tevékenységét és a már hosszú ideje megírás alatt lévő új album sem tűnik úgy, hogy meg akarna jelenni. Lehet, hogy folyamatos aktív jelenlétet nem nagyon várhatunk a Remorse-tól, de ha pár koncertre, fesztiválra összeállnak, már az is több a semminél.
  Egy olyan thrash metal bandáról van szó, akik óriási műveket tettek le az asztalra Harc! és DÜH címmel. A mai nap ezekről játszottak. Kicsit még matiné jellege volt az előadásnak, egy ilyen nagy színpadon kissé elveszett a társaság. Azért én nagyon remélem, hogy „lesz még folytatás” Zsótiéknak, a Remorse nagyon hiányozna a hazai metal színtérről, ha véglegesen letennék a lantot.
  
  Következett az Ektomorf a nagyszínpadon, folytatódott a kemény betonozás. Farkas Zotya körül teljesen lecserélődött a felállás, a zene azonban jottányit sem változott: ugyanazt a dühös, hol gyors, hol pattogós, Sepultura/Soulfly-ízű zenét tolják, amiért anno megszerette őket a Nuclear Blast kiadó.
  Szóval aki esetleg a sátrak, pavilonok, sörpultok kényelméből, csak úgy belehallgatás jelleggel fülelte a koncertet, az talán észre se vette, hogy tök más arcok alkotják a mai Ektomorf-ot. Akik viszont ott voltak a küzdőtéren, azok alaposan bevetették magukat a bulizásba és az ugrálásba, mert az Ektomorf továbbra is remek koncertbanda.
  Játszottak a legújabb Fury lemezükről, a The Prophet Of Doom indította a bulit, de hallhattuk a Holocaust, Black Flag, Gypsy dalokat is, valamint a magyar nyelvű Nem Engedem ugyancsak elhangzott. A legtöbben az Outcast-ra vártak, talán ez vált az Ektomorf legismertebb szerzeményévé.
  
  A kettes számú nagyszínpadon a mai nap elsősorban punk csapatok adták egymásnak a kilincset, ez különösebben nem érdekelt. Annál inkább az Overkill, akik mindig bivalyerős thrash mészárlásokat rendeznek. De még őnáluk is jobban érdekelt az Infected Rain a Szurkolók Az Állatokért színpadon, így fájdalom, de ezúttal ki kellett hagynom a Bobby Blitz / D.D. Verni vezette brigád előadását. Szerencsére az Overkill nem ritka vendég mifelénk, jövőre máris újra itt lesznek a Killfest Tour keretében, szóval sokáig nem kell várnom.
  Az Infected Rain moldáv zenekar, ami önmagában is különleges, a 2017-es Lacuna Coil koncert előzenekaraként tettek rám mély benyomást. Akkor még csak felfedeztem magamnak a bandát, ma viszont már az életművük ismeretében vártam az előadásukat. Feltűnően sokan tolongtak a sátorban, többeknek talán pont az Infected Rain fellépése jelentette a motivációt a keddi Rockmaraton napra.
  
  A csapat masszív, de nem túlságosan tiszta hangzással robbant színpadra, így nem minden esetben jött át minden nüansza a mélyre hangolt extrém/groove metal nótáknak, de a színpadi energia magával ragadta a közönséget. Ebben persze a legnagyobb szerepe Lena Scissorhands-nek, a frontcsajnak volt, aki folyamatosan pörgött a színpadon, olykor egészen a közönség feje felett üvöltötte/énekelte a világba a szövegeket. A Lacuna Coil előtt a dallamos éneke egy kicsit gyengébb pont volt, ma ilyen téren meggyőzőbbnek éreztem a produkcióját.
  A srácok is széles jókedvvel adták alá súlyos tempókat, néha egy kis samplerről bejátszott elektronikával megfűszerezve. A Fool The Gravity, Serendipity, Mold, Me Against You, Orphan Soul, Freaky Carnival dalokkal aratták a legnagyobbat, de még az elektronikus alapokkal bíró Intoxicating-ből is elhangzott egy részlet. Férfitársaimmal együtt max azt sajnálhattuk, hogy Lena nem a klipben látható ruciban vonaglott a színpadon... Ettől függetlenül ez a buli hibátlan volt, óriásit szólt – egészen biztos vagyok benne, hogy számos lenyűgözött új rajongóra tett ma szert a moldáv gárda.
  
