hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
lemezajánló [demo]  2018. július 18. szerda   14:33
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Born Again: Mesevilág


  A 2012-ben alakult, aktívan koncertezni 2014-től kezdő dunaújvárosi Born Again zenekar egy négy számos EP-vel mutatkozik be a nagyközönség előtt. A Mesevilág címet viselő EP tulajdonképpen egy demo, így hát ehhez mérten a helyén kell kezelni a lemezen hallottakat. Nem egy finomra polírozott, stúdióban tökéletesre varázsolt mű, de ez egyben éppen az erénye is. Hiszen a maga valóságában mutatja meg, minden hibájával és tökéletlenségével, hol tart ma a csapat, meddig jutottak el eddigi fennállásuk során és hol van helye és ideje a továbbfejlődésnek.
  
  Olyan szempontból különlegesnek mondható a kiadvány, hogy a demo 4 nótájából 2 élő felvétel, ezek még inkább alkalmasak arra, hogy valós képet közöljenek a Born Again teljesítményéről.
  A dalokból kiderül, hogy a Born Again amolyan amerikai típusú, kicsit groove-os, kicsit heavy metalos, kicsit thrash-es világot vall magáénak, ami leginkább azoknak a hallgatóknak jöhet be, akikhez például Black Label Society, Pantera és hasonló zenék állnak közel. A Nem Vagyok Jól és az Idegen élő felvételén jól hallatszik a közönség hangja, ez hozzáad valamelyest a feeling-hez.
  A zenei része alapvetően rendben van, de Kasos János énekén még bőven lehetne gyúrni. Egy kicsit olyan érzésem van, mintha emberünk nem tudná eldönteni, heavy metalosan énekelni szeretne, vagy amolyan thrash-es szövegköpködős, acsarkodós stílusban előadni magát, így viszont a két szék között a pad alá ül. Mert egyébként mindkettő énekstílusnak lenne létjogosultsága, mi több, működnének is ezzel a zenével. De amikor dallamokat akar prezentálni, akkor elég hamis kiabálások jönnek belőle, amikor viszont agresszív az énekstílus, akkor pedig furák azok a dallamfoszlányok, amiket erőltet.
  Szóval ezt el kéne dönteni, de akár így egyben is működőképes lehet, ahhoz viszont sokkal jobban kell tudni bánni a hangjával Jánosnak. De ez képezhető, fejleszthető. Az élő felvételeken az is probléma, hogy olykor a mikrofon mellé énekel és ilyenkor alig hallatszódik valami.
  A Nem Vagyok Jól-ban sajnos nagyon rossz a gitárszóló, pedig amúgy a gitármunka (különösen a riffelés) rendben van a lemezen. Az Idegenben a szóló és a gitárok összjátéka jól el van találva. Értékelem, hogy az élő felvételeket, a valós teljesítményt tették fel a lemezre, csak itt persze a gyerekbetegségek is látványosabban kijönnek.
  
  Jönnek a stúdiófelvételek. A Mélyről egy lassabb, líraibb számként indul, de aztán bekeményít. Tetszetős az összjáték, a gitárok és a ritmusszekció is magabiztosan teljesít. Meglepetés, hogy a dobok mögött egy hölgy ül, Németh-Aradi Réka személyében. Ha nincs ráírva a borítóra, én meg nem mondtam volna a hallottak alapján. Általában a női tagsággal felálló zenekaroknál vagy az énekesi posztot szokták birtokolni a „gyengébb nem” tagjai, vagy a teljes felállás belőlük áll, szóval a dobos poszt kifejezetten ritka. Réka azonban nem szolgál rá a „gyengébb nem” kifejezésre, határozottan játszik, erőteljesen adja az alapokat. Ebben a nótában ismét az éneken érzem azt, hogy itt-ott csiszolni kéne, az érzelmesebb dallamok mondjuk itt kifejezetten jól állnak.
  A Mesevilág címet viselő tétel egy fajsúlyosabb darab, mind zeneileg, mind az erősen politikus szöveget tekintve. Talán ezen a dalon érhető leginkább tetten a lőporfüstös, whiskey áztatta texasi groove metal hangulata.
  
  Van tehát a srácoknak (bocsánat: fiúknak-lányoknak) érzéke ehhez a műfajhoz, ez a napnál világosabb. A lemezen szereplő dalok jól össze vannak rakva és az is hallatszik, hogy tudnak bánni a hangszereikkel. Fejlődésnek azonban van helye, hogy még gördülékenyebb, még kidolgozottabb témák, szólók kerülhessenek ki a kezeik alól.
  Az éneket viszont gyenge pontnak érzem, mind a stúdió felvételeknél, mind az élő rögzítéseknél (különösen az utóbbiaknál). Pedig az is hallatszik, hogy Kasos Jánosnak is van érzéke mind a dallamos énektémákhoz, mind az üvöltősebb vokálhoz, de itt még több teendő van ahhoz, hogy az éneket is szájhúzás nélkül tudja hallgatni a hallgató.
  
  
  Felállás:
  Kasos János: ének
  Simon László: gitár, vokál
  Both Gergely: gitár
  Gregus László: basszusgitár, vokál
  Németh-Aradi Réka: dob
  
  Born Again: Mesevilág
  1. Nem Vagyok Jól (élő)
  2. Idegen (élő)
  3. Mélyről
  4. Mesevilág
  



Kulcsszavak:
  born again     mesevilág 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren

Megelevenedő mesevilág a júliusi Pöttömkertben

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cate blanchett    bohemian betyars    építészet    grieved    keresztesi botond    tűzzománc    arcadia    despicable me    the 88    losing season    kengyelfutó gyalogkakukk    the edge    ulver    over promises    fit fat    nőnap    the horibillies    flowers of whores    németh juci    urma    rumahoy    insision    first memories    bookmarks    eddie murphy  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!