  Sajnos eddigre az Overkill is befejezte a muzsikálást, a fő attrakció a nagyszínpadon pedig a Cannibal Corpse volt. Mivel nem kifejezetten kultiválom az ő szikár, pőre floridai death metal-jukat (inkább a melodikusabb vonal áll közelebb hozzám), illetve az Infected Rain is annyira letaglózó volt, hogy muszáj volt szusszanni egyet, ezért csak a sátraktól füleltem George Fischer-ék rombolását.
  A Cannibal Corpse egy intézmény, egy megbízható koncertbanda, akik túlságosan sok mindent nem csinálnak a deszkákon, egyszerűen csak legyalulják a jelenlévők hallójáratait. Ez a mai buli masszívan szólt, de sokak egybehangzó véleménye szerint egy kissé lélektelen volt (lehet ilyet mondani egy Cannival Corpse produkcióról?) - eldarálták a programjukat, aztán kalap-kabát. Valahogy olyan rutinszagúnak tűnt a műsor, még a zenekar rajongói is azt emlegették, hogy láttak már ütősebb előadást a kannibáloktól.
  A sátorszínpadon sajnos nagyon későn, 2:00 után kezdődtek az utolsó fellépők, ezeket az időpontokat általában tribute bandák kapták. A keddi nap a Slipchaos-é volt, akiket többször láttam már ütős bulival, ez a mai viszont nagyon nem sikerült. Nem csak a közönség fáradtsága miatt, hanem számomra meglepő módon a zenészek is eléggé összeszedetlenül játszottak a színpadon, a hangzás is ki-kihagyott néha, szóval ez a buli ma nem igazán működött. 2-3 szám után nem is bírtam tovább, inkább pihenni tértem, mert a következő nap elég masszívnak ígérkezett.
  
  07.11 – szerda
  
  A mai nap a folk metal / metalcore-os Niburtával kezdődött nekem, akik 17 órakor kezdték el műsorukat a Nagyszínpadon. Őket nem túl régen láttam a Dalriada társaságában és kifejezetten jót tett nekik, hogy visszatért Horváth Martina az ének frontra. Azonban úgy tűnik, ez ismét a múlt, ugyanis a Rockmaratonon megint egy új hölgyet láthattunk a deszkákon, sőt a tagság nagyobb része ismét kicserélődött. Pont ugyanitt, 3 évvel ezelőtt derült ki, mennyire nem áll jól nekik ez az útkeresős dolog, hát most ismét a nulláról kezdhetnek építkezni...
  Az új hölgyemény, Kovács Petra eleinte nagyon nem találta a helyét a színpadon, esetlenül, félszegen mozgott. De szép lassan felvette a ritmust, így a koncert második felére már sokkal magabiztosabbnak tűnt. Kellett ehhez a közönség biztatása is persze, mert a jelek szerint a Niburtának elég kitartó rajongótábora van, az eddigi vargabetűk után is.
  
  A frissebb keltezésű, ReSet EP-s dallal még nem is indult be igazán a hangulat, aztán persze a Scream From The East nagylemez nótái uralták a programot és ez végre működött a közönségnél. A legismertebb dalok, mint a Masala, a Nap És Hold, a Dance Of Satyrs, az Awakening, vagy az egyértelműen legjobb szerzeménynek tartott Balkanic Heart már a nézőket is aktívabb részvételre ingerelték. Nem lehetett viszont nem észrevenni, hogy Petra itt-ott egy kicsit másképp énekli a dalokat, mi több némely refrénnél az eredeti énekesnő hangja is be volt vágva, ami szerintem ultra gáz egy élő produkciónál.
  Ennek a koncertnek leginkább az új felállás bemutatkozása volt az igazi erénye, bár az eddigiek után én nem merném beemelni őket a „gránitszilárdságú” Alaptörvénybe... Petra sámános arcfestése, hastáncos mozdulatai ugyanakkor érdekes megközelítést adnak a csapatnak, ebből még akár valami jó is kisülhet, ha tényleg együtt marad a felállás.
  
  A Niburtát a Dalriada váltotta a színpadon, akiknél szintén beesett egy tagcsere, mégpedig a dobos poszton. De ezt sikerült elég profi módon lemenedzselni, ráadásul a csapategységben sem jelentett törést. A soproni társaság már rutinos koncertbanda, egyre komolyabb a nemzetközi elismertségük is, így mindenki első osztályú bulira számított a toronymagasan legjobbnak tartott hazai folk metal társulattól.
  Ez be is jött, a Dalriada remek koncerttel örvendeztette meg az érdeklődőket. Még viszonylag korai időpontban játszottak, így szűkített programra jutott lehetőségük, de a tőlük megszokott intenzitás és bulihangulat ezúttal is tökéletesen működött. Most szokatlan módon az általában zárószámként funkcionáló Hajdútánccal kezdtek, aztán jórészt az utóbbi 10 év szerzeményei kerültek napirendre. A Napom Fényes Napom, Áldás, A Nap És A Szél Háza, Égi Madár, Szent László 2 mellé már csak a Walesi Bárdok 1. része fért bele a régi időkből. Illetve természetesen a legújabb album, a Nyárutó is képviseltette magát a Thury György Balladája 2-essel, a Komámasszon-nal és zárásként a Búsiratóval.
  
  Hogy egy évtizedre vagy annál is régebbre nyúló életműben ennyire egységes színvonalú albumok és szerzemények sorakozzanak, mint a Dalriadáé, az olyan ritkaság, mint a fehér Zorró. Mindegyik album szerethető és maga a műfaj persze valakinek bejön, a másik meg herótot kap tőle, de ez a csapat mégis képes emlékezetes, énekelhető, dúdolható nótákkal telerakni a lemezeiket.
  Még egy wall of death-szel is megpróbálkozott a Dalriada a Rockmaratonon, ami az igazán keménykötésű bandákon kívül igazából mindenkinek elég gagyin áll, de nekik valahogy mégis sikerült jól abszolválni. A közönség legalábbis örömmel vett részt a csihi-puhiban.
  
  A Barba Negra színpadon a Moby Dick-et néztük meg, akiktől szintén egy szokásosan erős, kíméletlen bulit kaptunk. Smiciék a jól bevált thrash csapásokat adagolták a közönségnek, mint a Körhinta, Gumiszoba, Ilyen Ez A Század, Kiképzés, S.O.S., Kegyetlen Évek, Gazember, Keresztes Vitéz, de néhány ritkább szerzemény is előkerült, amit örömmel fogadtam. Budai Béla csatlakozása jót tett a csapatnak - az ő feszes, erőszakos dobjátéka új lendületet adott a bandának. De a többieket se kellett félteni, Gőbl Gábor szokás szerint óriási lendülettel, Smici és Mentes Norbi megfontoltabban, de ugyancsak határozottan zúzott a színpadon.
  Mivel társadalomkritikus dalszövegeik sajnos a mai napig is aktuálisak, így mindenki nagy átéléssel fújta a 20-25 éve íródott sorokat, bár az első fertályon lehetett volna valamivel nagyobb beindulás. Ezzel együtt csalódás kizárt, a Moby Dick mindig megbízhatóan hozza a szintet.
  
  Eredetileg a Dr. Living Dead-et akartam megnézni a sátorban, mert az őrült, koponyamaszkos crossover/thrash brigád meggyőző teljesítményt mutatott számomra 2015-ben, a Suicidal Angels előtt. De végül úgy jött ki a lépés, hogy az Orden Ogan-on ragadtam le a Hammerworld Nagyszínpadnál, pedig egyáltalán nem terveztem.
  Pontosabban inkább csak úgy belenézni gondoltam a német csapat műsorába, korábban ugyanis már láttam őket – akkor is pont a Powerwolf előtt, a Barba Negrában – és bár korrekt zenét játszottak (a maguk tényleg csak egy csipetnyi folkos ízzel megszórt power metaljukkal), de nagy hatást nem tettek rám. Viszont azóta megjelent a Gunmen című tavalyi lemezük, ami nagyon meggyőző értékeléseket és méltatásokat kapott, így kíváncsiságból megtekintettem volna pár nótájukat.
  
  A „pár nótából” végül az lett, hogy végigbuliztuk az Orden Ogan műsorát. Pedig most csak egy gitárral álltak a deszkákon – Sebastian Levermann énekes szabadkozott, hogy kéztörés miatt nem vehet hangszert a kézbe, valóban be volt fáslizva a nagyujja –, de így is működött a zene. Igaz, a gitársávokat nagyban megtámogatták a lejátszóról, ami különösen az ikergitáros, szólózós témáknál volt nagyon furcsa. De Seeb sérülésére tekintettel most kivételesen elnézem ezt a megoldást.
  A látványos színpadkép is a Gunmen vadnyugati díszletét idézte, és persze a programban szintén az új dalokból hangzott el a legtöbb, az eggyel korábbi Ravenhead-del egyetemben. Még ha azt is mondtam, hogy korábban nem ragadott meg túlzottan az Orden Ogan zenéje, a mai nap valami mégis nagyon működött. Jól eltalált, szépen felépített, énekelhető, emlékezetes nótákat kaptunk, és bár a power metalt továbbra sem reformálja meg a csapat, tényleg baromi jó dalokat sikerült összehozniuk az utóbbi években, ez tagadhatatlan.
  A mai nap a Powerwolf volt a fő zenekar, így ennek a közegnek tökéletesen működtek az Orden Ogan kevésbé teátrális, de pörgős power metal szerzeményei. Valamiért úgy emlékeztem, hogy egy kis folk metalos íz is jelen van a zenéjükben, de a mai előadásban ezt nem éreztem. Ez kérem színtiszta power metal volt, némi vadnyugati lőporfüsttel.
  
  Az utolsó 2-3 számra azért mégis bele tudtam nézni a Dr. Living Dead programjába, de nem bántam meg, hogy nem a sátorban töltöttem ezt az órát. Már nem azért, mert a svéd crossover/thrash brigád csapnivalóan zenélt volna, hiszen ezúttal is felszántották a színpadot, óriási lendülettel sózták a nyakunkba a tömör, velős thrash csapásokat, amolyan S.O.D. módra.
  De valami olyan túlvezérelt, iszonyú hangosra felhúzott megszólalást kaptak osztályrészül, ami pár perc után szinte elviselhetetlen volt. Komolyan, szinte fizikai fájdalmat okozott! Persze az ilyen zenékhez illik a koszos hangzás, ordító hangerő, ezek a bandák így is megcsinálják a bulit (ahogy ez történt a Dr. Living Dead esetében is), de ez a hangerő már tényleg túlzás volt.
  
  Az Orden Ogan után a Powerwolf érkezett fő attrakcióként, közöttük még a Kalapács zenekar játszott a Barba Negra színpadon. Őket inkább csak távolról hallgattam ezúttal, pedig régebben aktívabban követtem a munkásságukat. Be kell látni, Józsi hangja már megkopott a korábbi csúcsidőszakhoz képest, élőben legalábbis nem minden áll neki jól. Ez nem jelenti azt, hogy egynémely dal, dallam ne lenne magával ragadó az ő előadásában, de sajnos olyan dolgokat is erőltet koncerteken, amiket már nem kéne.
  Ezzel együtt a csapat korrekt bulit csinált, különösen hogy az első valódi lemezüknek, az Ösztönnek is nemrég volt a jubileuma. Így jó pár dal előkerült róla, mint a Nem Az A Harc, a Vádirat, Vége A Dalnak, Itt Leszek, Felébredés, Angyal. Utólag nézve egy kicsit megbántam, hogy nem mentem be a küzdőtérre.
  Amit viszont (ma már) nem értek, miért kell nekik még mindig a Pokolgép nótákat erőltetniük, ami ráadásul a programjuk felét kitette? A Kalapács zenekar korai időszakában ezt megértettem, de ma már 9 saját nagylemeze van a társulatnak, ráadásul nem is akármilyenek! Oké, 2-3 régi Gép szám beleférne egy ilyen fesztivál fellépésen, de szerintem most nagyon túlzó volt az arány.
  
  A Powerwolf-ot óriási tömeg fogadta a nagyszínpad előtt. Ami különösebben nem meglepő, hiszen az egyik legnépszerűbb power metal csapatról van szó, akik ráadásul igen sűrűn látogatják hazánkat is. Sőt, épp most van napirenden a The Sacrament Of Sin című új albumuk megjelenése, így néhány friss nótával is színesítették a programot.
  Aki volt már Powerwolf koncerten (és mivel sűrűn járnak hozzánk, gyanítom, hogy egyre többen vannak ilyenek), azok már nagyjából ismerik a koreográfiát és a folyton-folyvást elsütött színpadi játékokat. Ezzel együtt sem volt unalmas az előadás, vagyis a vidám hangulat, a látványos színpadi kiállás, és persze a remekül megírt, himnikus nóták folytán századszorra is zabáltuk a Powerwolf koncertjét.
  
  A program nagyjából a tőlük megszokott dalokból állt össze, de a Demons Are A Girl´s Best Friend és a Fire & Forgive a vadiúj lemezről jót tettek a műsor frissességének (nem mellesleg hozzák továbbra is a Powerwolf-tól megszokott színvonalat). Mellettük a Blessed & Possessed, Army Of The Night, Resurrection By Erection, Armata Strigoi, Amen & Attack, Let There Be Night, Werewolves Of Armenia, Sanctified With Dynamite, We Drink Your Blood, Lupus Dei hangzott el, vagyis a leginkább közönségkedvenc dalok. Utóbbi egy kis esőbe fulladt, de szerencsére hamar el is állt a zuhé.
  A színpadot természetesen ezúttal is a két Greywolf gitáros és Attila Dorn uralta, olykor Falk Maria Schlegel billentyűs is előremerészkedett a közönséget hergelni. A közönség szórakoztatását magas fokon űzték a humoros kommentárokkal és persze nem maradhatott el a felelgetős ordítás Attila és Falk Maria Schlegel vezényletével, illetve a „húú-háá” a Werewolves Of Armenia előtt.
  
  Talán lehet azt mondani, hogy ugyan néhány friss számmal megbolondítva, de évről évre ugyanazt a műsort, ugyanazokat a poénokat adja elő a Powerwolf, és ebben van is igazság. Mégis hihetetlenül működik minden egyes alkalommal a bulijuk, a közönség arcáról le se lehet mosni a vigyort, valamint folyamatos a tombolás és az éneklés ezekre a remekül megírt számokra. A Powerwolf megteremtette a saját maga műfaját, amiből nem hajlandók kilépni az újabb lemezekkel sem. De mivel ez jól áll nekik, felesleges is lenne.
  A mai napon érdekelt volna még a Cadaveres fellépése, akik mindig kiváló bulit adnak, a Rammsturm pedig a Rammstein szellemét idézi meg, de végül fáradtság miatt ezek kimaradtak. Szerencsére őket sűrűn meg lehet tekinteni itt-ott.
  
  2. rész


Kulcsszavak:
  rockmaraton     remorse     ektomorf     overkill     infected rain     cannibal corpse     niburta     dalriada     moby dick     dr. living dead     orden ogan     kalapács     powerwolf 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Moby Dick

 kapcsolódó cikkek: 

Rockmaraton 2018 - 2. rész

Arkona lemezbemutató és Dalriada Szelek 10 éves születésnapi koncert a Barba Negrában

Powerwolf és Amaranthe érkezik ősszel a Barba Negrába

Insane: speciális jubileumi buli a Rockmaraton nyitónapján

Új Powerwolf videó: Fire & Forgive
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rockmaraton 2018 - 2. rész
EFOTT ´18
FEZEN 2018 – 1. nap (Helloween, Epica, Delain)
Judas Priest, Ordog
Joe Satriani - What Happens Next World Tour 2018
Exodus, Savage Messiah
Bullet for My Valentine, Asking Alexandria, Caliban és a többiek
Kigombolt blues - Joe Bonamassa
Rise Against
Ensiferum, Ex Deo
A jó, a rossz és az Ugly Kid Joe
 kapcsolódó fotók: 

Omega Diatrabe, Ektomorf, Stubborn - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Overkill - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Infected Rain - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Cannibal Corpse - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Dalriada - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Moby Dick - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Dr. Living Dead - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Orden Ogan - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Kalapács - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros

Powerwolf - 2018. július 9-15. Rockmaraton 2018, Dunaújváros
 kiemelt 
Fekete Zaj
  
Feltámadt a Fekete Zaj: augusztusban jön a megújult fesztivál! Idén nyáron ismét jelentkezik a Fekete Zaj Fesztivál, a mátrafüredi Sástó mellett

Il Divo - Timeless Tour
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
Godsmack: novemberben budapesti koncert
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 virrasztók    ease of disgust    backard babies    lovasi andrás    our existence is punishment     sam worthington    kellan lutz    jean michel jarre    hang-súly    imák    freedom is a lie    wasp    péterfy bori & love band    ghost of shelter    noise of irrational    d.r.i    due date    sleepless    jonah hill    jesu    nőnap    benediction    laibach    ingrowing    nile  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!